Hosszú Katinka testvéreként védi Milák Kristófot
A fiatal úszónak bizonyára jól esik a mellette való kiállás. The post Hosszú Katinka testvéreként védi Milák Kristófot first appeared on Story.
Milák Kristóf körül hónapok óta nagy a felhajtás, még úgyis, hogy a fiatal sportoló egyáltalán nem nyilatkozik és kerüli a nyilvánosságot. Tavaly például kérdéses volt, hogy egyáltalán látjuk-e még a medencében… Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke akkor úgy fogalmazott: „Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani.” Több se kellett Hosszú Katinkának, aki dörgedelmes szavakkal reagált a nyilatkozatra. „Úgy gondolom, Kristóf nem tartozik Magyarországnak, a sportvezetés pedig hálás lehet az eddig elért eredményeiért! Felháborító és primitív a kijelentés, hogy egy olimpiai bajnok, világcsúcstartó még tartozna az országának…”
A mostani olimpián Milák Kristóf edzője aztán arról beszélt, az úszó nincs jó állapotban – ezt azért némiképp árnyalja, hogy 200 méter pillangó döntőjére a legjobb eredménnyel jutott be. Ezúttal is Hosszú Katinka sietett a védelmére, aki az Eurosport szakértőjeként a következőt mondta: „Véleményem szerint Milák edzője hatalmas hibát követett el azzal, hogy elmondta a világnak, hogy nincs jó formában. Ezzel olyan helyzetbe hozta Kristófot, ami nem előnyös a riválisaival szemben. Épp az ő feladata és a sportolók körül lévő emberek feladata lenne, hogy ezt ne tegyék meg.” Katinka már-már testvéreként védi Kristófot, rajta kívül senki sem áll ki nyilvánosan a fiatal úszó mellett. „Én Milák oldalán állok ebben a kérdésben. Amit szeretnék látni, hogy picit mosolyogjon, lássuk, hogy megtalálta a boldogságot az úszásban, hogy örömöt hoz az életébe” – fogalmazott Katinka, akinek szeretetteljes támogatása talán Kristófhoz is eljut.
Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; Getty Images
The post Hosszú Katinka testvéreként védi Milák Kristófot first appeared on Story.