Momentum: a fideszes önkormányzati képviselők is támogatták, hogy távolítsák el a Reformátorok teréről Balog Zoltán nevét
2018-ban is tiltakozott az ellen, hogy egy regnáló miniszter szavait kőbe véssék. The post Momentum: a fideszes önkormányzati képviselők is támogatták, hogy távolítsák el a Reformátorok teréről Balog Zoltán nevét first appeared on 24.hu.
A fideszesek is támogatták a momentumos képviselő azon javaslatát, hogy Balog Zoltán nevét és a tőle származó idézetet távolítsák el a Reformátorok teréről, írja közleményében a Momentum.
A Momentum kerületi szervezete már 2018-ban is tiltakozott az ellen, hogy egy regnáló miniszter szavait kőbe véssék. Az idő (sajnos) minket igazolt. Ezért Tompos Mártonnal, a Momentum alelnökével közösen leragasztottuk a szoborcsoport közepén lévő Balog-idézetet, majd nyílt levélben szólítottuk fel a polgármestert, hogy szedesse le ezt a szégyenfoltot a térről
– írta Facebook-bejegyzésében Hollai Gábor, a Momentum XVI. kerületi önkormányzati képviselője, aki képviselő-testület elé is beterjesztette az ügyet, de „a polgármester mosta kezeit”.
A képviselő-testület egyhangúan, a fideszes képviselők támogatásával, ellenszavazat nélkül felkérte a polgármestert, hogy Hollai indítványát továbbítsa a Reformátok terét építtető Alapítványnak. Mint írta, egy Munkacsoport létrehozását is javasolta, amiben a polgármester, a képviselő-testület frakcióinak képviselői, valamint a kerületi lelkészek foglalnának helyet.
Hollai szerint a Munkacsoport célja az lenne, hogy a Reformátorok terén lévő emlékműről Balog Zoltán idézete lekerüljön, illetőleg, hogy a téren lévő emlékműre a Bizottság javasoljon egy konszenzusos idézetet, ami felváltaná a korábbit.
The post Momentum: a fideszes önkormányzati képviselők is támogatták, hogy távolítsák el a Reformátorok teréről Balog Zoltán nevét first appeared on 24.hu.