Köznevelési államtitkár: Még tavasszal dönthet a parlament a pedagógus életpályamodellről
Az unióval folytatott tárgyalások pozitív elmozdulásában bízik. The post Köznevelési államtitkár: Még tavasszal dönthet a parlament a pedagógus életpályamodellről first appeared on 24.hu.
Belügyminisztérium köznevelési államtitkára adott interjút az Inforádiónak, Maruzsa Zoltán pedig azt mondta: abban reménykedik, hogy az unióval folytatott tárgyalásokon is kedvező elmozdulás lehet, és az életpályamodellről is olyan megállapodás születik, hogy még a tavaszi ülésszakon dönthet róla a parlament.
A bérek alakulása kapcsán megerősítette, hogy a kormányzati cél és vállalás, hogy 2025-ig jelentős emeléssel a diplomás átlagbér 80 százalékáig nőjön a pedagógusok átlagbére. Mint közölte, 2030-ig ez több mint 5000 milliárd forintot igényel, ebből 844 milliárd forint az uniós forrás.
Elhangzott, hogy az uniós programból 844 milliárd forintra várnak, de az államtitkár szerint noha ez a pénz Magyarországnak jár, egyelőre nehezen mozdul, mert most éppen az igazságügyi reform elfogadásáig blokkolják a magyar kifizetéseket. Szerinte most nem is azon múlik a támogatás folyósítása, hogy sikerül-e megállapodni a pedagógus-életpályamodellről.
Maruzsa a vitatott kötelező óraszámról úgy nyilatkozott, hogy a kormány egyelőre ragaszkodik a 22-26 órás kerethez.
A szakszervezeti félelem az, hogy nem lesz elég pedagógus, pedig inkább csökkenteni kell a terheket. A kormányzat ebben partner, de először induljon el az új életpályamodell, mert akár lefelé is mozdulhat a terhelés. A fix óraszám van, akinek emelést jelentene, és ahol tudjuk biztosítani a munkaerőt, ott semmi akadálya nem lesz a 22 órának. Abban bízunk, ha ezek az intézkedések megvalósulnak, akkor jelentős vonzereje lesz a pályának, és akkor az óraterhelés is csökkenhet
– jelentette ki Maruzsa Zoltán, és hozzátette, a jelenlegi helyzetben a fix óraszám mellett néhány helyen nagyon sok túlórát kellene biztosítani.
The post Köznevelési államtitkár: Még tavasszal dönthet a parlament a pedagógus életpályamodellről first appeared on 24.hu.