Halálra ítélik a pittsburghi zsinagógában gyilkoló antiszemita ámokfutót
Ez az első szövetségi halálos ítélet, amelyet Joe Biden elnöksége alatt hoztak.

Egy szövetségi esküdtszék 63 vádpontban ítélte el Robert Bowerst, azt az ötvenéves férfit, aki 2018 októberében tizenegy hívőt lemészárolt egy pittsburghi zsinagógában. A döntés után halálbüntetésre terjesztették elő.
Ez az első szövetségi halálos ítélet, amelyet Joe Biden elnöksége alatt hoztak. Biden 2020-as kampányában ígéretet tett a halálbüntetés megszüntetésére. Az igazságügyi minisztérium moratóriumot rendelt el a szövetségi kivégzésekre, és több száz olyan új ügyben, ahol a halálbüntetést alkalmazni lehetne, elutasította annak engedélyezését. Bowers eljárása során a szövetségi ügyészek azonban azt mondták, hogy a halál a megfelelő büntetés az ő esetében, hivatkozva a főként idős áldozatainak kiszolgáltatottságára és arra, hogy gyűlöletből kiindulva egy vallási közösséget vett célba.
2018 október 27-én Bowers „halált a zsidókra” felkiáltással tört rá a a Tree of Life (Az élet fája) hitközség zsinagógájában tartozkódokra, majd egy AR-15-ös gépkarabéllyal válogatás nélkül lőni kezdett mindenkire. Tizenegyen haltak meg, négy rendőr és az elkövető is megsérült a támadásban, amikor barikádot emelt maga köré. Végül egy golyót kapott, ezután adta fel magát.
Előbb tagadta a bűnösségét, a bírósági eljárás alatt azonban már elismerte tettét. Védői arra hivatkoztak, hogy szörnyű, traumákkal teli gyermekkora volt és elhanyagolták. Azt is állították, hogy Bowers súlyos, kezeletlen mentális betegségben szenved és a gyilkosságot abból a téveszmés meggyőződésből követte el, hogy a zsidók segítenek a fehérek kiirtásában.
Bowers teherautó sofőrként dolgozott, korábbi közösségi profilja alapján fanatikus antiszemita és összeesküvés-hívő, egyes – az alt-right és a szélsőjobb köreiben népszerű Gab közösségi oldalon közzétett – bejegyzései szerint a zsidókat a sátán gyermekeinek tartja, és hisz a zsidó világösszeesküvésben is. A támadás előtt néhány órával, egyik utolsó posztjában kikelt azok ellen a zsidó szervezetek ellen, amelyek menekülteket támogatnak. „Megszállókat akarnak az országba telepíteni. Nem ülhetek itt tétlen, miközben lemészárolják az embereiket. Bemegyek.” – írta.
Kritikusa volt Donald Trump elnöknek is, aki maga is antiszemita támadásnak minősítette a lövöldözést 2018-ban.
Az esküdtek egyhangúlag megállapították, hogy Bowers támadását a zsidók iránti gyűlölet motiválta, és hogy azért választotta az Élet fáját, amely az az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legtörténelmibb zsidó közösségében található, hogy „maximalizálhassa a pusztítást, felerősíthesse a bűncselekményeivel okozott kárt, és félelmet kelthessen a helyi, nemzeti és nemzetközi zsidó közösségekben”. Azt is megállapították, hogy Bowers nem tanúsított megbánást.
Az áldozatok családtagjai közül a legtöbben megelégedéssel fogadták az esküdszék halálos ítéletét. Néhányan közülük azonban ellenvéleményt fogalmaztak meg. „Sok tagunk jobban szeretné, ha a lövöldöző élete hátralévő részét börtönben töltené, és nem gondoljuk, hogy bosszút kellene állnunk rajta, vagy azt, hogy a halála „kárpótolna" az elvesztett életekért" - áll Stephen Cohen és Barbara Caplan, a támadásban három tagját elvesztett New Light Congregation társelnökeinek nyilatkozatában.
(AP)