Exit poll: Konzervatív győzelmet és szélsőjobboldali előretörést hoztak a német tartományi választások
Bajorországban és Hessenben is hatalomban maradtak a keresztény pártok.
Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), Hessenben pedig a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vitte el a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott tartományi választásokon. Az tartományokat korábban is ez a két párt vezette, így nagy változás nem történt.
Az exit pollok és az előrejelzések alapján a Bajorországot 1957 óta vezető CSU 37 százalék körüli támogatottsággal, 20 százalékponttal előzi legnagyobb riválisát. Hessenben a maga 35 százalékával CDU még erősödni is tudott az öt évvel ezelőtti 27 százalékhoz képest.
Az országban egyre nagyobb problémát jelentő bevándorlás kezelésével megbízott szociáldemokrata belügyminiszter vereséget szenvedett hazai tartományában, Hessenben.
Mindeközben a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD), bár nem lesz meghatározó méretű a tartományok új parlamentjében, az előrejelzések szerint Bajorországban a szavazatok közel 16, Hessenben pedig 17 százalékát szerezte meg, amivel jelentősen javított 2018-hoz képest.
A három kormánypárt - Olaf Scholz kancellár szociáldemokratáti, a Zöldek és a Szabad Demokraták - számára kiábrándító eredménnyel zárul a választás, hiszen egyiküknek sem sikerül megingatnia a két párt hosszan tartó hatalmát. Sőt, a szabad demokraták az exit poll alapján Hessenben el sem érik a törvényhozásban maradáshoz szükséges 5 százalékot. A párt választási kudarcai vitákhoz vezettek az amúgy sem feszültségmentes kormánykoalícióban. (AP, MTI)