Árpa Attila: „Épp a mézesheteinket töltjük”
A színész-producer és színésznő felesége több hónapja házasok, ám közvetlenül a lagzi után nem tudtak nászútra menni. The post Árpa Attila: „Épp a mézesheteinket töltjük" first appeared on Story.
Árpa Attila és felesége, Alexandra nyáron házasodtak össze. De idén annyi feladatuk volt, hogy a nászút elmaradt. „Tavasszal fogjuk bepótolni. Egyszerűen nem fért bele. De ha belefért volna, akkor sem tudtam volna rendesen kikapcsolni, végig az járt volna a fejemben, hogy dolgom van itthon. Még valamikor nyár elején voltunk a lányommal, Amirával és az édesapámmal Tenerifén két hetet, amit persze imádtam, de őrület volt, amikor hazajöttem. Na és amikor ennek a rengeteg forgatásnak, projektnek szinte egyszerre vége szakadt, akkor jött volna a Hell Boxing Kings, amit én vezényeltem volna le. Végül nem vállaltam, ugyanis még tavasszal aláírtam egy amerikai produkcióval. Így vi- szont hirtelen felszabadult egy csomó időm. Végre tudok foglalkozni a feleségemmel, a lányommal, a szüleimmel és a macskáimmal…” – mesélte Árpa Attila a Best magazinnak.
A színész-producer gőzerővel készül az ünnepi időszakra, immár házas emberként. „És ne felejtsük el, mi épp a mézesheteinket töltjük! – tette hozzá Árpa Attila. – Sokat beszélgetünk arról is, hogy szeretnénk majd egy közös gyermeket. Örülnénk egy kisfiúnak, ha úgy alakul, de persze az a lényeg, hogy egészséges legyen.”
További részletek a legfrissebb Bestben!
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
The post Árpa Attila: „Épp a mézesheteinket töltjük" first appeared on Story.