Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kilökte a vonat fülkéjéből a kalauzt, majd visszafeküdt az ülésre aludni
Az ellenőr a fülkéből kizuhanva nekiesett a folyosón lévő kapaszkodónak. The post Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kilökte a vonat fülkéjéből a kalauzt, majd visszafeküdt az ülésre aludni first appeared on 24.hu.
A vádirat szerint az elkövető 2023 decemberében a Budapest és Békéscsaba között közlekedő vonaton utazva elaludt. Ecser térségében felkeltette őt a jegyvizsgáló és kérte a menetjegyét. A férfi közölte, hogy nincs jegye és nem hajlandó pótdíjat sem fizetni, valamint iratait sem adja át. A kalauz ekkor felszólította, hogy a következő megállóban szálljon le a vonatról.
Az elkövető ekkor szidalmazni kezdte a sértettet és ki akarta zavarni a fülkéből. Mivel a jegyvizsgáló nő nem tágított, a férfi felállt és kilökte a fülkéből. A sértett a fülkéből kizuhanva nekiesett a folyosón lévő kapaszkodónak. Az elkövető ezután magára zárta a fülkét és visszafeküdt az ülésekre – írja az Ügyészség.
Miután a sértett intézkedett a vonat megállításáról, több utas segítségével együtt megkísérelte a vádlottat távozásra bírni, aki azonban továbbra sem volt hajlandó együttműködni. Végül a jegyvizsgáló értesítette a rendőrséget. Erről tudomást szerezve az elkövető sietve elhagyta a vonatot és elmenekült.
A Monori Járási Ügyészség az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.
The post Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kilökte a vonat fülkéjéből a kalauzt, majd visszafeküdt az ülésre aludni first appeared on 24.hu.