Őslakos próféciákban szereplő fehér bölény született
A fehér bölény a Nagy-síkság számos törzse számára szent állat. The post Őslakos próféciákban szereplő fehér bölény született first appeared on 24.hu.
Rendkívül ritka, fehér bölényborjút figyeltek meg a Yellowstone Nemzeti Parkban – írja a BBC. Egyes őslakos törzsek hitvilága szerint az ilyen példányok felbukkanása a közelgő, nagy változás jele.
Az állatot a Lamar Valley térségében figyelték meg, egyes feltételezések alapján ez lehet az első fehér bölény, amely az utolsó vadon élő amerikai populációban született. A közelmúltban világra jöttek fehér egyedek fogságban, illetve olyan állományokban, amelyek szarvasmarha DNS-t is hordoznak.
A ritka példányt Erin Braaten montanai fotós örökítette meg június 4-én. A borjút először prérifarkasnak nézte, ahogy csordája elhaladt a közelükben.
A lakoták legendája szerint a születés egy nagyjából 2000 évvel ezelőtti, ínséges időhöz kapcsolódik, amikor kevés volt a bölény.
A történet alapján egy gyönyörű nő jelent meg az ősök előtt, aki egy szent pipát és egy csomagot adott át. Azt mondta, visszatér, hogy helyreállítsa a harmóniát a zűrzavaros világban, majd négyszer meghempergett a földön, minden alkalommal megváltoztatva a színét, míg végül fehér bölényborjúvá változott. Távozása után a zsákmányállatok visszatértek.
Más csoportoknál, köztük a sziúknál és a cserokiknál a fehér bölény prófétának számít. Simon Moya-Smith oglala lakota író szerint a hagyomány úgy tartja, hogy az állat érkezése egyszerre lehet áldás és figyelmeztetés.
A Yellowstone Nemzeti Park illetékesei hivatalosan nem erősítették meg a borjú születését. Június 26-án a montanai West Yellowstone városában rendezvényt tartanak egy bölényvédelmi csoport szervezésében, az események törzsi küldöttek is jelen lesznek.
Arvol Looking Horse törzsfőnök a 19. generációs őrzője az állítólagos szent pipának. „Minden nemzetnek össze kellene gyűlnie szent helyein, és imában egyesülnie velünk” – mondta. A példány érkezését áldásnak és figyelmeztetésnek nevezte.
Az Amerikai Bölényszövetség becslése alapján évente mindössze egy-két fehér bölény születik. Looking Horse szerint Észak-Amerikában 1994 óta szinte mindig élt ilyen állat.
The post Őslakos próféciákban szereplő fehér bölény született first appeared on 24.hu.