Árpa Attila a húszéves Argóról: A szakmai elismerés olyan, mint amikor Monopolyban gazdag vagy

Amikor felhívtalak, hogy megbeszéljük ezt az interjút a húszéves Argo apropóján, az Argo-átok kifejezést használtad. Mi az az Argo-átok?

Argo-átok alatt egyrészt azt értem, hogy nehéz és kifürkészhetetlen útja volt ennek a franchise-nak – nevezhetjük így, végül is két rész készült belőle. Kezdjük ott, hogy az első Argo szinte véletlenül jött össze, és szerencsénk volt, hogy az lett belőle, ami. Laurence Olivier híres anekdotáját idézném, ami úgy kezdődik, hogy fantasztikusan játszotta egyik este a Hamletet. Mikor bejött az igazgató, összetörve találta Olivier-t. „Mi a baj? – kérdezte. Mindenki imádott!” „Igen, de nem tudom, hogyan csináltam.” Egy kicsit ilyen a viszonyom az első Argóval. Másodsorban pedig azért használtam az „átok” szót, mert nagyon sok szereplő és stábtag elhunyt az Argo bemutatása óta. Kiss József, aki Tysont játszotta, Bitskey Lukács, aki Psychót alakította, Oszter Sándor, azaz a Tejesember, Csurka László, a Német, Gyárfás Geréd, a Svéd, Vizi György a Rendőr szerepében – ők már mind nincsenek köztük, és sajnos sokan mások sem a stábból. Ezért sem lesz soha Argo 3.

A másodikat a kétezertízes évek közepén azért összehoztátok.

Második is nehezen készült, mert nem voltunk a folytatások rajongói. De érzékeltem, hogy az Argo kultfilm lett, az igazoltató rendőrtől a benzinkutasig mindenki arról kérdezgetett, mikor lesz Argo 2. A hízelgő megkeresések egy idő után idegesíteni kezdtek. A folytatás előkészítése idején éppen nem lehetett állami pénzhez jutni: már nem igazán működött a Magyar Mozgókép Közalapítvány, de még nem állt fel az Andy Vajna-féle Filmalap. Akár ezt az áldatlan állapotot is tekinthetjük az Argo-átok egyik elemének. Megpróbálkoztunk a crowd fundinggal, sikertelenül. A mozijegyekből, még ha előre ki is fizetik a nézők támogatás gyanánt, Magyarországon nem jön össze egy film költségvetése. Nem jön ki a matek.

A kétezres évek közepén már és még nem színészkedtél, hanem az RTL Klubnál dolgoztál kreatívigazgatóként. A lelépési csomagod része volt, hogy támogatják az Argót. Vissza tudsz emlékezni arra a tárgyalásra, amikor ez szóba került?

A kezdetektől azzal az ígérettel dolgoztam az RTL-nél, hogy rendezhetek egy filmet. Mindig is a filmkészítés volt a szakmám és a szerelmem. Az RTL miatt hagytam ott a Színművészeti Főiskolát, és azt mondtam, ha már otthagyom, mert a kettőt nem lehetett egyszerre csinálni, legalább készíthetek egy filmet. Soha nem tudtam, mert nem volt idő rá. Mikor eljött az a nap, amikor Dirk Gerkensszel leültünk, és közölte velem, hogy sajnos elválnak az útjaink, akkor azt is megkérdezte, milyen feltételeim vannak. Ilyenkor az ember általában mond egy összeget végkielégítésként, ami normális dolog. Én viszont azt mondtam, hogy nem kérek végkielégítést. Helyette egy sokkal nagyobb összeget kérek, de cserében azt nem a saját zsebembe tömöm, hanem filmet készítek belőle, aminek az RTL ezáltal a koproducere lesz. Simán ráállt, mert kézenfekvő volt, hogy ez nekik is jó.

Mi hiányzott akkor szerinted a magyar filmből, amire az Argo volt a saját válaszod?

Például a bátorság, hogy másoktól, jobbaktól lopjunk. Nem szégyen az, pláne, ha némi saját ízléssel helyivé formálod az anyagot. Valahol írták, hogy az Argo olyan, mint egy Guy Ritchie- vagy Tarantino-film egy jó nagy adag pacallal leöntve. Tetszik ez a meghatározás. Igen, én koppintom Guy Ritchie-t és Tarantinót, mert szeretem őket és felnézek rájuk. Hiányzott még akkoriban a magyar filmből a szókimondó humor. Igaz, hogy a Jancsó-filmekben folyamatosan káromkodtak, de a műfaji filmben, a közönségfilmben a trágárság szokatlannak hatott. És próbáltunk valamiféle közönségfilmes minőséget is belevinni, főleg a filmet nyitó, római kori csatajelenetbe és az azt követő, már a jelenben játszódó akcióba, amit magyar filmben nem sűrűn láthatnak a nézők.

Onnantól kezdve, hogy megjelenik Balogh Tibi és a bandája, ott képileg már semmi szép nem volt ebben. Csak ültek, káromkodtak és lövöldöztek. Senki nem mondta, »milyen kurva jó közeli ez a Balogh Tibiről!«.

Elsőfilmes rendezőként könnyen szót értettél a színészekkel?

Igen, mert pontosan tudtam, mit szeretnék. A két társíróval, Huszár Péterrel és Trunkó Bencével folyamatosan csiszolgattuk a forgatókönyvet a főiskolai évek alatt. Csak a saját szórakoztatásunkra, mert jópofának tűnt. Később akárhányszor átbeszéltünk egy jelenetet, én azt fejben addigra már többször megrendeztem. Azt gondolom, erősségem a színészvezetés, és erre Kovács Lajos karakterét, Balogh Tibit hoznám példaként. Kovács Lajos rengeteg szerepet játszott a pályafutása során, mégis Balogh Tibi az egyik emblematikus szerepe. Holott semmilyen szinten nincs köze Kovács Lajosnak Balogh Tibihez, karakterben, viselkedésben, sehogyan.

Gondolkodtatok azon, mennyire érdemes átcsúszni paródiába a lövöldözős gengszterfilmből?

Nem agyaltunk ezen, mert eleve abszurd helyzetben forgattunk.

Hogy én megfilmesíthetem a főiskolás évek alatt kocsmákban, félig-meddig berúgva írt forgatókönyvünket, ráadásul egy kereskedelmi csatorna pénzén, amit azért kaptam meg, mert onnan engem kirúgtak – ez eleve annyira nevetséges történet, hogy az abszurditása a filmbe is átszűrődött.

Leszartuk, nekünk tényleg minden mindegy volt. Meg az is volt a mottónk: miért is ne?

Később azt nyilatkoztad az Origo Filmklubnak adott interjúdban, hogy producerként nem voltál különösebben ügyes, és a teljes alkotói gárda üres kézzel ment haza. Maradt benned keserűség emiatt?

Inkább az akkori producertársunk volt ügyetlen. Mi voltunk az egyetlen magyar film, amely elkészült, bemutatták, mégsem kapta meg az ilyenkor szabály szerint járó, normatív támogatást. Abból kellett volna kifizetnünk az alkotókat. Végül a stáb ki lett fizetve, de az alkotók, vagyis az írók, a rendező és a producerek egy vasat sem kaptak. Na, jó, abban, hogy minden producer üres kézzel távozott volna, nem vagyok biztos. Én a saját pénzemet is beletettem a filmbe, az otthoni ruhásszekrényből hordtam a pénzt, hogy kifizethessük az embereket. Moziban nem volt óriási a siker, közel százötvenezren nézték meg, ami az öt-hatszázezres Magyar vándor mellett akkoriban nem volt kiemelkedő. Mindenesetre nem volt elég ahhoz, hogy nyereségünk legyen rajta. A dvd-forgalmazáson kerestünk először.

Dvd-n meg az interneten lett kultfilm az Argo.

Mondjuk ki, hogy az illegális letöltéseknek köszönhetően.

Mikor érzékelted először, hogy sokan szeretik a filmet?

Leginkább akkor, amikor olyan emberek kezdtek el gratulálni miatta, akikből nem néztem volna ki, hogy le tudják betűzni a „mozi” szót. Akik megállítottak az utcán, rögtön idéztek is két-három mondatot a filmből. Innen lehetett tudni, hogy nem csak üres bókról van szó. Üzeneteket is kaptam, hogy az Argót töltötték le a legtöbben valamelyik torrentoldalon. Keserédes visszajelzés volt, de legalább valahol elsők voltunk. Meglepően jó nézettséget produkált a film az RTL-en is.

Filmes családba születtél, gyártásvezető szakra jártál a Színművészeti Főiskolára, színészként is kapcsolatba kerültél sok filmessel. Hogyan fogadta a szakma az első rendezésedet?

Nem tudom, kiket értsünk a „szakmán”.

Más filmeseket?

Az a száz ember is a szakma része, akik dolgoztak az Argón, és szerintem ők imádták csinálni. Ha azokra gondolunk, akiket a főiskoláról ismertem, és inkább a művészfilmek felé mentek el, akkor azt hiszem, volt köztük, aki nem értette az Argo sikerét, volt, aki örült neki, és talán olyan is volt, aki irigységet érzett. Simó Sándor híres osztályának tagjai közül, akikkel egy időben jártam az egyetemre, olyan zseniális rendezőket ismerhettünk meg, mint Hajdu Szabolcs és Török Ferenc. De voltak köztük olyanok, akik egyetlen filmet rendeztek, és az sem kavart sok vizet. Ezért is mondom: nem tudom, ki a szakma, és azt sem, hogy az miért fontos. Annál, hogy egy másik rendező vagy operatőr mit gondol a filmemről, jobban érdekel, hogy a közönség mit mond. A szakmai elismerés olyan, mint amikor Monopolyban gazdag vagy. Mit kezdjek vele?

Húsz évvel a bemutatása után az Argo azért is érdekes, mert magánúton, tehát nem állami támogatásból készült magyar filmként tudott sikeres lenni. Független filmet máshogyan vagy másról érdemes készíteni, mint olyat, ami a hivatalos támogatási rendszeren megy keresztül?

Mindenféleképpen, mert ahogy mondtam, a matematika nem stimmel. A filmkészítés gazdasági része soha nem fog úgy működni Magyarországon, mint egy nagy piacon. Ha viszont akarod látni azt a pénzt, amit egy filmbe beleraksz, akkor vagy nagyon minimál költségvetésű filmet csinálsz, vagy olyan sok nézőt érsz el, ami nem reális. Hogy készül egy olyan film, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ami nyereséges lesz a moziban – az egy csoda. Ilyen példákat nem tudsz sorolni.

A független filmezéshez rengeteg bátorság és hit kell, meg egy olyan befektető, akinek fontosabb a produceri kredit, mint a visszanyerhető pénz. Sajnos. Én lennék a legboldogabb, ha ez nem így lenne, mert a jelenlegi rendszertől én sem számíthatok pénzre.

Nem csodálkozom, mert az olajszőkítés és a kilencvenes évekbeli magyar maffia történetével pályáztam. Lehet, nem ilyen kényes témával kellett volna kezdenem. Andy Vajna adott is pénzt az írásra, nekiláttunk az előkészítésnek. Vajna azt mondta, ez kurva jó sztori, miért nem csináltak még ebből filmet? Mondom, hát, nem is tudom. Persze nem neveztünk meg konkrét embereket a forgatókönyvben, de úgy tűnik, hogy huszonvalahány évvel később ez a téma még mindig annyira necces, és az akkor törvénytelenül meggazdagodott emberek most is annyira befolyásos milliárdosok, hogy ez a filmterv elhalt.

Káel Csabánál, az átalakult Filmintézetben nem is próbálkoztál?

Dehogynem, de természetesen nem támogattak. Valahol megértem. Ha egy olyan intézmény vezetőjének a helyébe képzelem magam, ami filmre ad pénzt és politikailag is igazodnia kell, akkor én sem azzal kezdenék, hogy pénzt adok az Árpának az olajszőkítős gengszterfilmjére.

Lehet szidni a jelenlegi rendszert és irigykedni azokra, akik irreálisan magas összegeket kapnak a filmjükre, de ez biztosan nem fog segíteni nekem abban, hogy újra filmet rendezzek.

Ha nem változik semmi, akkor biztos, hogy nem fogok filmet készíteni, ha csak a rendszert szidom. Ebből a szempontból apolitikusnak tartom magam: nekem mindegy, ki adja a pénzt, ha nem beszél bele abba, mire költöm el. Ha politikai kérések vagy üzenetek is jönnek a pénzzel, az zavarna.

Az Argo óta eltelt húsz évben nagyon sok különböző dolgot csináltál, és ebből csak az egyik volt, hogy megrendezted az Argo 2-t. Sokat színészkedtél magyar és főleg külföldi produkciókban. Utóbbiakban tökélyre fejlesztetted a „kelet-európai nehézfiú” nulla, egy-, vagy kétmondatos szerepét. Tele vannak veled a celebműsorok, kereskedelmi tévés sorozatot forgatsz. Hogyan fogsz visszatalálni a saját rendezésű nagyjátékfilmekhez?

Talán akkor, amikor megvalósul a nagy proliwoodi álom, azaz, amikor a Netflix ad pénzt. Soha nem fog adni. Ha egy dollárt kaptam volna minden alkalommal, amikor egy filmkészítő azt mondta nekem, a Netflixnek akarja eladni a tervét, már meglenne az új filmem költségvetése. Ettől függetlenül mi is folyton fejlesztünk film- és sorozatterveket, főleg külföldi partnerekkel. Továbbra is együtt dolgozunk Huszár Péterrel, akivel az Argót is írtuk, vagyis ez már egy több mint húszéves munkakapcsolat. A Holtomiglan című regényemből is írtunk egy sorozatot streamingplatformokra. Dolgozom egy új forgatókönyvön, azzal is tervezek pályázni a Filmintézethez, még ha nincsenek is vérmes reményeim. Hogyan találok ténylegesen vissza a rendezéshez? Vagy úgy, hogy egy magánbefektetőnek tetszik, amire készülök, és odaadja a pénzt rá. Hallottunk már ilyesmiről. Másik esetben a sorozatrendezésre koncentrálok, ami ugyanúgy filmrendezői feladat – nemrég forgattunk le egy pilot epizódot Thuróczy Szabolccsal.

A korábban említett, tizennégy évvel ezelőtti, origós interjúdban azt mondtad, az egyik kedvenc filmed a Kevin Costner-es Revans. Bevállalnál olyan markáns rendezői stílust egy filmben, mint Tony Scott?

Én bármit bevállalnék, amit Tony Scott valaha csinált. Soha nem értettem, hogy miért tette azt élete végén, amit tett. Nem akarok érzelgősködni, de nagyon remélem, hogy fentről látta a Top Gun: Mavericket. Ha arról van szó, én milyen rendező vagyok, arra azt tudom mondani, hogy én sem vállaltam el minden felkérést. Egy elcsépelt társadalmi drámát vagy vígjátékot nézőként sem szívesen néznék meg, tehát rendezőként sem érdekel. Ilyesmit akkor sem vállalnék el, ha rosszul állnék anyagilag. Arra ott vannak a kereskedelmi tévék!

Egy tökéletes világban te elsősorban filmrendező lennél, és nem kereskedelmi tévés műsorokban és sorozatokban szerepelnél?

Ezt egyre nehezebb szétválasztani. A streamingplatformok minek számítanak? Biztosan nem mozinak, de ők mutatják be Martin Scorsese legújabb filmjeit. És már a kereskedelmi tévék is egyre színvonalasabb filmeket, sorozatokat mutatnak be. A besúgó és az Aranyélet nagyon jó sorozatok. Egy tökéletes világban megkötések nélkül írnék és rendeznék.

Amikor megnézel egy filmet, színészszemmel, rendezői szemmel vagy naiv befogadóként nézed?

Ki tudom kapcsolni az agyam, és átlagnézőként nézem. Kivéve, ha valami kizökkent, de akkor az máris egy hiba. Nagyon be tud szippantani egy film, csak ne legyen tengelysértés a párbeszédes snittekben.

Mi szippantott be utoljára?

Az Alien: Romulus eléggé. A Dűne is. Már a David Lynch-féle korábbi filmet is szerettem, amit mindenki szidni szokott, de én azzal nőttem fel. Sorozatban a Boys volt nagy élmény: azt kérdeztem magamban, hol a határ? Ja, hogy nincs? Még film: A ház, amit Jack épített. Nem gondoltam volna Lars von Trierről, hogy ilyen irányba megy. Nagyon várom a Megalopoliszt Coppolától. Az utolsó film, amit viszont fájdalmas volt végignézni, az a Barbie volt, de a lányomnak megígértem, hogy elmegyek vele.

Sem az Alien: Romulusban, sem a Dűnében nem játszottál? Ezeket itthon forgatták.

Képzeld, pont nem!

A Romulusban azért nem játszottam, mert csak szakállas bányászokat kerestek. És abból is csak tízet. És azok sem beszéltek. És azt sem kaptam meg.

A Dűne szomorúbb történet volt, mert egy pármondatos szerepet kaptam volna benne, csak nem tudtuk egyeztetni. Viszont vigasztal, hogy a Dűne: Prófécia című HBO-sorozatban végül kaptam egy nagyobb szerepet. Ötvenhárom éves vagyok, de még nem adtam fel, hogy egyszer felfigyeljenek rám Hollywoodban. Végül is Morgan Freeman is ötven fölött futott be.

The post Árpa Attila a húszéves Argóról: A szakmai elismerés olyan, mint amikor Monopolyban gazdag vagy first appeared on 24.hu.