Megkérdezték, hol a recski bányakárosultaknak beígért 500 millió, a kormány erre a 2010-es vörösiszap-katasztrófával válaszolt
Az fideszes államtitkár szerint ez a kormány mindig a magyar emberek oldalán áll. The post Megkérdezték, hol a recski bányakárosultaknak beígért 500 millió, a kormány erre a 2010-es vörösiszap-katasztrófával válaszolt first appeared on 24.hu.
A mai parlamenti ülésnapon szót kért a jobbikos Dudás Róbert is, és a recski sárlavináról kérdezett. Mint ismeretes, tavaly nyáron egy villámárvíz következtében a NER-közeli kőbánya elárasztotta a Heves megyei falu egyik utcáját, emiatt több tucat embernek el kellett hagynia az otthonát. Dudás felidézte, hogy a cég nem ismerte el a felelősségét az ügyben, azt pedig szerinte elfogadhatatlan, hogy az állam egy magáncég hibája miatt keletkezett kárt fizet ki, miközben a cég folytathatja a tevékenységét. Megemlítette, hogy 500 milliót ajánlott fel a kormány a helyzet rendezésére, ugyanakkor – ahogy korábbi írásunkból is kiderült – eltelt nagyjából „háromnegyed év és az ötszáz millióról senki nem hallott, egy érintett sem.”
Válaszában Koncz Zsófia államtitkár lényegében semmit nem reagált arra a felvetésre, hogy mi a helyzet a kártalanítással. Erre mondta azt Dudás, hogy
Egyetlen egy gondolatot nem említett azzal kapcsolatban, hogy milyen segítségre számíthatnak a valós károsultak.
Koncz újra szót kapott, és azt mondta, sár és iszapmentesítés megtörtént a házakban, a Belügyminisztérium majd ezek után foglalkozik a kárrendezéssel. Koncz utána hozzátette: a „felelőtlen privatizáció a baloldali kormányokra jellemző”, például 2010-ben a „frissen megalakult, második Orbán-kormánynak kellett egy valódi, nemzeti tragédiát kezelnie, hiszen” 2010 októberében történt a „tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa.” Koncz elmondta azt is, hogy az a helyzet, hogy ez a „kormány mindig a magyar emberek mellett áll”.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság januári megkeresésünkre közölte: az ügyben jelenleg büntetőeljárás van folyamatban, melynek részleteiről nem tudnak tájékoztatást adni.
Fiák István Andezit Bau-nevű vállalkozása tavaly nyár végén kft.-ből zrt.-vé alakult át. Ugyanakkor az átalakulás előtti, 2023. január 1-jétől szeptember 21-éig tartó időszakra vonatkozó beszámolója már elérhető az Optenben.
Az is kiderül a számokból, hogy 2022-höz képest a cég kötelezettségei 360 millióról 853 millió forintra nőttek: magyarán félmilliárdnyi tartozást halmoztak fel ebben az évben. Az eszközállomány mindeközben 360 millióról 1,16 milliárdra nőtt.
The post Megkérdezték, hol a recski bányakárosultaknak beígért 500 millió, a kormány erre a 2010-es vörösiszap-katasztrófával válaszolt first appeared on 24.hu.