Felolvasott a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóról írt jelentéséből a polgármester
A fideszes Michl József egy jégpályás adatigénylés kapcsán tartotta fontosnak megosztani a testületi ülésen a Szuverenitásvédelmi Hivatal rólunk szóló jelentésének részleteit.
Szürreális jelenetek játszódtak le Tatán, a város legutóbbi képviselő-testületi ülésén. A polgármestert arról kérdezték, hogy miért késik a jégpálya megnyitása. Michl József (Fidesz-KDNP) pár mondatban válaszolt a kérdésre, majd közölte, hogy közadatigénylést is kapott a város a témában „Átlátszó.hu-s”email-címről. Ezután kapott az alkalmon, hogy megosszon képviselőtársaival „egy nagyon érdekes írást” ezzel kapcsolatban.
Október végén egy állampolgár az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő-portálon keresztül kért adatokat a tatai önkormányzat rendezvényszervező cégétől a városi jégsátorral kapcsolatban. A fideszes polgármester szerint „ez nagyon érdekes”.
Egy „ismeretlen személy” adatigénylése
A tatai önkormányzat 2024. november 27-i testületi ülésének vége felé Könyves Gusztáv (Függetlenek Együtt Egyesület, FÜGE) képviselő több kérdést tett fel Michl József (Fidesz) polgármesternek. Könyves egyik kérdése az volt, hogy miért késlekedik a városi műjégpálya megnyitása.
„Számomra érdekes tény, hogy az adatigénylések között egy tatai polgár gyakorlatilag jegyzőkönyveket kért be. Korábbiakat, korábbi évekre vonatkozókat és erre az évre is, villámvédelmi és érintésvédelmi felülvizsgálatokkal kapcsolatosan a jégpályával összefüggésben. Tehát részemről felmerült a gyanú, hogy esetleg nem rendelkezünk a jegyzőkönyvekkel, és ezért nem nyitottunk meg, de gondolom megnyugtat polgármester úr, hogy nem ez az oka” – mondta Könyves Gusztáv.
Michl József fideszes polgármester erre válaszul közölte, hogy „a műjégpálya megnyitása, az nem késlekedik, december 6-án lesz. A műjégpálya megnyitása mindig attól függött, hogy az időjárás egyrészt milyen: túl melegben nem nyitottuk meg a műjégpályát, mert hát akkor lényegesen drágább az üzemeltetése. A terv szerint december 6-án, Szent Miklós napjára nyílik meg a jégpályánk. Ez egy egyharmados jégpálya, amelyet »Jégsátor« néven működtetünk.”
Majd így folytatta:
„És erre vonatkozó adatkérés – ezt valóban, ahogy látta képviselő úr –, egy érdekes és eddig ismeretlen személy tette föl ezeket a kérdéseket. Tehát nem tudjuk, hogy ki van mögötte. A szokásos módon ő is Átlátszó.hu-s email-címre kérte az adatokat.”
Két kattintással kiderül, miről beszélt a tatai polgármester: egy állampolgár az Átlátszó által 2012-ben elindított, és azóta is üzemeltetett közadatigénylő-portálon, a KiMitTud-on keresztül kérte ki október végén a tatai önkormányzat rendezvényszervező cégétől „5 évre visszamenőleg, minden évre vonatkozóan a jégsátor működési engedélyét, érintésvédelmi engedélyét, tűzvédelmi engedélyét”.
A KiMitTud lényege, hogy ott egy egyszerű regisztráció után bárki pofonegyszerűen igényelhet közérdekű adatokat: csak ki kell keresnie, hogy kitől szeretne közadatot kikérni, majd bele kell tennie a kérdését a jogászaink által írt sablonba, és a rendszer elküldi az adatigénylést a kiválasztott adatgazdának.
A KiMiTud minden igényléshez egyedi emailcímet generál, ahonnan a kérdés kimegy, és ahova az adatgazda küldheti a választ. Ezek az email-címek évekkel ezelőtt átmenetileg „Átlátszó.hu-sak” voltak, azonban már jó ideje „kimittud.hu” végződésűek – a polgármester által említett jégpályás adatigénylésnél is ilyen szerepel.
Felolvasott Láncziék jelentéséből
A jégpályával kapcsolatos, október 31-én benyújtott adatigénylésre egyébként az Infotörvény szerint 15 napon belül, vagyis november 15-ig kellett volna válaszolnia a tatai önkormányzat cégének. November 14-én azonban meghosszabbították a válaszadási határidőt 15 nappal, november 30-ig. Azóta pedig cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak semmit az adatigénylőnek.
A tatai fideszes polgármester azonban a válaszokra nem tért ki, hanem a KiMitTud-os közadatigénylésről és az állítása szerint „Átlátszó.hu-s” (pedig valójában kimittud.hu-s) emailcímről villámgyorsan továbblépett. A jégpálya-témát ejtve, éles kanyart véve teljesen másról kezdett beszélni a november 27-i testületi ülésen.
„Ami egyébként egy nagyon érdekes, tehát örülök is, hogy rákérdezett, mert ezzel kapcsolatban egy nagyon érdekes írást hadd osszak meg képviselőtársaimmal” – folytatta felszólalását, majd elkezdett felolvasni abból a jelentésből, amit a Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal írt az Átlátszóról.
Michl József a következőket tartotta fontosnak kiemelni:
„Az Átlátszó tevékenysége szuverenitási kockázatot jelent Magyarország számára” – állítja a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelyik egy vizsgálatot indított az Átlátszó tevékenysége kapcsán. És ennek a vizsgálatnak a során „bizonyítást nyert, hogy a magát oknyomozó portálként definiáló szervezet egy összetett nemzetközi hálózatnak a tagja, amely a világ minden pontján a finanszírozók érdekeit képviseli a célország érdekeivel szemben. Egyértelművé vált az is, hogy az Átlátszó – külföldi finanszírozás bevonásával – az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységet folytat, Magyarország számára súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz”.
Tata fideszes vezetője hozzáfűzte, hogy „eddig több, mint 9 ezer dokumentumot töltöttek föl erre az Átlátszó.hu-ra”. Ezután viszont azt is közölte, hogy nem tudni, mégis mihez kezdene az Átlátszó vagy bárki más a feltöltött adatokkal, így például a tatai jégsátor villámvédelmével kapcsolatos információkkal.
„Ha valaki ezt egyszer meg tudja majd nekem magyarázni, valamelyik tatai, aki így kér ki adatot, hogy az Átlátszó.hu-ra kéri. Mi a jogszabály alapján kötelesek vagyunk oda küldeni, ahonnan kérik ezt az adatot, csak hát
kicsit furcsa, hogy Tatán ilyen fantasztikus központba kerültünk, és ilyen félelmetesen izgalmas kérdések izgatják föl a világhálón is ilyen tevékenységgel küzdő Átlátszó.hu-t.”
„És azok a személyek valósak vagy nem valósak, ezt pedig hát nehéz megállapítani. Egy valós személyről biztosan tudunk, aki több alkalommal kért már erre az email-címre választ” – zárta le a témát a várost 2006 óta vezető Michl József.
Az alábbi videóban 5:27:00 környékén kezdődik az ominózus rész, érdemes megnézni:
Nem ez az első eset egyébként, hogy valaki összekeveri/összemossa a KiMitTud-ot az Átlátszóval: 2017-ben a teljes kormánymédia azon pörgött, hogy az akkor még létező Együtt párt alelnöke adatigényléseket adott be az általunk üzemeltetett közadatigénylő portálon. Ebből a fideszes sajtótermékek azt a téves következtetést vonták le, hogy a politikus az Átlátszó munkatársa.
Ahogy akkor írtuk: „A KiMitTud használatától senki nem lesz az Átlátszó munkatársa, ahogy a gmail-es címről levelezők sem lesznek Google-dolgozók, és az Ügyfélkaput használók sem köztisztviselők. Ha a KiMitTud több mint 2500 felhasználója átlátszós újságíró lenne, akkor mi lennénk nem csak a világ, de az egész galaxis legnagyobb szerkesztősége.” Azóta annyi változott, hogy a KiMitTud-nak már több mint 6000 felhasználója van, vagyis ennyien használják a felületet közérdekű adatok kikérésére.
Gulyás is beszélt róla a Kormányinfón
A Telex beszámolója szerint nem csak a november 27-i tatai képviselő-testületi ülésen, hanem a másnapi Kormányinfón is szóba került a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése az Átlátszóról.
„Gulyás Gergely szerint, ha valaki elolvassa a tanulmányt, akkor az is bizonyítja, hogy külföldi, Soros Györgyhöz köthető forrásokból működik az Átlátszó. Szerinte a lap úgy akarja az átláthatóságot érvényesíteni, hogy az rájuk nem vonatkozik.
A miniszter azt mondta, hogy a hivatal tanulmányában megállapítottak miatt (például kémtevékenység) a kormánynak nem kell semmit lépnie. Szerinte viszont nem baj, hogy a hivatal megállapításait a közvélemény megismerheti.” – tudósított a lap Gulyás ezzel kapcsolatos szavairól.
Szerkesztőségek álltak ki mellettünk
Közben viszont több hazai független szerkesztőség – a Direkt36, a Forbes, a 444, a Lakmusz, a Magyar Hang, a Magyar Narancs és a Partizán – közösen álltak ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megtámadott Átlátszó és a valódi közszolgálati munkát végző újságírók mellett.
A „Kiállunk a független újságírásért” című nyilatkozatban az aláírók leszögezik: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóra, és általában a médiára vonatkozó kijelentései a demokratikus nyilvánosság alapértékeit utasítják el.” Az Átlátszó mellett kiálló szerkesztőségek nyilatkozata szerint egyértelmű, hogy
„Aki valós, közérdekű tényeket tár fel, az az állampolgárok, az ország érdekeit szolgálja”.
„A sajtó a legfontosabb társadalmi feladatát látja el, amikor a hatalom működéséről szóló tényeket közöl. Demokratikus jogállamban a köz érdeklődésére számot tartó tények feltárása semmilyen mérce szerint nem lehet üldözendő: ez biztosítja a hatalom, a kormányzás működésének átláthatóságát, elszámoltathatóságát. Aki ezt tagadja, az a hatalom birtokosainak céljait, akármik is legyenek azok, az állampolgárok érdeke elé helyezi, végső soron éppen a népszuverenitás elvét kérdőjelezi meg” – áll a nyilatkozatban.
Az Átlátszó pedig visszautasítja, alaptalannak és jelentős részükben kifejezetten hazugnak tartja a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésében foglaltakat, ezért pert indítunk a hivatal ellen.
Katus Eszter — Erdélyi Katalin
Címlapkép: Michl József, Tata fideszes polgármestere a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentését olvassa fel a testület 2024. november 27-i ülésén. (forrás: Youtube)