Néhány órával a megjelölése után csapta el egy hajó a cápát

Az ütközést az állatra erősített kamera is rögzítette. The post Néhány órával a megjelölése után csapta el egy hajó a cápát first appeared on 24.hu.

Néhány órával a megjelölése után csapta el egy hajó a cápát

Egy új tanulmány alapján néhány órával azután ütött el egy hajó egy veszélyeztetett cápát, hogy a kutatók kifogták, illetve megjelölték – írja a ScienceAlert. Az ír vizekben történt esetet az állatra erősített kamera is rögzítette.

Taylor Chapple, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa szerint ez az első közvetlen megfigyelése annak, hogy egy hajó elcsapja a tengeri megafauna egyik tagját. Köztudott, hogy a hajók komoly fenyegetést jelentenek a bálnákra, ezúttal a balesetet egy cetcápánál dokumentálták.

Az akár 12 méter hosszúra is megnövő faj a legnagyobb élő cápa. Bár megjelenése félelmet kelthet, az emberre nézve teljesen veszélytelen élőlényről van szó, amely planktonnal táplálkozik.

Nicholas Payne, a Trinity College Dublin ökológusa szerint a tény, hogy a jelzőeszköz felszerelése után néhány órával elütötték az egyedet, kiemeli, hogy ezek az állatok mennyire sebezhetőek a hajókkal szemben. Emellett azt is megmutatja, hogy növelni kellene a tudatosságot a hasonló esetek elkerülése érdekében.

A mintegy 7 méter hosszú nőstény a megjelölés után 6 órán át a felszín közelében táplálkozott, és csak időnként merült le. Az ütközés után, amely látható sérüléseket hagyott a bőrén, azonnal a tengerfenékre menekült.

A baleset után viselkedése merőben megváltozott, a további 7,5 órás videón már nem táplálkozott.

Ez rávilágít arra, hogy még ha az ütközések nem is halálosak, káros, hosszú távú következményekkel járó hatásokat okozhatnak.

Az eredmények alapján lehetséges, hogy a hasonló ütközések a véltnél is gyakoribbak. A cápa sérülései idővel be fognak gyógyulni, ez viszont azt sugallja, hogy az állatoknál a nem végzetes balesetek nyomai könnyedén azonosítatlanok maradhatnak.

Az érintett régióban, Írország partjainál egyébként minden évben nagy számú óriáscápa gyűlik össze táplálkozni és szaporodni – a cetcápa után ez a második legnagyobb cápafaj. 2024 elején Írország bejelentette, hogy a területen az ország első tengeri nemzeti parkját hozzák létre. Chapple és kollégái szerint még több védett helyszínre lenne szükség az állatok megóvása érdekében.

The post Néhány órával a megjelölése után csapta el egy hajó a cápát first appeared on 24.hu.