Brenner Koloman: Karácsonyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra

A Jobbik szerint Karácsony Gergely a hivatali ideje alatt csak azt mutatta meg, hogyan lehet lenyúlni a kampánypénzt. The post Brenner Koloman: Karácsonyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra first appeared on 24.hu.

Brenner Koloman: Karácsonyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra

Röpke néhány óra leforgása alatt az érdeklődés középpontjába került Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok politikusa, miután az ellenzéki párt bejelentette, hogy őt indítja Karácsony Gergely ellen a jövő évi főpolgármester-választáson.

Brenner indulását azóta kommentálta már az egykori Jobbik-elnök Jakab Péter és testületileg az LMP is, valamint maga Karácsony Gergely is, akinek a helyére Brenner Koloman pályázik. Karácsony egyebek mellett tájékozatlannak nevezte a Jobbik jelöltjét, aki viszont azt mondta az Indexnek, hogy az indulása nem Karácsony Gergelyről szól.

„2019-ben sem támogattuk már Karácsony Gergely jelöltségét, sok kérdésben ugyanis nem értünk egyet vele, de ez a bejelentés nem róla szól. A Jobbik mindig is vagy önálló jelöltet indított Budapesten, vagy olyan jelöltet támogattunk, aki a két nagy politikai szekértáboron túl egyfajta alternatívát igyekezett felmutatni a fővárosi szavazóknak. Ez a helyzet 2024-re sem változott meg, mert az elmúlt években látványosan főváros ellenes politikát folytató Fidesz egyfajta csatatérnek tekinti Budapestet, míg a balliberális oldal már most osztozkodik az el nem ejtett medve bőrén, mi ebben nem akarunk részt venni” – ecsetelte Brenner, aki hozzátette még azt is, hogy Karácsonynak volt négy éve, de véleménye szerint nem tudta megmutatni, hogy miért jobb a budapestieknek, ha nem egy fideszes vezeti a várost.

A jobbikos jelölt akár arra is nyitott lenne, hogy előválasztáson döntsenek arról, hogy ki induljon a Fidesz jelöltje ellen az önkormányzati választáson.

Karácsony Gergelyt egyszer már elütötte a villamos. Elütheti újra

– jelentette ki, utalva arra, hogy akár meglepetés is születhetne egy előválasztáson.

A nap végén a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton is kommentálta a keddi fejleményeket, egy Facebookon közzétett bejegyzésben ment neki a jelenlegi főpolgármesternek.

Karácsony Gergelynek minden lehetősége meglett volna, hogy Budapesten megmutassa, milyen lenne egy európai, demokratikus Magyarország. Ehelyett megmutatta, hogyan lehet lenyúlni a kampánypénzt, össze-vissza hazudozni, haverokat pozícióhoz juttatni, meg kamukonzultációkat indítani

– összegezte saját szemszögéből a 2019 óta eltelt időszakot.

Kapcsolódó

The post Brenner Koloman: Karácsonyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra first appeared on 24.hu.