A lányok szeretik a nagyobb kereket, jobb a kiállása a gépnek

Az amatőr traktorhúzók 30-40 éves MTZ-kkel álltak rajthoz az idei hajdúböszörményi versenyen, ahol a legfiatalabb résztvevő mindössze 16 éves volt. A nézők hallását 10 ezer lóerős egyedi építésű gépek veszélyeztették, de éppen a szórakoztató szélsőségek miatt népszerű itthon is a leghangosabb technikai sport.

A lányok szeretik a nagyobb kereket, jobb a kiállása a gépnek
Húzólovak versenyeként indult, majd száz év alatt a leghangosabb sportággá fejlődött a traktorhúzás, amelyre nemcsak napi használatban lévő 30-40 éves mezőgazdasági gépekkel lehet nevezni, hanem akár 5-10 ezer lóerős egyedileg épített szörnyetegekkel is. Az idei hajdúböszörményi verseny legfiatalabb résztvevője mindössze 16 éves volt, és már ő is pontosan tudta, hogy lehet végigrángatni a több mint 10 tonnás súlypadot a 100 méteres pályán, a napszúrás, a tartós halláskárosodás és az űrből is látható ökológiai lábnyom pedig a műfaj sajátosságai.