Négy év alatt közel 11 milliárd forintot költött festményekre a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben indította az Értéktár nevű programját, amelynek keretében az MNB festményeket vásárolt. A program 2018 végéig tartott, a Népszava most összesítette, hogy a programra elkülönített 100 millió eurós (mintegy 32 milliárd forintos) keretből mennyi pénzt költöttek el. A négy év alatt az MNB 33 tételt vásárolt meg, ebbe az újság szerint vannak gyűjtemények és egyes műtárgyak is.

A vételi árat hol dollárban, hol euróban, hol svájci frankban, hol pedig magyar forintban adták meg, a végösszeg 10,8 milliárd forint körüli - írja a lap. Az Értéktár program legjelentősebb – és legdrágább – tétele Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményének megvásárlása volt 4,5 milliárd forintért.

Folytatás