Matolcsy Ádám barátjának cége nyerte a Neumann János Egyetem kommunikációs tenderét
A FRANK Digital Kommunikációs Kft. a Magyar Nemzeti Bank 3,3 milliárdos tendere után egy 119 milliós megbízást is behúzott. The post Matolcsy Ádám barátjának cége nyerte a Neumann János Egyetem kommunikációs tenderét first appeared on atlatszo.hu.
Matolcsy György jegybankelnök fiának barátja, Száraz István igazán nem panaszkodhat az új évre. A napokban derült ki ugyanis, hogy cége, a FRANK Digital Kft. tavaly decemberben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank 3,3 milliárdos tenderét, majd az uniós közbeszerzési értesítőben látott napvilágot, hogy a Neumann János Egyetem kommunikációs kampányát is ők vihetik nettó 119 millió forintért. A többi 3 jelentkezőből kettőt kizártak, a harmadik pedig drágább ajánlatot adott. Az egyetem 2020 óta egy vagyonkezelő alapítványé, amelynek kuratóriumában ott ül Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is.
„Kommunikációs feladatok ellátására” írt ki közbeszerzési eljárást a kecskeméti Neumann János Egyetem tavaly nyáron; a tendernek most lett eredménye. Az uniós közbeszerzési értesítőben olvasható leírás szerint az egyetem „többcsatornás, komplex, országos figyelemfelhívó és tájékoztató kampányokat” szeretne, és ehhez kell a nyertesnek koncepciótervet, továbbá a különböző médiamegjelenésekhez szükséges megjelenési formákat, a kreatív anyagok szöveg- és grafikai terveit, valamint annak mutációit elkészítenie.
„A szerződés keretén belül a felsőoktatási intézmény középtávú, 3 éves kommunikációs és marketing stratégiájának kidolgozásán túl, a tartalomfejlesztés és média ügynöki szolgáltatások is a feladat részét képezik, a média megjelenések teljes körű koordinálásán és meghatározott budget optimalizálásán túl” – olvasható a szövegben.
A kampányok egyik célja, hogy a kecskeméti Neumann János Egyetem országos ismertséget szerezzen, illetve, hogy egy olyan „adatokkal alátámasztható kommunikációs rendszer” alakuljon ki, amely „alkalmas az intézmény bevételtermelésének növelésére, a hallgatói létszám gyarapítására és a reputáció nemzetközi szinten való növelésére is.”
A közbeszerzési eljárás dokumentumai szerint a nyertes vállalkozó feladata lesz
- a Neumann János Egyetem piaci helyzetének felmérése, tanácsadás az egyetem kommunikációs, PR és marketingstratégiájának kialakítása;
- az egyetemmel közösen kialakított kommunikációs stratégia végrehajtására vonatkozó ütemterv kidolgozása, éves bontásban, a folyamat támogatása;
- hirdetési struktúra kialakítása kampányidőszakok szerint;
- hirdetés- és platformkezelés (pl.: hírlevél marketing, Google Ads/Facebook/Instagram/Youtube hirdetéskezelés stb.);
- online média megjelenések;
- keresőoptimalizálás;
- online tartalommarketing szolgáltatás (hirdetési szövegek, PR cikkek készítése, grafikai tervezés,videós tartalmak készítése – 8 db kb. 3 perces image kisfilm készítése)
- fotózás (munkavállalói portréfotó egy alkalommal, valamint az újonnan érkező kollégák azonos minőségű portréfotózásának biztosítása – 400 fő + marketing kampányokhoz szükséges egyedi fotók biztosítása stock fotó vásárlással + évente kb. 100 db. stock fotó minőségű kép készítése az intézményi életről, infrastruktúráról, összesen 4 alkalommal);
- offline tartalommarketing szolgáltatás;
- offline média megjelenések.
A megbízás egy év határozott időre jön létre, azonban a megbízáson belül az egyes feladatrészek elvégzésére külön időkeretet határoz meg az ajánlatkérő. Az egyetemnek emellett az opció keretében lehetősége van további feladatok megrendelésére is.
A Pallasz Athéné Egyetem 2016-ban jött létre a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola integrálódásával. Az intézmény egy évvel később engedélyt kapott a névváltoztatásra, és 2017. augusztus 1. óta Neumann János Egyetemként (NJE) működik. 2020. augusztus 1-jétől a Neumann János Egyetem jogi státusza állami felsőoktatási intézményről alapítványi fenntartású közhasznú magán felsőoktatási intézményre változott. Az alapítványi jogok teljes körének gyakorlására az alapítvány kuratóriumát jelölte ki a kormány. Az alapítvány kuratóriumának elnöke a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kötődő Csizmadia Norbert, a további kurátorok pedig Lezsák Sándor, Gaál József kecskeméti alpolgármester, Dr. Nagy Zoltán, és a szintén MNB-s kötődésű Bánkuty Tamás. Közülük Lezsák Sándor a legismertebb: ő az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke, aki az alapítványi munkájáért 1,3 millió forintot kap az egyetemtől. A Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságában tag még Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere is.
Száraz István cége tovább menetel
A felhívásra 4 cég jelentkezett: az Oditech-Stúdió Kft., a Marketing Store Tanácsadó és Szolgáltató Kft., a Hello Event Szolgáltató Kft. valamint a FRANK Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Ez utóbbi lett a befutó, mivel alacsonyabb árat adott meg, mint az Oditech-Stúdió, a másik két jelentkezőt pedig kizárták.
A FRANK Digital Kft. a becsült összegnél drágábban, nettó 119 777 000 forintért vállalta a munkát.
A cég a tervek szerint alvállalkozóként bevonja a HD Communication Kft.-t is.
A nyertes társaság neve már ismerős lehet az Átlátszó olvasóinak, hiszen a FRANK Digital közpénzes megbízásairól többször beszámoltunk. A kft. ugyanis az elmúlt években rendre megnyerte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) többmilliárdos kommunikációs tendereit.
Ez 2022-ben sem történt másként: tavaly decemberben a FRANK Digital a „rendkívül alapos, színvonalasan felépített és kivitelezett” kampánytervével nyerte el az MNB 3,3 milliárd forint keretösszegű megbízását. A másik indulót egy amatőr hiába miatt kizárták, egy évvel korábban pedig a cégnek nem is volt ellenfele a tenderen.
Az állami megbízásoknak is köszönhetően a cég határozottan jól áll anyagilag: 2020-ban 2,8 milliárd, 2021-ben pedig 4,2 milliárdos forgalmat bonyolított. Az adózott eredmény 347 millió forintól 790 millió forintra nőtt egy év alatt. Nem csoda, hogy a tulajdonos 147 millió forintos osztalék kivételéről döntött.
És hogy ki a szerencsés illető? A fő profilja szerint reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó, 2014 tavaszán alapított cég tulajdonosa – a Dry Digital Kft.-n keresztül – Matolcsy Ádám barátja, Száraz István. Matolcsy Ádám édesapja pedig nem más, mint Matolcsy György, a milliárdos megbízásokat adó MNB elnöke.
Száraz István 150 milliós osztalékot vett ki a cégből, ami milliárdokat kap az MNB-től | atlatszo.hu
A FRANK Digital Kft.-t az Opten adatai alapján 2021 januárja óta a Dry Delta Kft.-n keresztül tulajdonolja Száraz István. A Dry Delta is leadta a 2021-es beszámolóját, ami alapján a tavalyi évben egyáltalán nem volt árbevétele, holott az 2019-ben és 2020-ban rendre 20 millió körül alakult.
Száraz neve továbbá ismerős lehet onnan is, hogy ő volt a már megszűnt VS.hu alapítója, ami több mint félmilliárd forintot kapott az MNB alapítványaitól. Száraz István az Origót kiadó New Wawe Media Group Zrt.-ben is jelentős szerepet töltött be egészen 2017-ig, majd a vezérigazgatói címet később barátja, a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám vette át. A hvg.hu értesülése szerint pedig Matolcsyék mellett Száraz jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal is.
Kormányközeli kapcsolatok
Az alvállalkozóként megnevezett HD Communication Kft. (korábban HD Event & Promotion Kft.) egy 2013-ban alapított, 42 fős cég, budapesti székhellyel. A cég éves bevétele az elmúlt években 825 millió és 1,5 milliárd forint között mozgott. Tulajdonosai a HD Group Kommunikációs Ügynökség Kft. (45%) és a Realis Group Kft. (55%). Előbbi végső többségi tulajdonosa dr. Német Zoltán és a Morganfield Holdings.
A Morganfield neve egy 2016-os cikkben bukkant fel – talán nem meglepő módon Matolcsy Györggyel egy lapon. Az akkor még létező Népszabadság arról írt, hogy többek között ez a cég volt a tulajdonosa egy ideig annak a nyomdának, amelytől az MNB tulajdonában lévő Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány túlárazva felvásárolta a Matolcsy György Heti Válaszban megjelent írásaiból készült cikkgyűjteményt (2500 példányt).
A HD Communication Kft. másik (többségi) tulajdonosa a Realis Group, amely Dr. Schrancz Mihály Tamás ingatlanfejlesztő és Duca Andrea tulajdonában van. A cégnek egyedül 2020-ban volt bevétele az elmúlt években (42 millió forint), azonban még így is nyereséges tudott lenni. Dr. Schrancz Mihály többek között 2 évig volt Magyarország harmadik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének, a Property Market Kft.-nek az ügyvezető igazgatója. A cég a Garancsi István kormányközeli üzletember többségi tulajdonában lévő Market Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaságé.
Garancsi nyerte a nemzeti tőkésosztály közbeszerzési versenyének novemberi fordulóját | atlatszo.hu
Idén is figyelemmel követjük a nyilvános közzétételekből, hogy mennyi és milyen közbeszerzést nyert tíz Fidesz-közeli vállalkozó, illetve vállalkozás, mert ezeknek a cégeknek a bevétele jelentős részben állami megrendelésekből származik. Ahogy tavaly, most is kigyűjtjük a Közbeszerzési Értesítőből, hogy tíz kormányközelinek mondott vállalkozó/vállalkozás mekkora értékű állami megbízást kap.
Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Száraz István és a Neumann János Egyetem egyik új épülete. Fotó: Google Maps/Átlátszó montázs
The post Matolcsy Ádám barátjának cége nyerte a Neumann János Egyetem kommunikációs tenderét first appeared on atlatszo.hu.