A Rogán Antalt helikoptereztető cégtől bérel repülőket a honvédség
A Fly-Coop Kft. 3 éven keresztül összesen 104 millió forintért kölcsönöz repülőket személyzettel együtt a hadseregnek ejtőernyős kiképzéshez.
A hadsereg nettó 104 millió forint keretösszegben bérel repülőgépeket ejtőernyős kiképzéshez a Fly-Coop Kft.-től. A megbízás 2026 végéig szól, vagyis évente bő 30 millió forintot fizet ki erre a sereg. Azt nem tudni, hogy a honvédségi repülők és helikopterek miért nem elegendők a feladatra, mint eddig. A megbízást elnyerő cég 2016-ban lett ismert, amikor Rogán Antal propagandaminisztert és akkori feleségét, Rogán-Gaál Cecíliát helikopterrel szállította egy celebesküvőre.
A helikopterből kiszállító minisztert lefotózó Népszabadságot néhány nappal később bezárta a Fidesz-közeli tulajdonosa. A Fly-Coop Kft. viszont egy évvel később megkapta első állami megbízását, és jelenleg is szerződésben áll az Országos Vérellátó Szolgálattal, amit Bayer Zsolt kormánypárti publicista felesége vezet.
Az állami szervezetek védelmi és biztonsági vásárlásait összefogó Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. (VBÜ) január közepén írt ki közbeszerzést „Ejtőernyős kiképzéshez repülőgép bérlése 2024–2026” címmel. A felhívásra mindössze egyetlen cég, az Avia Rent Kft. jelentkezett, de a tender mégis eredménytelenül zárult márciusban.
Az Avia Rent ajánlatát ugyanis érvénytelennek nyilvánították, mert a cég azt írta bele, hogy az általa megajánlott árak „vis major, kimagaslóan eltérő üzemanyag-áremelkedés, illetve éves szinten 2%-ot meghaladó fogyasztóiár-index emelkedés esetén közös megegyezés szerint átértékelendőek”. Magyarán, ha nagyon megdrágul az üzemanyag vagy nagyot nő az infláció, tárgyalni szeretne arról, hogy többet fizessen neki a honvédség.
Viszont a szerződéstervezetben, amit az Avia Rent elfogadott, az állt, hogy a cég vállalja, hogy a szerződés hatálya alatt nem emel árat. Ezt az ellentmondást a VBÜ „többváltozatú ajánlatnak” tekintette, melyet nagyfokú hiányosságként értékelt, ezért hiánypótlásra nem is adott lehetőséget a cégnek. A Közbeszerzési törvény szerint ugyanis azzal csak nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy ilyen hiány pótolható.
A Fly-Coop árai egy kicsivel alacsonyabban szálltak
Június közepén újra kiírták a közbeszerzést változatlan tartalommal. A keretösszeg az első alkalomhoz hasonlóan nettó 103,9 millió forint, amelynek 70 százalékára vállal kötelezettséget a honvédség.
A megbízás három évre szól, a keretösszeg pedig a tervek szerint a következőképpen oszlik majd meg: 2024-ben 31,5 millió Ft, 2025-ben 34,6 Ft, 2026-ban 37,8 forint. Ezért az összegért elvárás évente 3 275 000 méter/fő ugráskeret, évi egy áttelepülés oda-vissza az MH Kiss József 86. Helikopterbázis szolnoki repülőterére, és évente 10 nap rendelkezésre állás ugyanott.
A tenderre ezúttal ketten jelentkeztek: az első alkalommal is pályázó Avia Rent Kft. összességében nettó 103,8 millió forintos, a Fly-Coop Kft. pedig nettó 100,3 millió forintos ajánlatot tett.
Az olcsóbb ajánlatot tevő Fly-Coop nyerte a megbízást.
A Kadarkútra bejegyzett cég a Jakab család tulajdonában van, és bővelkedik megrendelésekben: éves nettó árbevétele a 2020-as 2,5 milliárd forintról ütemesen emelkedve tavaly már 5,3 milliárd forint lett. A cég profitja viszont épp ellentétes utat járt be az elmúlt években: a 2020-as 127 millióról 2023-ra kevesebb mint tizedére, 11 millióra csökkent.
Nem tudni, milyen gépeket bérel a honvédség
Az sajnos nem szerepel a nyilvános tenderdokumentációban, hogy hány darab és milyen típusú repülőgépeket kölcsönöz a honvédség a Fly-Coop-tól három éven keresztül nettó 104 millió forintért.
Ami biztos: a magyar Légijárművek Lajstromnyilvántartásának Jegyzéke aktuális, szeptember elején frissített verziója szerint a cégnek több helikoptere mellett Beechjet, Embraer, Cessna, Hawker és Piper márkájú repülői, valamint Antonov AN-2 típusú gépei is vannak. A géppark (egy része) a Fly-Coop honlapján meg is tekinthető. Szolgáltatásaik között sétarepülés, légitaxi, repülőgép-bérlés és pilótaképzés is szerepel.
Talán nem a sétarepülős-tréningezős kisgépeket vagy a fontosságoknak fenntartott luxusjeteket fogja majd bérelni a honvédség a cégtől ejtőernyős kiképzésre, hanem az eleve katonai és szállítmányozási célokra készült Antonovokat. A köznyelvben Ancsa becenevű típus a második világháború után a Szovjetunióban kifejlesztett egymotoros, kétfedelű szállító-repülőgép.
A Wikipédia szerint legnagyobb sebessége 258 km/óra, utazósebessége 190 km/óra, hatótávolsága 845 kilométer, legnagyobb repülési magassága pedig 4500 méter.Több más volt szocialista országhoz hasonlóan hazánkban is használt ilyen repülőgépeket a honvédség. 1974-ben rendeltek tíz darabot, melyből az utolsót 2020-ban nyugdíjazták, bő 45 évnyi szolgálat után.
Az elmúlt években azonban rengeteg légijárművet vett a honvédség: a számtalan új helikopter mellé sok új repülőt is beszereztek. A főként Orbán Viktor és Szijjártó Péter által használt, 2018-ban megvett Falconok és Airbusok mellé idén februárban vásároltak két hatalmas szállítórepülőt is.
Az MH Kiss József 86. Helikopterbázis fényképei szerint pedig – nem meglepő módon – helikopterből hajtják végre az ejtőernyős ugrásokat a katonák, így végképp érthetetlen, miért bérelnek ehhez repülőket a Rogán Antalt légitaxizó cégtől.
Erdélyi Katalin
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Fly-Coop Kft. egyik Antonov AN-2 típusú repülőgépe 2024. június 25-én (fotó: Airshowbase/Facebook)