Omega: Már nem is beszélnek egymással az egykori tagok
Molnár György Elefánt elárulta, hátba támadta Debreczeni Ferenc. The post Omega: Már nem is beszélnek egymással az egykori tagok first appeared on Story.

Örökre összeveszett az Omega két zenészlegendája. Hiába voltak 50 éven át zenésztársak, Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc kapcsolata annyira elmérgesedett, hogy már szóba ssem állnak egymással. A barátságukról és a mostanra feloldhatatlan ellentétekről Molnár György Elefánt beszélt a Klubrádió YouTube-műsorában. „Aktív zenélés nincs, mert én a dobossal nem akarok dolgozni – idézte a Blikk a zenész szavait. – Amikor megkérdezik, hogy miért nem dolgozom együtt Debreczenivel, azt szoktam mondani, hogy én delavár vagyok, ő meg irokéz. Törzsi ellentétek vannak!” – jelentette ki Elefánt, aki úgy véli, kollégája már nem az az ember, akinek megismerte.
Kifejtette, hogy ő volt az, aki mindig kitartott zenésztársa mellett, de állítása szerint Debreczeni nem előnyére változott az évek során. „Én csak a legfinomabbat mondom el: amikor operáltak a hólyagommal, aki kicsit is ismeri a történetet, az tudja, hogy nem a legegyszerűbb beavatkozások közé tartozik, elöl-hátul csövek lógtak ki belőlem, ő ezalatt szervezett egy zenekart a hátam mögött. Ezt kikérem magamnak” – mondta Molnár György Elefánt, hozzátéve, hogy a megbocsátás nem a kenyere, és csak annak teszi, aki szerinte valóban megérdemli.
Kiemelt kép: Archív, Korponai Tamás/fotocentral.hu
The post Omega: Már nem is beszélnek egymással az egykori tagok first appeared on Story.