„Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor a Samsung zajméréseket végeztet” – tüntetés a gödi akkugyár ellen
Több mint öt éve szenvednek a Samsung-gyár zajától és káros hatásaitól a gödi lakosok, akik a multicég által elkövetett szabálytalanságok miatt a biztonságukat is féltik. The post „Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor a Samsung zajméréseket végeztet” – tüntetés a gödi akkugyár ellen first appeared on atlatszo.hu.
A Samsung-gyár okozta veszélyeztetés miatt vasárnap délután „Biztonságot a gödieknek, korlátokat az akkugyáraknak!”címmel hirdettek demonstrációt a Duna-parti kisvárosban. A résztvevők a gödi termálfürdőtől a gigagyár szomszédságában lévő göd-újtelepi játszótérre vonultak, ahol beszédek hangoztak el. A felszólalók a dél-koreai cég sorozatos törvénysértései és a gyár évek óta tartó zajszennyezése kapcsán fogalmaztak meg követeléseket, a gödi különleges gazdasági övezet és további gyárak építése ellen is tiltakozva. Videóriport.
„Szeretünk itt élni, nem akarunk félni!” – ez a felirat is olvasható volt azon a sétával egybekötött demonstráción, melyet a helyi akkumulátorgyár kapcsán rendeztek gödi civilek. A különleges gazdasági övezet elrendelésének harmadik évfordulójára szervezett eseményen körülbelül ötszázan vettek részt. A helyieken kívül jöttek vendégek a szomszédos településekről, sőt az ország több más, akkugyárakkal fenyegetett városából is.
A Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület által szervezett demonstráción több felszólaló elmondta: a Samsung SDI nem tartja be sem a környezetvédelmi, sem a katasztrófavédelmi előírásokat, ezért az itt élők nem érezhetik magukat biztonságban.
A gyár zajhatásterületébe elvileg 39 gödi utca tartozik, de még a távolabb élők is szenvednek az üzem sokféle működési zajától; rendszeres, hogy az emberek éjszaka nem tudnak pihenni.
„Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor évente néhány alkalommal a Samsung zajméréseket végeztet, hogy igazolja a zajhatárértékek betartását. Valójában megállás nélkül zúg, morajlik, sivít az üzem, hétvégén és ünnepnapokon is. A kertváros élhetetlenné vált. De a lakossági panaszokat és az egyesületünk által végeztetett zajmérések adatait a Pest Megyei Kormányhivatal lesöpri az asztalról. Vagyis teljesen hülyének néznek minket” – mondta el felszólalásában Kecskés Krisztina, a három éve működő civil szervezet egyik alapító tagja.
Petíciót küldtek Szijjártónak
Az egyesület petíciót is készített mind a Samsung SDI, mind a kormány számára. A zajszennyezés azonnali beszüntetésén és a kibocsátási adatok közzétételén kívül a civilek többek közt azt követelik a multitól, hogy tartsa be a kötelező iparbiztonsági, tűzvédelmi és munkavédelmi előírásokat.
Ahogy azt az Átlátszó több cikkében is feltártuk, a Samsung-gyár rendszeresen megsérti a magyar jogszabályokat: eddig a hatóságok 50 alkalommal büntették meg a céget, többek közt dolgozóinak rákkeltő anyagokkal való veszélyeztetése, több száz tonna mérgező és robbanásveszélyes anyag engedély nélkül használata, tűzoltó berendezések nélkül végzett gyártási tevékenység, engedély nélküli építkezés, tűzeseteket és halálos munkahelyi baleseteket okozó mulasztások miatt.
A gyár egy kilométeres körzetében élők emellett kártérítést is követelnek az életminőségük romlásáért és ingatlanjaik értékvesztéséért. A petíciót Paplanos Péter, a Samsung SDI kommunikációs igazgatója vette át – igaz, semmiféle ígéretet nem tett az abban szereplő követelések teljesítésére. Szegedi Ákos, a civil szervezet elnöke elmondta, hogy a panaszokat és követeléseket a Samsung SDI központjának és a dél-koreai sajtónak is eljuttatják.
A kormánynak szóló követeléseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek címezték; a civilek ugyanis a minisztert is meghívták a rendezvényre, aki más elfoglaltságra hivatkozva kimentette magát.
„Magyarország Kormánya az Ön jelentős szerepvállalásával, a mi megkérdezésünk nélkül döntött arról, hogy a Dunakanyar legszebb természeti környezetéből, békés magyar állampolgárok lakóhelyéből egy dübörgő iparváros váljon. Majd három évvel ezelőtt, a különleges gazdasági övezet intézményének bevezetésével a védekezés lehetséges forrásaitól is megfosztották Göd városát.
A Samsung SDI sorozatos törvénysértései, folyamatos környezetkárosítása és kibocsátásainak, büntetéseinek eltitkolása azt eredményezte, hogy településünk lakói folyamatos zaj- és fényszennyezésben élnek, és a kiemelten veszélyes gigagyár szomszédságában nem érezhetik magukat biztonságban. Ugyanakkor azt is megtapasztalják, hogy védelmük érdekében Magyarország Kormánya és annak hatóságai nem teszik meg a szükséges és lehetséges lépéseket” – olvasható a követeléslista bevezetőjében.
A helyi civilek a gödi gyár ügyében azonnali környezetvédelmi felülvizsgálati eljárást, a kibocsátott szennyező anyagok rendszeres nyilvánosságra hozatalát, állandó talajvíz- és légszennyezettség-mérést, valamint a lakossági riasztó rendszer teljes Gödre történő kiépítését várják el a kormánytól.
Mivel Szijjártó miniszteren kívül a szintén meghívott Tuzson Bence országgyűlési képviselő sem jött el az eseményre, a követeléseket tartalmazó petíciót a civilek rendezvényen megjelent ellenzéki pártok képviselőnek adták át, kérve őket, hogy juttassák azt el a kormányzat tagjainak.
Az eseményen felszólaltak, vagy üzeneteket küldtek más települések – Mikepércs, Tata, Komárom, Fót – civil szervezeteinek képviselői is. Szaszkó Andrea, a Göd-ÉRT Egyesület alelnöke pedig bejelentette, hogy az akkumulátor-ipar által „sújtott” civilek szervezetei szövetségbe tömörülnek, hogy egységesen képviselhessék az érintett településen élők jogait.
Szöveg: Bodnár Zsuzsa — Videó: Balogh Dénes
Nyitókép: A 2023. április 16-i „Biztonságot a gödieknek, korlátokat az akkugyáraknak!” című gödi demonstráció egyik helyszíne: játszótér a Samsung-gyár tövében. (Fotó: Balogh Dénes)
The post „Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor a Samsung zajméréseket végeztet” – tüntetés a gödi akkugyár ellen first appeared on atlatszo.hu.