Gregor Bernadett: Pályakezdő színésznőként sokáig félelemből és megfelelési kényszerből dolgoztam
Azt mondja, nagyon sok időnek kellett eltelnie, hogy élvezni tudja a színjátszást. The post Gregor Bernadett: Pályakezdő színésznőként sokáig félelemből és megfelelési kényszerből dolgoztam first appeared on 24.hu.
Gregor Bernadett a Korhatártalanul című műsor vendége volt, ahol macskái is szóba kerültek. A színésznő elmondta, ő hagyni szokta, hogy a cicái olyanok legyenek, amilyenek, és ezt az elvet az emberekkel kapcsolatban is vallja.
Nehezen szokom meg az internet világát. Amióta az emberek a közösségi médiában élik akár a magánéletüket is, különösen szokás, hogy címkéket ragasztgatunk egymásra meg ítélkezünk egymás felett. Nekem ez valahogy megfoghatatlan. Szabó Magdának van az a nagyon szép és bölcs idézete, hogy »Úgy kell élni, hogy amíg forgolódunk a világban, ne súroljuk le a másik emberről a bőrt«. Én igyekszem úgy élni, hogy nem súrolom le más emberről a bőrt. A gyerekeimet is hagyom olyannak lenni, amilyenek. Nem próbáltam meg őket soha másmilyennek alakítani, a nevelni szót még használni sem szeretem
– mondta.
Arról is beszélt, hogy nem túl jó emlékeket őriz a Színművészeti Főiskolán töltött éveiből.
Az a fajta pedagógiai módszer, ami arról szól, hogy én megalázva érzem magam, velem durván beszélnek, megbántanak… Hát, ha nem volnék érzékeny, nem mentem volna erre a pályára. Tehát én nagyon a szívemre vettem ezeket. Én nem az a lelkialkatú színésznő vagyok, akit azzal munkára lehet sarkallni, hogyha bántják. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy van olyan habitusú színész, akinek ez jót tesz. (…) Én éveken keresztül féltem. Nem szeretek félni. Pályakezdő fiatal színésznőként nagyon sokáig félelemből és megfelelési kényszerből dolgoztam, és nagyon sok időnek kellett eltelnie, hogy megérezzem, hogy a színjátszásban mi a jó és mi az élvezetes
– fogalmazott a színésznő, aki az utóbbi időben rendez is. Azt mondta, kollégái visszajelzései alapján jó vele dolgozni, a próbákon nincs feszültség, mivel ő nem erőltet rá senkire semmit.
Nagyon vigyázok arra, hogy még véletlenül se súroljam le azt a bizonyos bőrt. Lehet úgy mondani egy instrukciót vagy egy gondolatot, hogy azt valaki ne sértésnek érezze, hanem építő legyen.
A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el.
The post Gregor Bernadett: Pályakezdő színésznőként sokáig félelemből és megfelelési kényszerből dolgoztam first appeared on 24.hu.