„Az egy horror, egy vérengzés volt. Ezt kikérem magamnak!” – 11 évet kértek a barátját kivégző angyalföldi nőre
„Nem volt véres a ruhája, amikor odaértünk. Bízom benne, hogy nem ő ölte meg a testvéremet” – mondta lapunknak a brutálisan megölt férfi nővére. The post „Az egy horror, egy vérengzés volt. Ezt kikérem magamnak!” – 11 évet kértek a barátját kivégző angyalföldi nőre first appeared on 24.hu.
Az egy horror, egy vérengzés volt. Én ezt kikérem magamnak. Garázdaságért már voltam elítélve, de embert nem öltem soha
– mondta az előkészítő ülésen az a 44 éves asszony, akit azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban szíven szúrta a barátját Angyalföldön.
J. Józsefnét vezetőszáron és bilincsben hozták a Fővárosi Törvényszékre a büntetés-végrehajtás dolgozói. A szürke rabruhában lévő nő többször is ránézett az áldozat testvérére a folyosón, de nem szólt hozzá semmit.
Azzal hívott fel bennünket, hogy vérben feküdve találta meg a lakásban a testvéremet. Amikor odaértünk, akkor nem volt véres a ruhája, de zavart volt. Nem értette, hogy miért őt bilincselték meg
– mondta lapunknak a megölt férfi nővére, hozzátéve: bízik abban, hogy kiderül majd az igazság.
A vádirat szerint J. Józsefné évek óta ismerte a férfit, párkapcsolat alakult ki köztük, tavaly pedig már napi rendszerességgel feljárt hozzá a lakásába. A bűntény napján a nő ittasan magához vett egy 19 centi pengehosszúságú kést a konyhában, és többször is megszúrta vele a barátját. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A nő ezután távozott a lakásból, majd a közelben megszólított egy szembejövő ismeretlen embert, akivel közölte, az imént ölte meg a saját párját. A járókelő értesítette a rendőröket, akik a helyszínre érkezve elfogták az asszonyt. J. Józsefné a későbbi folytatólagos kihallgatása során már tagadta, hogy bármi köze is lenne a barátja meggyilkolásához.
Az ügyész 11 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért az emberöléssel vádolt nőre abban az esetben, ha a szerdai előkészítő ülésen beismeri a tettét, és lemond a tárgyalás jogáról, de a nő tagadta a bűnösségét és nem kötött alkut.
Ezt követően sorolni kezdte a nyomozással és a vádirattal kapcsolatos sérelmeit. Állítása szerint semmilyen hajléktalanszállón nem lakott az utóbbi időben, mert építkezéseken és lakókocsiban lakott a párjával, akivel takarítóként dolgozott. A gyilkossággal kapcsolatban azt mondta: amikor felment a lakásba, akkor nyitva volt az ajtó, s vércseppek voltak a küszöbnél. Szerinte lényegesen kevesebb vért látott a helyszínre érkezésekor, mint amennyi azokon a fotókon van, amik a nyomozati anyagokban találhatók.
Én azt láttam, hogy Ferenc a földön fekszik nyitott szemekkel. Vércseppek voltak mellette, és külön egy tenyérnyi nagyságú vérfolt volt a teste mellett. Volt a hasán egy mély piros heg, de nem volt ott vér és vérlefolyás. Én ezeket mindenképp tisztázni szeretném. Ez egy kegyetlenség, emberkínzás. Én ezt a képet fenyegetésnek veszem
– mondta a nő, hozzátéve, hogy hiányzott a képről a hűtő, és azon a napon másik terítő volt az asztalon. Majd azt magyarázta, hogy sem ő, sem a ruhája nem volt véres, amikor bevitték a kapitányságra a rendőrök. Az asszony többször is hátrafordult, és ránézett a volt párja testvérére és keresztanyjára, hogy hisznek-e nekik, de a fegyőrök visszafordították a fejét, hogy ne szólhasson hozzájuk.
A tárgyalás után megkérdeztük a meggyilkolt férfi nővérét, elhiszi-e J. Józsefnének, hogy nem ő végzett az öccsével.
„Nem volt véres a ruhája, amikor odaértünk. Bízom benne, hogy nem ő volt” – mondta kérdésünkre az áldozat testvére.
Az emberöléssel gyanúsított nő ügyvédje ezt követően indítványozta, hogy kiket hallgassanak majd meg az eljárás során tanúként. A következő tárgyalást január végére tűzték ki.
The post „Az egy horror, egy vérengzés volt. Ezt kikérem magamnak!” – 11 évet kértek a barátját kivégző angyalföldi nőre first appeared on 24.hu.