Egyszer talán tudunk majd önfeledten nevetni a Fekete pont abszurditásán

Amikor Szimler Bálint 2010-ben megcsinálta Itt vagyok című vizsgafilmjét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, maga is meglepődött annak sikerén: a budapesti éjszakában bolyongó inszomniás fiú története előbb megnyerte a Filmszemle kisfilmes fődíját, aztán Cannes-ba is meghívást kapott. Az Itt vagyok a maga 36 percével kultuszfilm lett, Szimler és az azóta Hollywoodban alkotó, Emmy-díjas operatőr, Rév Marcell összeszokott alkotópárossá szilárdult, a hazai és nemzetközi filmes szféra pedig lélegzetvisszafojtva várta a következő lépésüket. Forgattak közösségi finanszírozásból klipfilmet (a Balaton Methodot), egy ideig pedig az is tervben volt, hogy az Itt vagyokból nagyjátékfilm lesz, végül azonban még tizennégy évet kellett rá várni, hogy megszülessen a páros első nagyjátékfilmje, a Szimler által írt és rendezett és Rév által kamerázott Fekete pont.

Hogy történetük épp egy magyar iskolában játszódik, az kevéssé meglepő: az iskolafilmek világszerte nagyot mennek mostanság, és az itthoni alkotók is szívesen nyúlnak ehhez a közeghez (legutóbb például Moldovai Katalin az Elfogy a levegővel vagy Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjével). Hálás téma, hiszen ezekbe a kollektív tapasztalatokra alapozó filmekbe könnyű bevonódni – mindenki volt valamikor iskolás, itthon ráadásul 10-20-30 éve kívül-belül ugyanúgy festenek az iskolaépületek, úgyhogy még a generációs szakadékoktól sem igen kell tartani –, miközben szinte elkerülhetetlenül beszűrődik ide a politika és a társadalmat feszítő problémák. Az Elfogy a levegő történetét konkrétan a (romániai) valóság inspirálta, a Magyarázat mindenre meg olyan élethűen húzta fel a középpontjában álló érettségi botrányt, hogy akár meg is történhetett volna. És persze ott az a prózai ok is, hogy független filmesként korlátozottak a lehetőségek, iskolában forgatni pedig olcsó. Szimlerék filmje is szemmel alig látható összegből, állami támogatás nélkül, széles szakmai összefogással készült, tíz filmgyártó cég és összesen tizenkilenc producer közreműködésével.

A forgatókönyvet Szimler saját élményei ihlették: a Fekete pont egyik főszereplőjéhez, Palkóhoz (Paul Mátis) hasonlóan ő is kisiskolásként tért haza külföldről, és csöppent bele a magyar közoktatásba. Mikor Palkó megérkezik a panelházak sűrűjében megbújó, lelakott iskolába, még a nyelvet sem beszéli tökéletesen, de máris egy teljesen idegen világ szabályait kérik rajta számon. Nem szabad beszélni vagy unatkozni, kötelező megenni a menzás kaját, és fekete pont jár érte, ha az ember elfelejti elővenni a tankönyvét. Palkó érzékeny gyerek, hamar elkezdi megsínyleni a poroszos szigort, ami nem tud mit kezdeni egy kicsit is másmilyen gyerekkel. Egyedül a pályakezdő Juci néni (Mészöly Anna) veszi pártfogásába, aki viszont maga is szélmalomharcot vív a lelketlen rendszerrel, fásult, gerincüket vesztett kollégáival és a követelőző szülőkkel.

Ahogy az Itt vagyok főszereplője a pesti éjszakában kóválygott egyik eseményből a másikba sodródva, úgy kóvályog most Rév Marcell kamerája a lakótelepi iskola nyomasztó falai között. Hol a zsibvásári hangulatot idéző tanáriba téved be egy-egy bennfentes szóváltásra, hol a tesiteremben rója a gyerekekkel a végtelen köröket. Ez a látszólag össze-vissza ténfergés váltakozó erősségű, olykor egyszerűen csak félbehagyott jeleneteivel itt (is) maga a koncepció; nincs üggyé duzzadó, központi morális dilemma, mint az emlegetett Magyarázat mindenrében vagy Elfogy a levegőben, még egyértelmű főszereplő sem – hacsak nem maga az iskola az, melynek területéről a keretükből kizuhanó ablakok nyomorúsága és a fojtogató légkör ellenére sem lépünk ki a játékidőben. Szkeccsek vannak és iszonyatosan erős atmoszféra.

A Fekete pont nem egy kerek történetet mesél el, helyette aprólékos részletességgel pásztázza végig egy tanév banális, hétköznapi jeleneteit az alig észrevehető elnyomásoktól a húsbavágó drámákig.

Ez két dolog miatt működik.

Egyrészt a dokumentarista szemlélődést szatirikussá teszi, hogy a Németországból éppencsak hazatért Palkó és a pályakezdő Juci néni avatatlan szemével csodálkozik rá a poroszos oktatás életképeire. Ha egyet hátrébb lép az ember, valóban érthetetlenek, sőt, nevetségesek ennek a furcsa kis világnak a szabályai. Az évnyitón csak akkor ülhet le az ember, ha előbb elájul, a tesiórákon hirtelen életbevágóan fontos, hogy mindenkinek ugyanolyan színű legyen a pólója, tanárként meg szóba sem jöhet a játékos bemutatkozás, a kollégák kezdésnek inkább a röpdogát szorgalmazzák. Még az sem mindegy, melyik ajtón megyünk be az épületbe. Magyarázat semmire nincs.

Palkónak és Juci néninek talán újak ezek a helyzetek, aki viszont járt már itthon iskolába, annak a tanárok unalomig ismételt, kiüresedő életbölcsességeitől az iskolai ünnepségeken kötelezően hamisan csengő Szózaton át a helyettesítő tanár által az osztálytévén berakott ősrégi természetfilmig a legapróbb részletek is ismerősek lesznek. 

Másrészt Szimlerék elképesztően hiteles karakterekkel töltik fel a bemutatni vágyott közeget. A jól válogatott (sok esetben amatőr) színészekről simán elhinnénk, hogy tényleg egy általános iskolából kérték kölcsön őket a forgatásra. A diktátor portástól a színes tanári karon át az utolsó szülőig olyan természetességgel játszik szinte mindenki, hogy néha már tényleg dokumentumfilmes a hatás. És akkor még nem is beszéltünk a gyerekekről, pedig arra aztán biztosan nem fogadtunk volna, hogy hálás lesz tízéveseket állítani a történet fókuszába (a korábbi iskolafilmek valószínűleg nem véletlenül választották a gimnazista korosztályt). A sok improvizálást engedő színészvezetésnek meg lett a gyümölcse: nyoma sincs itt a magyar filmekre oly sokszor jellemző mesterkélt párbeszédeknek. A két egyedüli kivétel a szakmai segítséget állandóan rém logikátlanul megtagadó igazgató és a túltolt gazdag-bunkó apuka.

Ezek az ijesztően életszerű karakterek veszik körbe Palkót és Juci nénit, az ő hektikus mindennapjaik rajzolják ki az iskola kisebb-nagyobb drámáit. A Fekete pontnak jól áll a könnyed csapongás, amellyel egymás mellé fűzi kisrealista mozaikdarabkáit (így beleférnek az olyan szórakoztató abszurditások is, mint a technika tanár egész éves harca az ablaküveg pótlásáért, vagy egy komplett iskolai színjátszókörös előadás), de ez a koncentrálatlanság a dráma élétől is megfosztja.

Bármily aprólékos és hiteles a kirajzolódó montázs, hagy bennünk hiányérzetet. Nincs katarzis, nincsenek újszerű történetek, a Fekete pont megelégszik azzal, hogy elmondja, hogy rossz a rendszer, és frappánsan nagyítót emel a közoktatás jól ismert problémái fölé: tessék, meg lehet nézni, ki lehet nevetni vagy lehet rajta szomorkodni.

A rohadó infrastruktúra, a tarthatatlan kerettanterv, a fullasztó bürokrácia, a tanárhiány, a tűzzel-vassal irtott progresszivitás, a testi fenyítés mind állandó szereplői ennek a történetnek, aminek igazából csak áldozatai vannak. A felvázolt konfliktusok izgalmasak, de éppen csak felvillannak. A legerősebb egy, a főszereplőktől szinte teljesen független jelenet egy szülői értekezletről, amin Juci néni fokozatosan veszti el az amúgy sem biztos kézzel tartott kontrollt, a gyerekek érdekeit zászlaikra tűző szülők pedig ádáz vitába fognak az osztálykirándulásról, amit az egyik egyedülálló anyuka nem engedhet meg magának. Palkót és Juci nénit egyaránt kidobja magából a rendszer: előbbit egy obszcén szóvicc miatt a tesitanár (Kovács „Dadan” Ákos) nyilvánítja hivatalosan „rossz gyereknek”, utóbbit a tanári kar közösíti ki, amikor nagy nehezen összeszedi a bátorságát, hogy felszólaljon a régi elvek ellen. Mindketten csak menekülni tudnak.

Persze lehet reménykedve is nézni a Fekete pontot: semmibe veszi ugyan a tankerületi bürokrácia az ablakügyben tenni akaró technikatanárt, de legalább van még, aki kivárja a végtelenségig várakoztatott telefonhívásokat, alkudozik a zsarnoki ablakosokkal, és ha semmi sem jön be, hát német YouTube-videókból megtanulja maga megcsinálni az ablakot. Egyszer majd talán önfeledten nevetünk az ilyesfajta abszurditásokon.

Fekete pont 2024, perc. 24.hu: 8/10

The post Egyszer talán tudunk majd önfeledten nevetni a Fekete pont abszurditásán first appeared on 24.hu.