34 év után győzött egy roma jelölt, mindenki felmondott a hivatalban
A leköszönő polgármester szerint ez nem meglepő. The post 34 év után győzött egy roma jelölt, mindenki felmondott a hivatalban first appeared on 24.hu.
A polgármesteri hivatal összes dolgozója lemondott még az új önkormányzat hivatalba lépését megelőzően Nógrádmegyeren – ismertette riportjában az ATV Híradó. Az idei önkormányzati választáson megválasztott új polgármester, Rácz Roland a televíziónak azt mondta, meglepte, hogy üres irodákat talált, de azon van, hogy megtalálja azokat, akikkel együtt tud majd dolgozni.
Verbói Gábor, a leköszönő polgármester szerint viszont – aki 1990 óta vezette a települést – nem meglepő a hivatal munkatársainak felmondása. Az új polgármester szerinte a megválasztása után egyszer sem próbált velük beszélni, ráadásul a kampányban is a jól képzett dolgozók cseréjét helyezte kilátásba. Pedig mindenkinek megvolt a megfelelő végzettsége, közigazgatási szakvizsgája az öt-hat fővel működő hivatalban. A hivatali munkatársak közül ketten nyugdíjba mentek.
„Sokként ért, hogy üres irodákat találtam mindenhol. Nem tudom, hogy miért nem jöttek be a munkatársak, de a Magyargéci Önkormányzattal és az önkormányzat jegyzőjével azon vagyunk, hogy minden posztra megtaláljuk a megfelelő munkaerőt, és ez folyamatban van” – nyilatkozta a Híradónak a hivatalba lépő polgármester.
Egy roma ember megnyerte a polgármesteri címet 34 év után, ugye, és akkor elment az átadásra, minden, és senki, üres hivatal várta őt
– magyarázta a helyzetet egy helybéli asszony.
A helyi romák úgy látják, a munkatársak nem véletlenül mondtak fel. A faluban élő romák szerint eddig ők háttérbe voltak szorítva, most azonban más világ lesz.
The post 34 év után győzött egy roma jelölt, mindenki felmondott a hivatalban first appeared on 24.hu.