Hamilton megkergette a végén Verstappent, de elkapni nem tudta

A háromszoros világbajnokot most szorították meg a legjobban idén. The post Hamilton megkergette a végén Verstappent, de elkapni nem tudta first appeared on 24.hu.

Hamilton megkergette a végén Verstappent, de elkapni nem tudta

A szombati sprintfutam után a vasárnapi versenyt szintén a már világbajnok Max Verstappen nyerte meg Austinban, a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjon.

Norris kapta el legjobban a rajtot, és elment a pole-ból induló Leclerc mellett, Sainz pedig Hamiltont hagyta le, ahogy Verstappen is javított egy pozíciót, mivel lerajtolta Russellt. Az 5. körben már a negyedik helyen autózott Verstappen, aki megelőzte Sainzot, majd a következő körben Leclerc veszített egy pozíciót, amikor Hamilton feljött a második helyre.

A 7. körben jegyezhettük fel a verseny első kiesőjét, a korábban Piastrival ütköző Ocon autója ugyanis annyira megsérült, hogy a francia pilótának szóltak a csapatrádión, hogy fejezze be a futamot.

Norris, Hamilton, Leclerc, Verstappen, Sainz, Russell, Pérez, Gasly, Piastri, Cunoda, így nézett ki az első tíz sorrendje a tizedik körben, de Piastri hamar lemondhatott a pontszerzésről, mivel az ő autója is feladta a szolgálatot a korábbi ütközés miatt. Verstappen a 11. körben nagy csatában elment Leclerc mellett, akit kicsit le is tolt a pályáról, a háromszoros világbajnok ekkor már a harmadik helyet foglalta el.

Az élmezőny tagjai közül Verstappen ment ki először a bokszba friss gumikért, majd jöttek a többiek is. A Mercedes talán egykiállásos taktikával számolt, ám Hamilton hibázott egyet, elfékezte magát, így a 21. körben nála is megejtették a kerékcserét.

A 26. körben Norris rontott az egyik kanyarnál, Verstappen meg is érkezett a nyakára, és a 28. körben, vagyis pont a verseny felénél meg is előzte brit ellenfelét.

A 35. körben Norrist kihívta kerékcserére a McLaren, majd egy körrel később Verstappen is a bokszban járt, és bár nem voltak villámgyorsak a szerelői, így is Norris elé jött vissza. A 39. körben Hamilton és Pérez is megejtette a második kerékcserét, Verstappen pedig megelőzte Leclerc-t, majd a monacói mellett Norris, illetve Hamilton is elment.

A 49. körben Hamilton elkapta Norrist, miközben Alonso a hátsó futóművével szenvedett, így elszálltak a reményei a pontszerzésre.

Hamilton a legvégén nagyon közeledett Verstappenhez, az utolsó körnek úgy vágtak neki, hogy 1,6 mp volt a holland előnye, de ez kitartott, Hamiltonnak nem volt már lehetősége támadni.

Verstappen ezzel idei 15., pályafutása 50. győzelmét aratta, mögötte Hamilton, Norris, Sainz, Pérez, Leclerc, Russell, Gasly, Stroll és Cunoda végzett a pontszerző helyeken.

A vb október utolsó hétvégéjén a Mexikói Nagydíjjal folytatódik.

The post Hamilton megkergette a végén Verstappent, de elkapni nem tudta first appeared on 24.hu.