Illegális kampányfinanszírozás miatt is elítélték Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnököt

Egy év börtönbüntetés kapott, de annak felét nem kell börtönben töltenie.

Illegális kampányfinanszírozás miatt is elítélték Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnököt

A francia fellebbviteli bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnököt az illegális kampányfinanszírozás ügyében.

2021-ben már bűnösnek mondták ki Nicolas Sarkozy egykori francia államfőt a 2012-es kampány illegális finanszírozásának ügyében zajló vizsgálat végén. Az ügyészség azzal vádolta meg a jobboldali politikust, hogy 2012-ben a legálisan lehetséges 22,5 millió euró helyett legalább 42,8 millió eurót költött el a Francois Hollande elleni kampány során.

Sarkozy mindig is tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint pártja, a Les Republicains, akkori nevén UMP, együttműködött egy Bygmalion nevű PR-céggel, hogy elrejtse kampánya valódi költségeit. A mostani meghallgatáson Sarkozy a kampánycsapatát hibáztatta.

A mostani ítélet ezt a korábbi, alacsonyabb szintű bírósági ítéletet erősítette meg. Az ítélet szerint az egyéves börtönbüntetés felét felfüggesztették, azt házi őrizetben a bokáján jeladóval is letöltheti a volt köztársasági elnök.

Sarkozy ellen az utóbbi időben több per is folyt, a legutóbbiban májusban született ítélet, amely során három év börtönre, abból egy év letöltendőre ítélték a még ma is népszerű politikust korrupció és befolyással való üzérkedés miatt. A 2013 óta folyó per tárgya az volt, hogy Sarkozy elnökként álnéven titkos - de a hatóságok által egy idő után lehallgatott - telefonvonalon kommunikált az ügyvédjével, Thierry Herzoggal, többek között egy vizsgálóbíró megvesztegetéséről. Sarkozy álneve az volt, hogy "Paul Bismuth". Sarkozy és Herzog végül "korrupciós paktumot" kötöttek a megkörnyékezett magas rangú vizsgálóbíróval, Gilbert Azibert-rel. Sarkozy a vád szerint megbízta az ügyvédjét, hogy vesztegesse meg a bírót, mondja neki azt, hogy el tudnak neki intézni egy kényelmes állást a Côte d’Azur-ön, ha információkat szivárogtat ki egy, a volt elnök elleni büntetőügyről. A bíró énekelt is, ám az elnök a végén ráadásul meg sem szerezte neki az állást. (Reuters)