„A cél, hogy az idei legjobbamnál jobbat lökjek” – Márton Anita Eb-döntős
Vindics Balázs és Bartha-Kéri Bianka is elődöntős 800 méteren, Böhm Lilla a 19. lett 3000-en. The post „A cél, hogy az idei legjobbamnál jobbat lökjek” – Márton Anita Eb-döntős first appeared on 24.hu.
Az UTE középtávfutója, Vindics féltávnál még az utolsó helyen haladt, majd onnan tört előre. A hajrára ugyan kicsit elfáradt, de szorosan az első három mögött ért célba 1:47.82 perces idei legjobbjával. Egy futammal később kiderült, ezzel övé lett a második legjobb idő a nem helyen továbbjutók közül, így készülhet a szombati elődöntőre.
Nagyon örülök a továbbjutásnak. Nekem ez a negyedik fedett Eb-m, és eddig mindegyiken az első fordulóban kiestem
– mondta az M4 Sportnak a 28 éves atléta, hozzátéve, hogy komolyan gondolkodott azon, elinduljon-e az Európa-bajnokságon, mert az országos bajnokságra időzítette a csúcsformát a télen, és nagyon fáradtnak érzi magát.
„Egy korábbi fedett pályás Eb-n éppen azért estem ki, mert az az angol srác, akivel most együtt futottam, egy másik futamban akkora tempót diktált, hogy a futama a leggyorsabb lett, és abból jutottak tovább idővel. Abban reménykedtem, hogy most is előre áll, és jó iramot diktál.”
Bartha-Kéri nagyot futna
Vindics sikerét követően szinte rögtön Bartha-Kéri Bianka követezett, aki az első női 800-as futamban szerepelt, és ott a második legjobb idei eredménnyel rendelkezett, így lehetett bízni a továbbjutásában.
Az SVSE sportolója esélyeshez méltóan futotta le a távot, melynek felénél már az élen haladt, onnan pedig fokozatosan emelte a tempót, melyet az utolsó kanyarnál már csak két riválisa tudott tartani. A célegyenesben megelőzni csak egyikük tudta – ő is csak két századdal –, így összességében nagyon magabiztosan jutott be a szombati elődöntőbe, 2:03.26 perces eredménnyel.
Bíztam benne, hogy meg tudom oldani ezt a futást úgy, hogy helyezéssel jussak tovább. Nagyon örülök, hogy ez sikerült
– mondta az M4-nek Bartha-Kéri. „Szombaton lesz az elődöntő, ott próbálok majd nagyot futni, és remélem, az egyéni csúcsomnál is jobbat tudok majd elérni. Aztán meglátjuk, az mire lesz elég.”
Cél az idei legjobb eredmény
A remek futások után a kétszeres fedett Eb-győztes Márton Anitán volt a sor. Az olimpiai bronzérmes, tető alatt világbajnok dobóatléta 18,22 méteres idei legjobbal érkezett Törökországba, és a papírforma alapján a legjobb nyolcba jutásra minden esélye megvolt.
Az első sorozat ugyanakkor még nem sikerült igazán jól neki (16,99 méter), csupán a kilencedik helyen állt. A másodikban aztán egy métert javított (17,99 m), máris a hatodik helyre lépett fel. Eredményén az utolsó kísérletével nem tudott javítani (17,50 m).
„Elég hosszú volt a nap így, hogy este háromnegyed kilenckor kezdtünk, de örülök a döntőbe jutásnak” – nyilatkozott az M4 Sportnak Márton Anita, aki pénteken szeretne jóval 18 méter felett teljesíteni.
Korábban volt egy kis mélypontom, néhány nehéz hét, de az utolsó egy héten már jól mentek az edzések, és az a cél, hogy az idei legjobbamnál jobbat lökjek.
Egyéni csúcsjavítás
Női 3000 méteren a két előfutamból az első hat-hat helyezett, illetve a három legjobb időt elérő futó jutott a másnapi fináléba, ami a szám magyarjának, Böhm Lillának óriási bravúr lett volna, tekintve, hogy egyéni csúcsa messze elmarad a legjobb 15 idejétől.
A BHSE sportolója ennek megfelelően a mezőny végére helyezkedett a rajt után, majd a kifejezetten visszafogott iramú első körök alatt a kilencedik helyig lépett előre és 2000 méterig könnyedén tartotta a tempót a többiekkel. A táv utolsó harmadára fordulva a favoritok nagyobb tempóra váltottak, amit Böhm már nem bírt. A 28 éves atléta a célig saját ritmusában futott, végül a nyíregyházi országos bajnokságon két hete futott egyéni csúcsán (9:23.42 perc) közel öt másodpercet javítva, 9:18.93 perces eredménnyel a tizedik helyen ért célba, összességében pedig a 23 fős mezőny 19. helyén zárta a kontinensviadalt.
„Nagyon sok lökdösődés volt az elején, amiből próbáltam kimaradni. Az első ezer húsz másodperccel lassabb volt, mint a másik futamé, aztán a második ezer már tíz másodperccel gyorsabb volt az elsőnél, az utolsó iramát pedig nem nagyon bírtam, de azért sikerült egy kicsit javítani az egyéni csúcsomon” – szerénykedett az M4 Sport riporterének Böhm Lilla, aki azt is elmondta, hogy ő alapvetően 5000 és 10 000 méterre készül, ez neki szinte sprinttávnak számít.
The post „A cél, hogy az idei legjobbamnál jobbat lökjek” – Márton Anita Eb-döntős first appeared on 24.hu.