Tényleg tönkretették a kommunisták a kaszásdűlői Betonszkánát?

„Szerintem senki nem fog a csöveseken kívül odafeküdni.”Igazából emiatt a csodás mondat miatt ültem bringára és tekertem ki messze-messze, az óbuda-kaszásdűlői Pethe Ferenc térre.

A mondat a Metropol című propagandalapban jelent meg, és azért volt csodálatos, mert egy olyan cikket koronázott meg, ami arról szólt, hogy a gaz baloldali kerületvezetés olyan durván lakosságellenes napvitorlákat telepített a frissen felújított, hivatalosan még át sem adott Pethe Ferenc tér közepére, amiket „óriási”, „gázcső vastagságú”, „százas”, Főtáv-távfűtéscsőnek is túl vastag csövek tartanak. De tényleg olyan elképesztő csövek, hogy ezek láttán a kerület DK-s polgármesterének szülei, vagyis Körmös Bauer, Farkas Mihály és Pol Pot is elpirulnának és dadogni kezdenének.

„Ez katasztrófa! Az egész teret elrondították ezekkel a nagy, százas csövekkel. (...) 700 millióból a baloldali városvezetésnek sikerült megszüntetni a tér tágas, világos hangulatát”– visszhangzott a fejemben tekerés közben. Nekem egy horgász egyszer bevallotta, hogy volt már szexuális kapcsolata a lótetűistállójával – ami egy, a lótücsökfélék családjába tartozó, a harcsák által feltűnően kedvelt rovarfajta tárolására szolgáló, sokfiókos dobozka –, de ez a csőfétis engem is meghökkentett.

Koktélozás a lakótelepi Sparban

A gyomrom cseresznyemag méretűre zsugorodott az izgalomtól, hogy milyen látvány fog fogadni a frissen felújított budapesti közterületen, ezért a helyszínre érve körbe sem pillantottam, úgy rohantam be a tér HÉV felőli bejáratánál álló Sparba, hogy egy Pethe On The Rocks koktél hozzávalóival lépjek ki onnan öt perccel később. A koktélt az eredeti receptúra szerint kevertem meg, vagyis haraptam egy nagy falatot a bal kezemben tartott Spar Tepertős Hatszögből, majd kortyoltam rá egy pofazacskónyi Red Bullt, aztán körülnéztem.

Ezen a ponton kell bevallanom, hogy korábban sohasem jártam a frissen felújított Pethe Ferenc téren, és indulás előtt direkt nem is néztem meg róla semmit, hogy ne rontsam el az Első Benyomást. Ami erősebb volt, mint az Elfbar Lacika által árult csavarlazító a W lépcsőházban.

A szó szerinti betondzsungel

A Pethe Ferenc tér, mint kiderült, nem olaszosan intim, franciásan nagyvonalú vagy szlovákosan nyomasztó tér, sőt hagyományos urbanisztikai értelemben véve nem is tér, hanem egy jókora, alaktalan, ugyanakkor rengeteg omladozó pavilonszerűséggel és meglepően sok zöld növénnyel teleszórt, egyszerre túl nagy és klausztrofób terület a nagy panelházak között. „Betonszkána!” – mondtam magamban önkéntelenül, ahogy körbefordítottam a fejemet. Ebből a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idéző, rapklipek forgatására tökéletesen alkalmas, többhektáros panelrezervátumból hasít ki egy aránylag kis szeletet a szigorúan vett Pethe Ferenc tér.

A koktél kellőképpen felpezsdített, így elindultam felfedezni a teret, aminek az esztétikáját állítólag tönkrevágták a magyar történelem legvastagabb oszlopaira feszített baloldali napvitorlákkal.

A HÉV és a Spar irányából közelítve először a tér kapujában lefektetett színes térkőorgia ragadja meg a tekintetet.

Vonzott a térkő, mint strómant a fedélzeti jacuzzi, de úgy döntöttem, először körbejárom a teret, és a végére hagyom a közepét a napvitorlákkal. Bal kéz felé indulva az első látványosság a lakótelep Kába-szentélye, a csomagátvevő pont.

Ezt követi a fontos közéleti szerepet betöltő Kommentelőfal.

Ami után nem sokkal el is érünk a tér sarkához, ott kezdődik a Bud Spencer park, ezért jobbra fordultam, hogy a határozottan vadnyugati hangulatú Peremvidéken találjam magam, a tér egyik hosszanti oldalát határoló üzletsor mögött.

Nincs az a temető, ahol ilyen kézzefoghatóan élheted át, mit jelent az enyészet.

A tér hátsó sarkához érve ezért bemenekültem középre, hogy a 3K kulturális központ előtt találjam magam. A Pethe Ferenc teret hátulról ugyanis a városnegyed kultúrháza zárja le, ami nemcsak úgy néz ki, mint egy építkezési anyagokat áruló lerakat, hanem a logója is pont olyan.

A kultúrház homlokzatára rögzítették Budapest egyik leghangulatosabb, környezetébe tökéletesen beleillő köztéri óráját:

Innen a Spar felé visszanézve feltárul előttünk a tér piros-sárga-piros térkősávokkal burkolt tengelye, amit a napvitorla-konstrukció két fele rajzol ki, középen a sűrű vízpárát lövellő szökőkúttal.

A kislánnyal megbeszéltük, hogy pont jó állagú vízpárát lövell, mert elég sűrű, de azért nem áztatja el az ember ruháját.

A csővázas tartószerkezet nemhogy nem irreálisan vaskos, hanem pont ide illőek az arányai. Filigránabb konstrukció nem is érvényesülne az irdatlan térben. A két párhuzamos oszlopsor így viszont legalább valami rendet vág a lakótelepi káoszba. A „százas”, távfűtővezetékhez hasonlított fém oszlopok a valóságban arasznyi átmérőjűek.

A napvitorlákat, illetve az alattuk található padokat elemi meglepetésemre úgy helyezték el, hogy előbbiek ténylegesen árnyékot vetnek utóbbiak nagy részére.

A teret ennek megfelelően tényleg el is kezdték használni a helyiek, az alatt a jó óra alatt, amíg ott lófráltam, mindig foglalt volt legalább 2-3 árnyékos pad, néha több is.

A látványt ugyan talán maga a tervezője sem nevezné a szó reneszánsz értelmében szépnek, de elég jobbra fordítani a fejünket, hogy lássuk, milyen közegben kellett itt üldögélésre is alkalmas, köztér funkciójú valamit létrehozni.

A tér egyik hosszanti oldalát határoló földszintes üzletsor – ami mögött korábban eljöttem – elölről sem szívderítőbb.

A másik irányba fordulva viszont a tér gyökeresen eltérő hangulatú oldala tárul fel. Betonszkána betonrézsűs dimbjein és vasvázas dombjain meglepően buja vegetáció tenyészik. A Zöld Oldalon először a Századholdas Térkőpagony fogadja a napsütés elől menekülőt.

Nehéz elképzelni, hogy olyan fák alatt, amik alá nem helyeztek ülőbútorokat, mi szükség van kőburkolatra, de tény, hogy a térkő legalább átengedi az esővizet, ami emiatt nem a szennyvízcsatornában, majd a Dunában, hanem a talajban végzi. De ennyi térkövet látva maga Micimackó is építőipari kft.-t alapïtana.

A frissen kialakított Pagony rengetegének túlsó oldalán simul a mesterséges domboldalba a Szívgyógyszer Aréna,

ahonnan kiváló rálátás nyílik a Benu gyógyszertár hátsó frontjára:

A felújítás valóságos oázist varázsolt abból az egészségügyi épülettömbből, amin belül a patika is található. A mikrodombra felkapaszkodókat sarkos vélemények köszöntik:

Aztán egy hangulatos falra rögzített emléktábla a névadó Pethe Ferencnek, aki nem lakótelepi deszkás volt, hanem Büdszentmihály legmenőbb XVIII. századi szülöttje, és szegény parasztgyerek létére az első magyar mezőgazdasági újságíró lett belőle. Ő alapította az első, majd a második agrárújságot Magyarországon, de mindkettő tönkrement, ami nem tudta eltántorítani Pethét attól, hogy később megalapítsa az első erdélyi politikai lapot. Újságalapításra azért volt pénze, mert nemcsak okoskodott a mezőgazdaságról, hanem csinálta is, így mindig volt elégetni való pénze.

Az emléktábla után jön a gyerekrendelő, ami ugyanúgy megállná a helyét a Száhel-övezet bármelyik országában, mint a szakadár Dnyeszter-menti Köztársaságban.

A térfelújítás ezt értelemszerűen nem érinthette, cserébe oldott hangulatú gumiőrlemény-szőnyeget fektettek le elé. Az nem volt teljesen világos elsőre, hogy mit kezdhetne ezzel egy beteg – vagy akár egészséges – gyerek, de az biztos, hogy a puha, ruganyos aljzat jó pár arcra eső lakótelepi részeg fogazatát és orrcsontját fogja megmenteni.

A középső fertályra visszatérve lecsekkoltam, hogy az ígéretesen kinéző közösségi könyvespolc tényleg tele van könyvekkel:

Még olvasható is akad közöttük. Az első kamaszkori kedvencem, amit kiszúrtam, az egyetlen nem fikciós háborús könyv, ami magával ragadott Churchill emlékiratai mellett, a Midway-szigeti japán-amerikai tengeri-légi csatáról szóló Hihetetlen győzelem Walter Lordtól.

A helyi közösség pedig máris elkezdte a napvitorla vázának alternatív használatba vételét, amennyiben kiragasztottak rá egy elkóborolt macskát kereső plakátot.

A felújított Pethe Ferenc tér nem néz ki jól, de ilyen ambíciója a helyszín ismeretében senkinek sem lehetett, hiszen Óbudán bármilyen közterület Tiberius idején nézhetett ki utoljára esztétikusan. De amit lehetett, azt nagyjából kihozták a rendelkezésre álló nyersanyagból. A színes térkő harsány, de vizuálisan legalább jól kijelöli a tér határait. A sárga-szürke-piros tobzódás egy umbriai városka főterén kétségtelenül furcsán mutatna, ebben a közegben azonban minden kifejezetten vidám hatást kelt, ami nem poros szürke, rozsdás, rohadt vagy penészes. A kormánymédiában démonizált napvitorlarendszer egyértelműen az egész projekt messze legjobb eleme. A lapos középső részt jobbról-balról keretező zöldfelület a helyszínhez képest kifejezetten szívderítő látványt nyújt, a meglepően magas fák pedig használható árnyékot vetnek. A tér vizuális kialakítása a kultúrház felé vezeti a tekintetet, ami ritka ronda ugyan, de így elképzelhető, hogy a korábbinál többen fedezik fel, hogy a lakótelep közepén ilyen ígéretes fellépőket nézhetnek meg:

Borbás Marcsiról nem is beszélve!