Tóth Gabi megmutatta hangulatos otthonát – fotókkal
Az énekesnő számára csodálatos szentendrei otthona nemcsak egy épület, hanem olyan hely, ahova az elmúlt időszakban elmenekülhetett akkor is, ha a szíve fájt, vagy a lelke háborgott. The post Tóth Gabi megmutatta hangulatos otthonát - fotókkal first appeared on Story.
Sosem tagadta Tóth Gabi, milyen nehéz időszak van mögötte: a válása után hónapokon át állt támadások kereszttüzében, közben a hivatásában és édesanyaként is próbált helytállni.
„Körülölel a táj”
Mindezt nem lehetett volna kibírni, ha nincs egy hely, ahol a lelke feltöltődhet, a szíve megnyugvásra talál. „Ez a ház számomra a valódi menedék – kezdi szokott szenvedélyével Tóth Gabi. – Ha kimegyek a teraszra, és kinézek a tájra, azt érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy nem történhet velem semmi baj, körülölel ez a gyönyörű környezet, a harmónia, és valahogy már minden probléma kisebbnek látszik. Tiszta időben ellátni Pomázig, a Hármashatár-hegyig, a Citadelláig is. Ha egy-egy fizikailag és lelkileg megterhelő nap után ide hazaérek, rögtön biztonságban érzem magam, és megnyugszom.”
Biciklivel a piacra
Az otthona tágabb környezete, Szentendre és az egész vidék pozitív hatással van az énekesnő lelkére. „A Dunakanyar mindkét oldalán barátok vesznek körül, és rengeteg itt a művész: zenészek, táncosok, színészek, képzőművészek – magyarázza. – Közel vagyunk a fővároshoz, de egy olyan inspiratív, kulturális közegben, amit teljesen a magunkénak érzünk. Imádunk csak biciklivel lemenni a piacra, sétálni a gyönyörű utcákon, vagy meglátogatni a barátainkat, akik szintén ebben a régióban élnek. Valahogy úgy érzem, ezen a vidéken több a művészi energia, mint máshol.”
Keresse az újságárusnál!
Ha kíváncsi rá, az énekesnő hogyan él szerelmével és kislányával, milyen környezetet teremtett maguknak, milyen lett falusias‑modern házuk, keresse a STORY SZTÁROTTHON különszámát!
Kiemelt kép és fotók: Boldog Attila
The post Tóth Gabi megmutatta hangulatos otthonát - fotókkal first appeared on Story.