„Kérdéséből süt a vallásellenesség” – válaszolta Rétvári számok helyett Vadainak

Az ellenzéki képviselő a Tamásiban épülő katolikus oktatási negyedre szánt állami támogatás mértékére volt kíváncsi, de hiába kérdezte meg. The post „Kérdéséből süt a vallásellenesség” – válaszolta Rétvári számok helyett Vadainak first appeared on atlatszo.hu.

„Kérdéséből süt a vallásellenesség” – válaszolta Rétvári számok helyett Vadainak

Lapunk augusztus közepén írta meg a közbeszerzési értesítőbe feltöltött dokumentumok alapján, hogy katolikus oktatási negyed épülhet a Tolna megyei Tamásiban, amennyiben lesz rá állami támogatás. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (DK) cikkünkre hivatkozva a parlament oldalán próbálta megtudni, szán-e erre végül pénzt a kormány, és ha igen, mennyit. Rétvári Bence államtitkár ezt ugyan nem árulta el, de azért kioktatta az ellenzéki képviselőt.

Katolikus oktatási negyed kialakítására írt ki közbeszerzést Tamási Város Önkormányzata tavaly nyáron. A tendernek csak most lett eredménye, a szerződést július végén írták alá a nyertes céggel. A tervek szerint a létrejövő oktatási negyedben a meglévő gimnázium egy komplexum székhelyeként működne, amely óvodából, általános iskolából, gimnáziumból, valamint kollégiumból állna. A közbeszerzési értesítőben található leírás alapján a beruházás során oktatási szárnyat, tornacsarnokot, óvodát építenek, a meglévő épületet pedig részben felújítják, illetve kibővítik. Hogy mindezt miből, azt egyelőre nem tudni.

A tendert a faddi székhelyű TTSZ Bau nyert el nettó 5 milliárd forintért, megelőzve a Strabagot vagy épp a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt.-t. A létesítményt 2017-ben még csak 2 milliárd forintosra tervezték, de 2021-ben már 3,5 milliárdos költséggel számoltak, most pedig már 5 milliárd forintnál jár az összeg.

Bár maga a közbeszerzés nem volt feltételes, az önkormányzat és a kivitelező között létrejött szerződésben ugyanakkor szerepel egy bekezdés, amely szerint a megállapodás csak akkor lép hatályba, ha megérkezik az igényelt támogatás az államtól.

Részlet a vállalkozóval kötött szerződésből. Forrás: ekr.gov.hu

Fontos tudni, hogy a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot a Pécsi Egyházmegye tartja fent 2015 óta. Az épület ugyan a város tulajdonában maradt, de az egyház 50 évig használhatja azt. És bár a hírek minden alkalommal arról szóltak, hogy az egyház tervezi a fejlesztést és a bővítést, a pénzt többnyire az állam, vagyis az adófizetők adták.

A mostani bővítés terveinek elkészítésére és a közbeszerzési eljárás lefolytatására is a Belügyminisztérium adott 125 millió forint vissza nem térítendő támogatást Tamási Város Önkormányzatának, majd magát a beruházást is az állam vállalta magára. Ez a teol.hu egyik 2021-es cikkéből derült ki, amely szerint „a megvalósításához a város nyerte a pályázati pénzt, de az új püspök, Felföldi László atya is maximálisan támogatja.” Az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy a szükséges összeg rendelkezésre áll-e már vagy sem.

„Ahelyett, hogy közösen örülnénk”

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (DK) éppen ezt próbálta megtudni cikkünk megjelenését követően. Az írásban feltett kérdése úgy hangzott: „Mennyi közpénzt szán az állam a Tolna megyei Tamásiban kialakítandó katolikus oktatási negyedre?”

Választ Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) belügyi államtitkártól kapott, aki azonban új információkkal nem szolgált. A politikus megismételte a már cikkünkben is szereplő 125 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást a tervekre és a közbeszerzési eljárásra, majd hozzátette, hogy a fejlesztés aktuális állapotáról az önkormányzat tud tájékoztatást adni.

Rétvári Bence válasza Vadai Ágnes kérdésére.

Ezután pedig ahelyett, hogy további részleteket árult volna el a kormány szándékairól,

közölte Vadaival, hogy a DK-s képviselő „kérdéséből süt a vallásellenesség”,

és ahelyett, hogy közösen örülnének annak, hogy a jövőben várhatóan a gyerekek jobb körülmények között tanulhatnak majd, Vadai „nem a gyerekek szempontjait nézi, hanem támadja az iskolát, mert katolikus”. Rétvári szerint „ez persze nem is csoda” egy „rendszeresen bérmálkozó pártelnökkel”.

„A bérmálásban a megkeresztelt – most már felnőttként – maga vállalja azt, amit a keresztségben szülei vállaltak helyette: a krisztusi életet és küldetést.” – írja a katolikusok hét szentségének egyikéről a katolikus.hu. Rétvári arra utalt, hogy Gyurcsány Ferenc DK-pártelnök 2006-ban, MSZP-s miniszterelnökként egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nemcsak elsőáldozó volt, hanem „bérmálkozott is egy darabig”, holott ezt csak egyszer lehet megtenni.

Arról, hogy hogyan építkezik országszerte az egyház közpénzből, többek között ebben a videóban is beszámoltunk:

 

Katus Eszter

Nyitókép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó fiatalok búcsúztatására tartott szentmisén a Budapesti Fatimai Szűzanya Templomban 2023. július 31-én. (fotó: MTI/Lakatos Péter)

The post „Kérdéséből süt a vallásellenesség” – válaszolta Rétvári számok helyett Vadainak first appeared on atlatszo.hu.