Házasság első látásra: Kíméletlen véleményt mondott a nőkről egy korábbi férj

Rózsavölgyi János arról is beszélt, miért volt jobb az első évad a mostaninál. The post Házasság első látásra: Kíméletlen véleményt mondott a nőkről egy korábbi férj first appeared on Story.

Házasság első látásra: Kíméletlen véleményt mondott a nőkről egy korábbi férj

Véget ért a Házasság első látásra második évada a TV2-n, ennek apropóján mondta el véleményét a párkereső műsorról egy korábbi szereplő, Rózsavölgyi János. „Nem bántva a mostani szereplőket, de szerintem az első évad az etalon, ott olyan emberek jelentkeztek, akik valóban párt kerestek maguknak. A mostani műsorban már inkább a szereplés dominált többeknél” – fogalmazott.

János konkrét szereplőket is kielemzett. „A tűzoltó Zoli szimpatikus, mivel jó kiállású, és ahogy beszél a kislányáról, az nagyon pozitív. Nekem is van gyermekem, így nem hiszem, hogy ő a szereplésért vállalta volna, inkább az önismeretért, amiért én is jelentkeztem. Illetve a csontkovács Gergő is finom lelkülettel rendelkezik, azt látom, hogy Reni az 5-6. hét magasságában kezdett rájönni arra, hogy nem jó az az ideál, amit eddig keresett. Amikor mélyebb kapcsolatot akarna ápolni, akkor már nincs lehetősége, mert Gergő elhatárolódott és nem tud esélyt adni neki. Megint az a tapasztalat a társadalomban, hogy a nők túl sokat akarnak, keveset mutatnak és azt gondolják, a külsőségek a legfontosabbak a férfiaknak, de igazából az érett, 30-40-es korosztály tartalmasabb beszélgetéseket akar” – magyarázta a Blikknek.

Rózsavölgyi János annak idején Hegedűs Kornéliával kötött házasságot, ám a műsor végén búcsút intettek egymásnak. Azóta viszont párra lelt, viszont új kapcsolatáról nem szeretett volna részleteket elárulni.

Rózsavölgyi János és Hegedűs Kornélia

Kiemelt kép és fotó: TV2

The post Házasság első látásra: Kíméletlen véleményt mondott a nőkről egy korábbi férj first appeared on Story.