Orbán és Fico karöltve ellenezte az Ukrajnának szánt pénzeket

Orbán szerint ki kéne találni valami új tervet, addig nincs értelme pénzt küldeni, Fico pedig az ukrajnai korrupciótól félti a pénzt.

Orbán és Fico karöltve ellenezte az Ukrajnának szánt pénzeket

Az Európai Tanács csúcstalálkozóján a közös nyilatkozáson túl szó esett az Unió hétéves költségvetésének módosításáról. Magyarország és Szlovákia miniszterelnöke közösen ellenezték az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagot, közölte a Politico egy, a megbeszélésekre rálátott diplomatára hivatkozva.

Orbán Viktor szerint az uniós támogatás nem működik, míg a nemrég megválasztott Robert Ficónak korrupciós aggályai vannak Ukrajnával kapcsolatban - csütörtökön a fegyverszállítmányok leállítását jelentette be. Az uniós költségvetés módosításához mind a 27 uniós tagállam támogatására szükség lenne - a tervek szerint idén év végéig kellene dönteni, mivel az előző Ukrajnának szánt támogatás akkorra jár le.

A Politico szerint az unió többi tagállama azt reméli, hogy a jogállamisággal kapcsolatos vita miatt visszatartott források egy részének felszabadításával sikerülhet meggyőznie Magyarországot, hogy ejtse a vétóját.

Orbán péntek reggeli interjújában azt mondta, nagy volt a vita a támogatások kérdésében. Szerinte megbukott a brüsszeli stratégia, miszerint az ukránok harcolnak, az Unió pedig pénzzel és katonai eszközökkel támogatja őket. Szerinte az ukránok nem fognak a fronton győzni, ezt a brüsszeli politikusok is látják, de nem merik beismerni. Egy B-terv kidolgozását javasolja, majd utána tárgyalna a pénzügyi támogatásokról, addig viszont nem lát rá indokot, hogy pénzt küldjünk Ukrajnának. (Politico)