Baló Júlia még a krokodilhúst is megkóstolta Kínában

Viszont a kíváncsiság hajt, így huszonhárom éve, amióta a kínai harcművészettel kapcsolatba kerültem, érdekes tapasztalatokat gyűjtök. Alapszinten beszélem, értem a nyelvet. A Shaolin-templom egyik leghíresebb és legelismertebb nagymesterének meghívására eddig kétszer is jártam Kínában: többnyire olyan helyszínek kínáltak élményeket a társaságában, ahová turisták nem léphetnek…

Az igazi kínai étterem az, ahol kínaiak esznek

Itthon is kinyílt a szemem különös szokásokra, taktikákra. Hamar rájöttem: az igazi kínai étterem az, ahol kínai emberek esznek. A többi pedig a „magyarosított” kínai büfé: a külföldieket vonzó ízesítéssel kínál fogásokat. Még a főtt rizshez is cukrot tesznek. A szószokhoz is. Többnyire.

Érdemes megtanulni az evőpálcika használatát, és azzal sokkal kevesebbet, ám változatosabb ételeket enni. A különböző fogások egyszerre kerülnek a körbeforgó asztallapra: mindenki kedvére válogathat egész idő alatt, miközben újabb és újabb finomságok reppennek oda …Így aztán nincs „harmadik fogás”, desszert sincs. Láttam, amikor az egyik tanítvány edzés után egy tál házi almás pitével kedveskedett a Mesternek, aki mosolyogva megköszönte, de nem evett belőle. Nincs édesség, süti, nincs vajas kenyér lekvárral, nincsenek péksütemények, torták. Fagylalt sincs. Kövér embereket sem láttam – Kínában.

Amikor viszont az egyik kínai kungfumester járt nálunk első alkalommal, meglepett, hogy harmadszor is evett a levesből. Kiderült, azt hitte, más nincs ebédre. Igencsak csodálkozott, amikor leszerepelt a levesestál, és második fogás érkezett… Kedves család hívott meg itthon, remek ebéddel kínáltak. Az egyik finomságnál meg is kérdeztem, mit eszem. Kiderült: párolt jégsalátát! Nyers zöldséggel nem találkoztam – éttermekben sem.

A tea hatalma

Láttam, tapasztaltam a tea rendkívüli hatalmát, de igazán Kínában, a Shaolin-templomban éreztem, mit is jelent. Ott a Mester megmutatta titkos teázójukat: a turisták százezrei kíváncsi tekintetétől védett, gyékényfüggöny mögötti, egyszerű, kicsi szobát, ahova ő is szívesen menekül néha – visszavonulnak, beszélgetnek, olvasgatnak itt. A nagy hírű, natúr, zöld kungfuteát iszogattuk mi is. Annyi év után végre kezdtem megérteni: mit és miért tesznek a teaszertartás során.

Persze korábban – és azóta is – elkövettem látványos hibákat: például finom, apró kortyolgatás helyett minduntalan felhörpintettem a frissen kitöltött italt a pici csészéből. Egy másik alkalommal pedig a leghíresebb kungfuiskola mestereivel ültünk a csodálatosan egy fatömbből faragott teaasztalnál. A teaszertartás valamennyi kelléke – fületlen csészék, kiöntő, kanna, törlőkendő, szűrőtartó, porcelán szaglócsésze, facsipesz, keverő, piszka – ott sorakozott –, még a pénzérmék és a faragott béka is. Ez utóbbiakat locsolták is szorgalmasan a bőség és gazdagság reményében. Megismertem az évekig érlelt, vörös puehr teát is…

Dengfengben, a szállodában uralkodtam magamon: látványszerénységből nem pakolhattam úgy tele a tányérom, ahogy sajnálatos mohósággal tettem volna. Egyszerűen nem tudtam betelni annyi finomsággal! Soha nem ettem még olyan ízletesen elkészített zöldségételeket, körítéseket, amelyek könnyűek voltak, ugyanakkor laktatóak. És persze rendkívül egészségesek, energiát adóak. Pedig ez még „csak” a reggeli volt. Az edzőtáborban is nagy örömmel választottam a mindenkori remek ételkínálatból.

Ételed az életed

Csak egyetlenegyszer hökkentem meg. Huszonnégy órás utazás után Guangzhou-ba (Kanton – a szerk.) érkeztem, és nem a szállodába, hanem étterembe vittek először, ahol kedves, mosolygó emberek már vártak rám a kerekasztalnál. Éppen a levest kanalaztam, és egy húsdarab került a számba, amikor megkérdezte a mellettem ülő Vezető: „Tudod milyen húst eszel?” Mindenesetre villámgyorsan lenyeltem az omlós falatot. „Krokodilhúst.”

Mindegyik kínai ember, akivel eddig beszélgettem, kifejezetten büszke a hazájára, a kultúrájára, a népére. És egészségmániás. Nagyon komoly az a tudás, tudatosság és következetesség, amit a kínai emberek – anyagi és társadalmi helyzettől függetlenül – birtokolnak, képviselnek e téren! És mindent tudnak az ételekről, a táplálkozásról, amelynek szabályait szinte megszállottan be is tartják.

Ha munkahelyéről a férfi hazatelefonál a feleségének, és derékfájásról panaszkodik, az asszony tudja, mit kell főznie aznap, hogy megszűnjön a bántalom… Erről a szüleiktől, nagyszüleiktől tanultak. Generációról generációra öröklődő tudás.

Kiemelt kép: Nagy Attila/Nők Lapja, Archív

The post Baló Júlia még a krokodilhúst is megkóstolta Kínában first appeared on Story.