Megbukott a francia kormány Macron kudarca után, a belga miniszterelnök is lemondott – Így szavaznak az EU többi országában
Szivárognak az európai parlamenti választások eredményei az uniós tagországokból. Emmanuel Macron francia elnök pártja nagyon rosszul szerepelt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése egyértelmű győzelmet aratott. Macron feloszlatta a Nemzetgyűlést, új választások jönnek, a kormány megbukott. Belgiumban országos választásokat is tartottak, ahol rosszult szerepelt Alexander De Croo miniszterelnök pártja, aki ezért lemondott posztjáról. Lengyelországban az exit pollok szerint Donald Tusk kormányfő Polgári Koalíciója győzelmet aratott. Németországban nagyot buktak az Olaf Scholz vezette kormánykoalíció pártjai, hárman összesen szereztek 31 százalékot, míg a legfőbb ellenzéki erő, a CDU/CSU 30 százalékot ért el. 16 százalékkal – országos választáson először – második helyre futott be a szélsőjobboldali AfD. Szlovákiában a vezető ellenzéki erő, a liberális Progresszív Szlovákia szerezte meg az első helyet 27,81 százalékkal, Robert Fico miniszterelnök pártja, a Smer 24,76 százalékon végzett. A felvidéki magyaroknak nem lesz politikai képviselete az EP-ben, mivel a Magyar Szövetség 3,88 százalékával nem érte el az 5 százalékos küszöböt.