Megszereztük a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.

A 2021 augusztusában kelt KEHI-jelentés súlyos kifogásokat fogalmaz meg egyes konkrét szerződésekkel kapcsolatban. Olyan kijelentések találhatóak a szövegben, hogy több esetben nem volt valós verseny, sőt: az ajánlattételre felkért társaságok teljesítési képessége eleve kétséges volt, illetve szóvá teszik a díjazás és az ellenszolgáltatás arányosságát is. Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba került, és összesen 4 milliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Amikor a kegyelmi botrányba Novák Katalin köztársasági elnök után Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott, utóbbi exférje látványosan kapitulált a NER-ből azzal, hogy interjút adott a kormánypártinak aligha nevezhető Partizánnak. Magyar Péter a beszélgetés során több súlyos kijelentést is tett. Az egyik az volt, hogy azért távozott a Diákhitel Központ (DHK) éléről, mert túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattattak vele alá a NER-es Balásy Gyula cégeivel, egy másik pedig az, hogy a kormány megfélemlítésként ráküldte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI).
Az interjút követően az Átlátszó kikérte a DHK kommunikációs szerződéseinek árlistáit – az adatper jelenleg is folyamatban van másodfokon.
Az elmúlt hetekben ismét adok-kapok bontakozott ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, európai parlamenti képviselő között. A vita középpontjában – ahogy már tavasszal is történt – a Diákhitel Központ korábbi, Magyar által aláírt szerződései állnak. Hadházy a kisebb, közbeszerzési határérték alatti szerződésekbe nézett bele: állításai szerint ezek túlárazott, fölösleges, sok esetben fiktívnek tűnő szerződések, amelyek szándékosan pont a pályáztatási értékhatár alatt találhatóak. Magyar szerint Hadházy csak sejtet, és híjával van a konkrétumoknak. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) korábban – még Magyar idejében, 2021-ben – folytatott vizsgálatot, annak eredménye azonban eddig nem került nyilvánosságra.
A KEHI jelentését maga Magyar hozta szóba még a legelső ellenzéki, a Partizánnak adott interjújában. Azt állította, hogy a KEHI-vizsgálat Varga Judittal való első szétköltözésével áll összefüggésben: előbb a Karmelitába hívták be, hogy szép szóval és ígéretekkel bírják rá a magánéleti problémák rendezésére, majd fenyegetőbben léptek föl, és ennek volt része a KEHI által a Diákhitel Központnál folytatott ellenőrzés is.
A 2001-ben alapított, állami tulajdonban álló Diákhitel Központ Zrt. (DHK) feladata a hallgatói hitelrendszer működtetése: alacsony kamat mellett – bizonyos esetekben kamatmentesen – folyósít hitelt a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára. 2021-ben áltagosan 93 fő dolgozott DKB-ban, a cég többnyire nullszaldós volt, a vezető beosztású munkavállók havi bére már 2020-ban megközelítette a bruttó 1,2 millió, míg a vezérigazgatóé a bruttó 3,5 millió forintot.
Magyar emlékei szerint egy „verőfényes napon” jelentek meg a hivatal emberei, hogy lefoglalják a cég adathordozóit, mire ő felhívta Gaál Szabolcs Barnát, a KEHI elnökét, hogy „ez mi”. Gaál állítólag azt felelte, hogy ez egy „figyelmeztetés”, de Magyar ne csináljon semmit, mert nem lesz baj. „Nem is lett, mert rendeződött a kapcsolatunk. [Mármint Varga Judit volt igazságügyminiszterrel]. Miután ez megtörtént, lezárták a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül” – mesélte a saját verzióját a Partizánnak Magyar.
Az Átlátszó most megszerezte a szóban forgó (nem nyilvános) jelentést, és annyit biztosan állíthatunk, hogy az anyag nem támasztja alá Magyar utóbbi kijelentését: a dokumentum 2021 augusztusában elkészült, és igenis tartalmaz megállapításokat.
A KEHI szakmai észrevételeket tesz az állami cég egész működésére vonatkozóan, leszögezve, hogy annak eredményessége nem a saját gazdálkodásából, a hitelezés fölpörgéséből származik, hanem a közvetett állami támogatásból. A kihelyezett hitelállomány 2014 óta, míg a hitelt felvevők száma 2011 óta folyamatosan csökkent, a 2020-as rekord összegű, közel 33 milliárd forint hitel folyósítása pedig csak a koronavírus járvány hatásainak enyhítésére bevezetett Diákhitel Plusznak volt köszönhető.
Szövevényes kapcsolati háló
Az anyag a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról is beszámol. Mint írják, bár a kedvezőtlen tendenciát a menedzsment is észlelhette, és ezért költött közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra,
a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása pedig több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással.
De olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt – olvasható a jelentésben.
A KEHI összesen 52 db, 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen. És bár a közbeszerzési értékhatárt el nem érő egyszerű beszerzési eljárásokat a joszabályoknak megfelelően bonyolították le (a közbeszerzésekről a KEHI nem tesz említést), a Hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.
A KEHI a következő cégeket emelte ki a jelentésben:
- First Voice Kft.
- HYPERTEAM Kft.
- PlanB Magyarország Kft.
- MESTINT Kft.
- Think&Thank Management Kft.
A cégadatbázis szerint a First Voice és a Think&Thank Kft. székhelye megegyezik, mindkettő a Budapest, Otthon utca 1.-be van bejegyezve. Emellett a First Voice vezető tisztségviselője, Ézsiás Beatrix a Think&Thank ügyvezetője is volt.
A Think&Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek ügyvezetője Trentin Balázs. Trentin pedig annak a Troia Media Kft.-nek a tulajdonosa, amely ugyan a KEHI jelentésében nem szerepel, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól. A 2021-ben kötött szerződés összege pedig éppen megegyezett azzal az összeggel (13,3 millió forint), amit Troia Kft. bevételként fel tudott mutatni abban az évben.
Trentinről Hadházy Ákos és a Szabad Európa is megírta, hogy tavasszal és nyáron több alkalommal adott instrukciót a Tisza Párt aktivistáinak, támogatóinak egy Facebook-csoportban utcai kitelepüléssel vagy a párt kampányvideóinak megosztásával kapcsolatban.
A MESTINT Kft. tulajdonosa dr. Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, aki egyúttal a kormánymédia rendszeres megszólalója is.
A PlanB Kft.-ről pedig többek között azt is tudni, hogy kommunikációs tanácsokat adott Varga Juditnak, és ők végezték a tréningjét nettó 6,4 millió forintért 2019-ben. A PLanB azonban más szempontból is érdekes. A 444.hu 2016-os cikke szerint a cég társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője Woth Márton volt, aki Gulyás Gergellyel és Loppert Dániellel 2005-ben megalapította a Fidesz Ifjúsági tagozatát. Woth ezen kívül részt vett a Fidesz több nagyszabású kommunikációs akciójában is.
Palatinus-Woth Márton aztán feltűnt abban a tanácsadó cégben is, ahol Magyar Péter 2024 elején lett tulajdonos. Az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-ben Magyar és Woth mellett tulajdonos még Császár Dániel Gergely és Kurchina Károly is. Császár 2014–2018 között a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt. Kruchina neve pedig főként onnan ismert, hogy a 2006-os tüntetéseken a rendőrök megverték és letartóztatták, az ügyészség pedig vádat emelt ellene – akkor ügyvédjelöltként Magyar Péter védte.
A PlanB Kft.-nek és a Solti Ádám tulajdonában álló HYPERTEAM Kft.-nek viszont több nyertes közbeszerzése is volt – szemben a többi említett céggel.
100 ezer forint egy oldal, 244 ezer egy dia
A KEHI szerint a felsorolt cégekkel között szerződésekkel a következő problémák voltak:
- Amikor a First Voice Kft. elnyerte a 12,1 millió forintos, kérdőíves kutatásról szóló megbízást, egy olyan fordítóirodát is felkértek ajánlattétre, amely nem is tett ajánlatot (mivel vélhetően nem is tudta volna elvégezni a feladatot).
- A HYPERTEAM Kft.-vel szemben két olyan cég indulhatott, amelyeknek még holnapjuk sem volt, nem adtak le beszámolót vagy csak pár millió forintos bevételt értek el. (Az egyik cég azóta felszámolás alá került.) Így a HYPERTEAM könnyedén nyerte el a folyamat modellezési szerződést 7,4 millió forintért.
- A PlanB Kft. mellett egy olyan cég indult 3 alkalommal is, amely 2002-ben adott le utoljára beszámolót, életjeleket nem mutatott (és azóta megszűnt).
- A PlanB ráadásul drágán is dolgozott: egy 40 oldalas – kétes minőségű – tanulmányt a Z-generációról 4 millió forintért készített el (ez 100 ezer forint/oldalt jelent), egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett.
- A First Voice diákhitelezéssel kapcsolatos kutatása, valamint a MESTINT Kft. közvélemény kutatása 2-2 millió forintból megoldható lett volna, ők azonban 14,5, illetve 12,4 millióért dolgoztak.
- Ugyanígy túlárazottnak tartotta a KEHI a Think&Thank Kft. megbízását is, amely során Facebook-posztokon és egyéb kevésbé erőforrásigényes feladatokon túl sok mindent nem csinált a cég 14,7 millió forintért.
Bár a feltárt esetek további vizsgálatot is érdemelhettek volna, vagy akár a felelősségre vonás is felmerülhetett volna, a jelentésben egyikre sem történik utalás. A KEHI ugyanis a következő pár sorral zárta az elemzést:
Magyar szerint nyomásgyakorlás történt
Magyar Péter azt állítja, hogy az eljárásra a párkapcsolati nehézségei miatt került sor, így próbálták meg őt „föntről” presszionálni. A Partizán-interjú után egy hónappal már a hvg.hu által nyilvánosságra hozott, családi veszekedéssel kapcsolatos rendőri intézkedést is ezzel hozta összefüggésbe. Ahogy Facebook-bejegyzésében fogalmazott:
„az egész eljárásra, ahogy a későbbi KEHI vizsgálatra is azért került sor, hogy a válasunk során nyomást gyakoroljanak rám, esetlegesen lemondjak a gyerekeim felügyeleti jogáról”.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor sajtótájékoztatón azt állította, hogy a KEHI vizsgálata az éves munkaterv alapján végzett, tervszerű eljárás volt. Magyar erre a Facebookon úgy felelt, hogy rendkívüli, be nem jelentett vizsgálat volt, és „egy ilyen vizsgálatról csak két ember dönthetett”.
Azzal kapcsolatban nem sikerült betekintést szereznünk, hogy a KEHI 2021-re készített munkatervében szerepelt-e a Diákhitel Központnál folytatandó vizsgálat. A vezérigazgató végül 2022 februárjában távozott a Diákhitel Központtól. Lemondását a sajtó akkor leginkább a felnőtt-és szakképzésben igénybe vehető szabad felhasználású diákhitelekkel való tömeges visszaéléssel hozta összefüggésbe.
Ennek némileg ellentmond, hogy Magyar még 2021 novemberében is dicsekedett a konstrukcióval a magyar ifjúságpolitikát amúgy egekig dicsérő interjújában. A visszaélések észlelése után viszonylag gyorsan visszavonták, majd átszabták ezt a hitelezési formát. A szakképzésre kiterjesztendő, 2021 májusában megalkotott Diákhitel Pluszt egyébként az általunk látott KEHI-jelentés is említi – mégpedig lehetőségként.
Hont András — Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Átlátszó montázs, az alábbi kép felhasználásával: Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke a párt rendezvényén a budapesti a MOM Sport rendezvényközpontban 2024. július 6-án. MTI/Hegedüs Róbert