DK: Egymillióval nőtt a fizetése a köztévés hírigazgatónak egy év alatt

Milliós fizetéseket kapnak a prominens munkavállalók a köztévében. The post DK: Egymillióval nőtt a fizetése a köztévés hírigazgatónak egy év alatt first appeared on 24.hu.

DK: Egymillióval nőtt a fizetése a köztévés hírigazgatónak egy év alatt

Kiperelte a Demokratikus Koalíció (DK) a közmédia vezetőinek és meghatározó arcainak a 2023-as fizetésére vonatkozó adatait – olvasható a párt pénteken kiadott közleményében.

Az ATV korábbi műsorvezető sztárja, Kálmán Olga nem először szerzett így közérdekű adatokat a közmédiáról. A 2022-es adatokat már korábban megszerezte, majd a 2023-as béradatokat is kikérte, első körben azonban nem járt sikerrel közérdekű adatigénylésével. A bérlista kiadását az állami televízió üzleti titokra hivatkozva elutasította, ezért a képviselőnő újra bírósághoz fordult.

A bíróság első- és másodfokú ítélete után a Kúria is kimondta, hogy ezek közérdekű adatok, vagyis ki kell adni őket.

A 2022-es és 2023-as béradatok együtt lehetőséget adnak az összehasonlításra is. A pártközlemény szerint a két adatigénylésből az derül ki, hogy a „propagandisták” 2022 és 2023 között átlagosan 15 százalékos fizetésemelést zsebeltek be, de voltak kiugró esetek is.

Németh Zsolt hírigazgató fizetése a párt közlése szerint 2022 és 2023 között például 1,6 millióról 2 millió 690 ezer forintra emelkedett.

A közlemény az MTVA további prominens munkavállalóinak is ismertette 2023-as bérviszonyait, így kiderült, hogy:

  • Nagy Katalin brüsszeli tudósító, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök állandó pénteki reggeli interjúztatója volt, forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres, de euróban kapja a fizetését;
  • Meszes Boglárka, aki arról vált széles körben ismertté, hogy korábban egyszer élő adásban mondta be, hogy az újságíró „kérdésekkel provokált”, havi 1 millió 521 ezer forintnak örülhet hó elején;
  • Császár Attila vezető politikai riporter 1 millió 470 ezer forintos fizetést kap;
  • Lánczi Tamás, aki azóta már a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezeti, 2023-ban  2 millió 450 ezer forintot keresett havonta a közmédiánál;
  • Siklósi Beatrix pedig havi 1,9 millió forint fizetést vett fel.

The post DK: Egymillióval nőtt a fizetése a köztévés hírigazgatónak egy év alatt first appeared on 24.hu.