Rétvári Bence nem magyarázta meg, miért nincsenek veszélyességi övezetek kijelölve a gödi akkugyár körül

Az idén arany érdemkereszttel kitüntetett egykori fideszes polgármester nem hajtotta végre a hatósági előírást, a katasztrófavédelem pedig hat éven át nem intézkedett.

Rétvári Bence nem magyarázta meg, miért nincsenek veszélyességi övezetek kijelölve a gödi akkugyár körül

Néhány hete írtuk meg, hogy a Samsung-gyár veszélyességi övezetei nem szerepelnek Göd területrendezési tervében, pedig ezt törvény írja elő. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő cikkünkre hivatkozva kérdezte a súlyos mulasztásról Lantos Csaba energiaügyi minisztert. A miniszter nevében Rétvári Bence államtitkár reagált, aki szerint a katasztrófavédelmi hatóság 2018-ban értesítette a veszélyességi zónák kijelöléséről a gödi önkormányzatot. Azt viszont nem árulta el, hogy ezt a fontos lakosságvédelmi előírást miért nem hajtotta végre az akkori fideszes polgármester, Markó József, s hogy az elmúlt hat évben a katasztrófavédelmi hatóság miért nem tett semmit.    

Szeptemberben számoltunk be arról, hogy bár a katasztrófavédelmi törvény szerint kötelező lett volna kijelölni a gödi akkumulátorgyár körül a veszélyességi övezeteket, ez 2018 óta nem történt meg. Holott az üzem folyamatos bővülése miatt már tizenhárom alkalommal folytattak le katasztrófavédelmi eljárást a Samsung SDI kedvéért.  

Cikkünkben feltártuk, hogy nemcsak a gödi önkormányzatnak kellett volna a város területrendezési tervében az övezeteket feltüntetni, de a hatóságnak is ellenőriznie kellett volna ennek végrehajtását. Mégpedig nemcsak egyszer, hanem a gyár katasztrófavédelmi engedélyének minden jelentős módosításánál. Ám az elmúlt hat évben erre egyszer sem került sor. A lakóházak közvetlen közelében felhúzott, évente több tízezer tonna veszélyes anyagot felhasználó üzem esetében tehát alapvető biztonsági előírásnak nem tettek eleget. 

 

Megírtuk azt is, hogy a gödi akkugyárat már 35 alkalommal bírságolták meg súlyos tűzvédelmi és iparbiztonsági mulasztások miatt. Viszont a gigaüzem Külső védelmi tervének törvényben előírt aktualizálását sem hajtották végre 2020 óta, holott a Samsung-üzem azóta a többszörösére nőtt.  

Az államtitkár nem válaszolt érdemben

Cikkünk megjelenését követően, október elején Vadai Ágnes, DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez. Ebben részletesen idézte az Átlátszó cikkét, majd feltette a kérdést: „Miért  »felejtettek el« veszélyességi övezeteket kijelölni a gödi Samsung-gyár körül?”

Válaszában Rétvári Bence először megismételte azt a kormány által mantraszerűen hangoztatott állítást, miszerint „Magyarország továbbra is a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkalmazza” – habár ez esetben nem környezetvédelmi, hanem biztonsági ügyről van szó. Az államtitkár idézte a katasztrófavédelmi törvény egyes passzusait, mely szerint a hatóságnak kell kijelölnie a veszélyességi övezeteket és erről értesítenie kell az érintett önkormányzatot, amelynek aztán kötelessége a területrendezési tervében ezt fel is tüntetnie.

Rétvári válaszában közölte azt az Átlátszó által is megírt tényt, hogy a Pest megyei katasztrófavédelmi hatóság 2018-ban kijelölte az övezeteket, és az erről szóló határozatát megküldte a gödi önkormányzatnak. Az államtitkár viszont arra „elfelejtett” magyarázatot adni, hogy az elmúlt hat évben az önkormányzat és az iparbiztonsági hatóság miért nem teljesítette a törvényben előírt feladatait az övezetek feltüntetése ügyében. 

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a gödi önkormányzat jegyzője közadat-igénylésünkre először azt írta, hogy a különleges gazdasági övezet létrehozása miatt forduljunk a Pest megyei önkormányzathoz, mert a megyei közgyűlés elnöke az illetékes az ügyben. De miután tudattuk vele, hogy a különleges gazdasági övezetet csak 2020-ban hozták létre, az iparbiztonsági szóvivő szerint pedig a hatóság már 2018-ban értesítette az önkormányzatot a kijelölt zónákról, a jegyzőnek mégis sikerült megtalálnia a veszélyességi övezek kijelöléséről szóló dokumentumot a gödi polgármesteri hivatalban, amelyet megküldött nekünk. 

Vesz.öv.2018

A katasztrófavédelem 2018-ban készített ábrája a gödi akkugyár veszélyességi övezeteiről. A Samsung-gyár mérete azóta a többszörösére nőtt. (Forrás: Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozata)

A jegyző az újabb válaszában azt írta az Átlátszónak: „az Ön által kért iratot (a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Samsung Magyarország Zrt. gödi telephelyén működő veszélyes üzem veszélyességi övezetetek kijelöléséről szóló határozat) sikerült fellelni irattárunkban, így azt jelen levelünkhöz csatolva megküldjük. A határozat 2018-ban, az előző városvezetés és Bertáné Tarjányi Judit főépítész idején került iktatásra.A veszélyességi övezet nem került kijelölésre a Szabályozási Tervben.”

A jegyző azt is írta, hogy az idei évben a katasztrófavédelmi hatóság részvételével az önkormányzat elkészíti az aktualizált Településtervet. Időközben megkaptuk a megyei közgyűlés elnökének válaszát is, mely szerint nem kaptak semmilyen dokumentumot a katasztrófavédelemtől, de nem is kaphattak: a gödi területrendezési terv elkészítése ugyanis nem a megye feladata. A Pest megyei katasztrófavédelmi hatóság azonban elutasította az adatigénylésünk teljesítését, ami miatt NAIH-vizsgálatot kértünk, írtuk meg korábban.

A polgármester nem hajtotta végre a hatósági előírást 

A jegyző leveléhez csatolt 2018-as határozatot Göd Város Polgármestere kapta meg; ezt a tisztséget akkor a fideszes Markó József töltötte be. S minthogy a katasztrófavédelmi törvény szerint egyértelműen a polgármester felelőssége a veszélyességi övezetek területrendezési tervben való feltüntetése, ez az ő feladata lett volna. 

Markóról korábban megírtuk, hogy milyen fontos szerepet játszott a Samsung akkumulátorgyárának Gödön való terjeszkedésében. Egy, az Átlátszó által megszerzett 2018-as testületi ülés hangfelvétele szerint Markó József polgármester magyarázta el a képviselőknek, hogy a gödi önkormányzatnak úgy kell levélben kérnie a kormánytól a gödi iparterület létrehozását, hogy a Samsungról egy szó sem eshet.

„A kommunikációban mi egyelőre csak kijelentjük, hogy szeretnénk egy kiemelt területet, ahol az iparterület kialakulhat. Most már ismert előttünk, hogy a Samsung fogja megszerezni, annak a kedvéért csináljuk végig. De van ennek uniós támogatási háttere, és nem lehet ilyen vállalatokat direktben támogatni” – fejtegette Markó az ülésen, s ennek nyomán maga az önkormányzat kérte levélben a kormánytól a 80 hektáros területen megvalósuló iparfejlesztés kiemelt beruházássá minősítését. 

A fideszes testületet 2019-ben ellenzéki vezetés váltotta Gödön, Markó József azonban kompenzációs listáról bekerült az önkormányzatba, sőt 2020-ban Városüzemeltetési tanácsnoknak is kinevezték. Markó ezt a tisztséget a 2023-as időközi választást követően – amikor is az ex-momentumos Balogh Csaba lemondása után Kammerer Zoltán lett a polgármester Gödön – is betöltötte, 2024-ben azonban nem indult az önkormányzati választáson.

Idén augusztusban viszont a köztársasági elnök megjutalmazta a kormányhű ex-polgármestert: Markó Józsefet Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki „a város érdekében több évtizeden át elkötelezetten végzett településvezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként”

Bodnár Zsuzsa

Ez a cikk a Közös Értékeink Program támogatásával készült. Címlapkép: Rétvári Bence és Orbán Viktor (Forrás: Rétvári Bence Facebook-oldal)

Source