Kós Hubert megszorongatta Cseh László országos rekordját

A hátúszó klasszis előbb sprintben villantotta meg tudását, majd száz pillangón eredt Cseh nyomába. The post Kós Hubert megszorongatta Cseh László országos rekordját first appeared on 24.hu.

Kós Hubert megszorongatta Cseh László országos rekordját

Kós Hubert nem jutott döntőbe 100 méter pillangón pénteken a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A 21 éves magyar versenyző először 50 méter háton döntőzött, ahol nyolc századdal maradt le a bronzéremről, így negyedikként zárt. A 22.64-es idejével így is megjavította az országos csúcsot. A sprint után kevés ideje volt fújni, mert 23 perccel később már száz pillangóban volt érdekelt a középdöntőben. Itt már nem sikerült a fináléba bekerülnie, 49.36 másodperces egyéni csúccsal 12. helyen zárt, mindössze három századdal maradt el Cseh László 2015-ös magyar rekordjától.

Azt hiszem, ez volt életem legrövidebb huszonhárom perce, de örülni kell annak, hogy ott lehetettem a döntőben és a legjobb négy között végeztem. Ezt azért soha nem gondoltam volna, végre most jön holnap egy pihenőnap

– mondta a vegyes zónában Kós, aki korábban 100 méter háton ezüstérmes volt, és vasárnap fő számában, 200 méter háton lesz még érdekelt.

Késely Ajna 1500 méter gyorson futamában a hetedik, összesítésben a tizedik lett 15:52.96 perces idővel. A szám másik magyarja, Mihályvári-Farkas Viktória még délelőtt úszott, egyéni legjobbját (16:05.87) megjavítva, 16:03.59-cel zárt, amivel összesítésben a 16. lett.

A versenynap egyébként hét világcsúcsot hozott, Kate Douglass másfél hónapon belül harmadszor javította meg 200 méter mellen a rekordot, immár 2:12.50 a valaha volt legjobb eredmény. Regan Smith 50 méter háton javított csúcsot (25.23), míg Gretchen Walsh már az ötödik egyéni rekordját állította be, ezúttal száz méter pillangón ért célba 52.87 másodperc alatt. Nem sokkal később száz méter vegyesen is csúcsot döntött 55.71-gyel.

A 4×200 méteres amerikai váltó két világcsúcsot ért el. Előbb az első tagja, Luke Hobson a legrégebbi rövidpályás csúcsot megdöntve 1:38.91-gyel váltott, a staféta pedig honfitársaik 2022-es rekordját adta át a múltnak.

Rövidpályás vb, pénteki eredmények

férfiak:

200 m mell, világbajnok:

Carles Coll Marti (Spanyolország) 2:01.55 perc

2. Kiril Prigoda (Oroszország) 2:01.88

3. Fukasava Jamato (Japán) 2:02.01

50 m hát, világbajnok:

Miron Lifincev (Oroszország) 22.47 másodperc

2, Isaac Cooper (Ausztrália) 22.49

3. Shane Ryan (Írország) 22.56

4. KÓS HUBERT 22.64

100 m vegyes, világbajnok:

Noé Ponti (Svájc) 50.33 másodperc

2. Bernhard Reitshammer (Ausztria) 51.11

3. Caio Pumputis (Brazília) 51.35

4×200 m gyorsváltó, világbajnok:

Egyesült Államok (Luke Hobson, Carson Foster, Shaine Casas, Kieran Smith) 6:40.51 perc – világcsúcs

2. Ausztrália 6:45.54

3. Olaszország 6:47.51

 

nők:

200 m mell, világbajnok:

Kate Douglass (Egyesült Államok) 2:12.50 perc – világcsúcs

2. Jevgenyina Csikunova (Oroszország) 2:15.14

3. Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:16.83

50 m hát, világbajnok:

Regan Smith (Egyesült Államok) 25.23 másodperc – világcsúcs

2. Katharine Berkhoff (Egyesült Államok) 25,61

3. Kylie Masse (Kanada) 25.78

100 m vegyes, világbajnok:

Gretchen Walsh (Egyesült Államok) 55.11 másodperc – világcsúcs

2. Kate Douglass (Egyesült Államok) 56.49

3. Beryl Gastaldello (Franciaország) 56.67

1500 m gyors, világbajnok:

Isabel Gose (Németország) 15:24.69 perc

2. Simona Quadarella (Olaszország) 15:30.14

3. Anasatasiia Kirpichnikova (Franciaország) 15:40.33

…10. KÉSELY AJNA 15:52.96

…16. MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA 16:03.59 (a délelőtti futamban)

4×50 m mix gyorsváltó, világbajnok:

Olaszország (Leonardo Deplano, Alessandro Miressi, Silvia Di Pietro, Sara Curtis) 1:28.50 perc

2. Kanada 1:28.60

3. Lengyelország 1:28.80

The post Kós Hubert megszorongatta Cseh László országos rekordját first appeared on 24.hu.