A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori megbízottja lehet az Árpád Gimnázium új igazgatója
A döntés a fenntartóváltás lehetőségének felmerülése előtt született, és a jelenlegi igazgató is támogatja.
Múlt héten számoltunk be arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem átvenné az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartói jogát az Észak-Budapesti Tankerületi Központtól. Az egyetem célja, hogy újonnan induló pedagógusképzéséhez gyakorlóiskolai hálózatot hozzon létre. Habár az egyeztetések nyár óta folytak, a nevelőtestület, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat egy decemberi értekezleten értesült minderről. Az iskola jelenlegi igazgatójának megbízatása 2025 nyarán jár le, helyét dr. Nánay Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori megbízottja veheti át, aki egyébként 16 éve tanít a gimnáziumban.
„Megerősítem, hogy 5 éves igazgatói megbízatásom 2025. augusztus 15-i lejártát követően nem kívánom megpályázni az igazgatói pozíciót” – válaszolta lapunk megkeresésére Kis Róbert, az Óbudai Árpád Gimnázium jelenlegi igazgatója, aki hozzátette: döntése jóval a fenntartóváltás lehetősége előtt megszületett, s habár az utód kijelölése nem az ő feladata, támogatja és segíti dr. Nánay Mihály pályázatát.
Dr. Nánay Mihály 16 éve tanít földrajz-történelem szakos tanárként az Árpád Gimnáziumban, jelenleg osztályfőnök is. Mindemellett az NKE Történelem és Társadalom Tanszékének munkatársa, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa, az Oktatási Hivatal szakértője és tananyagfejlesztője, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke. Az egyetemen rektori megbízottként, közszolgálati docensként látja el feladatait. Szakterülete a Habsburg-ház magyar ága, valamint Magyarország története a világháborúk korában.
Nánay megkeresésünkre elmondta: a jelenlegi igazgató döntését 2023 nyarán hozta meg, még azelőtt, hogy a fenntartóváltás lehetősége egyáltalán felmerült volna. Megerősítette azt is, hogy pályázni szándékozik az igazgatói posztra, erre a jelenlegi igazgató biztatta is. „A pályázási szándékomat – az iskola jelenlegi igazgatóságának támogatása mellett – az idei tanév kezdetén be is jelentettük az iskola nyilvánosságának.”
Nem Nánay az egyetlen NKE-s tanár az Árpádban
Nem Nánay az egyetlen, aki mind a gimnáziumban, mind pedig a Közszolgálati Egyetemen dolgozik. Dr. Seres Dániel szintén az NKE Történelem és Társadalom Tanszékének adjunktusa, szakterülete a görög szónoklattan, a görög epigraphica és a latin nyelvészet. Az Árpád Gimnáziumban történelmet tanít, mindemellett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Politikai Filozófia Európai Központjának kutatója is. Nánayval közösen az MCC-n történelem/írás kurzust is szerveztek, melyben Nánay kurzuskészítőként, Seres pedig kurzusvezetőként vett részt. A kurzusra főként 11.-12. évfolyamos diákok jelentkezését várták, akiknek a tudományos dolgozat megírásában nyújtottak segítséget. Az e-learning kurzus során a diákok a magyar választójog fejlődését vizsgálták.
Az ügyben megkerestük a Közszolgálati Egyetemet is, amely válaszlevelében megismételte korábbi indokait a fenntartói ajánlatával kapcsolatban. Mint írják:
„Az egyetem azért tett ajánlatot az Óbudai Árpád Gimnázium számára, mert az intézmény kiemelkedő pedagógiai kultúrával rendelkezik, kiváló közösség jellemzi, tanárai valamennyien nagy tapasztalattal bíró, példaértékű pedagógusok. A gimnáziumban magas szakmai színvonalú oktatói, nevelői munka folyik, ami a középiskolák rangsorában elért figyelemreméltó helyen és a diákok által elért kiemelkedő eredményekben is megmutatkozik. Meggyőződésük, hogy az intézmény értékeinek megőrzése mellett az egyetem támogatni tudná az Óbudai Árpád Gimnázium vezetése által irányított szakmai munkát.”
Tájékoztatásuk szerint az igazgatói pályázati folyamatot az Észak-Budapesti Tankerületi Központ (mint jelenlegi fenntartó) bonyolítja le, amennyiben sor kerül a fenntartóváltásra, az a pályázat lezárultát követően történik meg, az egyetemnek nincs tehát döntési jogköre e tekintetben. Az iskola honlapján közzétett tájékoztató szerint a fenntartóváltáshoz a kérelmet 2025. február 28-ig kell beadnia az egyetemnek.
Nem minden szülő támogatja a váltást
December 2-án jelent meg az Óbudai Árpád Gimnázium honlapján a hír, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szeretné átvenni az iskola fenntartói jogait. Az egyetem hamarosan induló pedagógusképzéséhez szeretne gyakorlóiskolai hálózatot kiépíteni, ennek lehetőségével kereste fel a gimnáziumot. Az NKE több infrastrukturális beruházást is ígért a fenntartóváltás kapcsán, valamint bővülő intézményi autonómiát és plusz juttatásokat a pedagógusoknak.
Az általunk megkérdezett szülők nem támogatják a fenntartóváltást, mint mondták: nem az NKE gyakorlósóiskolájába íratták be anno a gyermekeiket, hanem az Árpád Gimnáziumba. Az ígéretekkel kapcsolatban megjegyezték, szerintük az oktatás feltételeinek megteremtése az állam feladata, nem pedig az új fenntartóé. A szülők sérelmezték, hogy a hír megjelenése után csupán két napig véleményezhették az átalakulást egy Google-űrlapon keresztül.
Szabó-Gödri Rita
Címlapkép: Az Óbudai Árpád Gimnázium épülete a Nagyszombat utca 19. szám alatt. (fotó: MTI/Róka László)