A parlamentnek kell eldöntenie, hogy léteznek-e szkíták

Az MTA elnöke szerint sem a fizikai, sem pedig a törvényes feltételei nincsenek meg ennek, de ettől függetlenül a honatyák dönthetnek úgy, hogy jobban tudják.

A parlamentnek kell eldöntenie, hogy léteznek-e szkíták

Úgy tűnik, tényleg a túl messzire ment poénok országa vagyunk. Az még hagyján, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nyáron hitelesítette a szkíta nemzetiség honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló kezdeményezést, de a hvg.hu szerint októberben össze is jött hozzá legalább ezer aláírás. Így aztán az NVB elnöke kénytelen volt benyújtani egy országgyűlési határozati javaslatot a parlamentnek a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról. Ha ez is megtörténne, akkor olyan jogokat kapnának, mint a cigányok, a németek, a szlovákok vagy a románok.

Mindez annak ellenére jutott el a parlamentig, hogy kikérték a Magyar Tudományos Akadémia elnökének véleményét is, aki tömören kimondta:

Nem állnak fenn sem fizikai, sem pedig törvényes feltételei annak, hogy a több mint kétezer éve a történelem színpadáról eltűnt szkítákat ma is élő, saját hagyományait és nyelvét őrző nemzetiségként lehessen elismerni Magyarországon.”

Freud Tamás zárójelben megjegyezte, hogy a szkíta megnevezés több egykori népcsoport etnikumát, nyelvét, kultúráját öleli fel. A javaslatból kiderül, hogy az egészet elindító Pócs Alfréd Lászlónak 1370 aláírást sikerült begyűjtenie.