Egy magyar megfigyelőcéget is feketelistázott az Egyesült Államok

A Biden-kormány lépett a megfigyelőcégek ellen. The post Egy magyar megfigyelőcéget is feketelistázott az Egyesült Államok first appeared on 24.hu.

Egy magyar megfigyelőcéget is feketelistázott az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma kedden két európai céget adott hozzá a kereskedelmi feketelistájához, írja a Reuters.

Mindkét cég megfigyeléssel foglalkozik, és a mostani lépés része Joe Biden elnök politikájának, amivel el szeretné lehetetleníteni a kibermegfigyeléssel való visszaéléseket.

Az egyik cég, amelyet Cytrox-nak hívnak, magyar, a másik pedig az Intellexa nevű görög cég. A Reuters nem érte el a cégeket.

A kereskedelmi minisztérium szerint a cégek azzal üzleteltek, hogy kibertámadásokkal lehetővé tegyék emberek privátszférájának megsértését és biztonságának fenyegetését.

A 444.hu azt írja, az Opten adatai szerint a Cytrox Holding Zrt.-t 2017 júniusában alapították, 2021. április 14-ig Farkas Rotem volt a tulajdonosa, akkor a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Aliada Group Inc. tulajdonába került.

Igazgatósági tagjai között szerepelt Farkas mellett az észak-macedón lakcímű Ivo Malinkovski, az izraeli lakcímű Avraham Rubinstein, majd 2017 végén bekerült az igazgatóságba a szintén izraeli Yahel Naaman és Esther Nava Peshin. A cég vezérigazgatója 2020 februárjában a kanadai lakcímű Yavon Levgoren lett, aztán 2021 áprilisában bekerült az igazgatóságba a ciprusi Artemis Artemiou (és átmenetileg egy Rassányi Márton nevű magyar állampolgár is, de korábbi közlések szerint az ő megbízatása határozott időre, 2021. április 14-e és július 14-e közötti időszakra, a koronavírus miatt kialakult helyzetnek szólt, a társasággal már semmilyen jogviszonyban nem áll).

A Cytroxnak 2018 óta nem volt árbevétele (akkor mintegy 68 millió forint), a tavalyi mínusz 5,8 millió forint előtt 2020-ban — amely évben a cégbíróság hivatalból törlési eljárást indított ellenük – csaknem 142 millió forint volt az adózott eredménye, írja a lap. Korábban a Forbes írt részletesen a cégről. 

The post Egy magyar megfigyelőcéget is feketelistázott az Egyesült Államok first appeared on 24.hu.