Vádat emeltek egy szegedi képviselő ellen, érzékeny adatokat tett közzé egy lap

Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle. The post Vádat emeltek egy szegedi képviselő ellen, érzékeny adatokat tett közzé egy lap first appeared on atlatszo.hu.

Vádat emeltek egy szegedi képviselő ellen, érzékeny adatokat tett közzé egy lap

Kecsup.hu: Ellenzéki képviselő érzékeny személyes adatát hozta nyilvánosságra egy kecskeméti propagandista

A kecskeméti március 15-i ünnepségen a kormánypárti Keol.hu nyilvánosságra hozott egy lefotózott üzenetet egy ellenzéki képviselő telefonjából. Ebben Siposné Bodrozsán Alexandra önkormányzati képviselő a saját egészségügyi állapotáról írt a képviselőtársainak. Az ünnepségről tudósító cikkből végül törölték ezt a részt és a képet, illetve elnézést kértek, így a képviselő nem tesz feljelentést – írja a KecsUP.hu.

Debreciner.hu: Meggyilkolt DKV, darabra számolt külföldiek, Joe Biden, a diktátor – Nagy viták voltak a debreceni közgyűlésben

Március 23-án a megyeházán tartották Debrecen közgyűlését, ahol a Debreciner szerint az akkumulátorgyárról, a közösségi közlekedésről, valamint arról is szólt a diskurzus, át kell-e adnia a városnak a saját tulajdonát ingyen az egyházaknak, ha ezt törvény írja elő. Balázs Ákos zöldügyi alpolgármester az ülésen hitet tett a folyamatos növekedés mellett. Leszavazták a DK ingyenes közösségi közlekedésről szóló módosítóját.

Nyugat.hu: Hiába tervezte az állam, egy nap alatt fújták le a velemi gyermekotthon tervét

2021 októberében az állami Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kérelmet nyújtott be a velemi képviselő-testülethez, hogy az egyik ingatlant nyilvánítsák kiemelt fejlesztési területté a településrendezési tervben. Az épületbe a kőszegi gyermekotthonból magatartás- és beilleszkedési zavaros állami gondozásban lévő fiatalokat akartak költöztetni – emlékeztet a Nyugat.hu. Bár úgy tűnt, ebből végül semmi sem lesz, a napokban robbant a hír, hogy mégis. Ráadásul a jogszabályok változása miatt most már a helyi képviselő-testület hozzájárulása sem kellett volna. Egy nappa később azonban a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közölte, lemondanak a velemi gyermekotthonról.

Atádhír.hu: Két év után sem kapott üzemeltetési engedélyt a Claessens víztározója

Még 2021 márciusában tudatta a Claessens Group, hogy 12 hektáros, 600 ezer köbméter kapacitású víztározót és komplett öntözőrendszert alakít ki, amely a többletcsapadékot hasznosítja. Amikor elkezdték feltölteni a víztározót, kiderült, hogy ehhez vizet vettek ki a Babócsai-Rinya medréből. A cég szerint a próbaüzem során a tározót 40%-ig töltötték fel, azt azonban továbbra sem tudni, hogy több mint két év után miért nem kapott még üzemeltetési engedélyt a jánosmajori víztározó – olvasható az Atádhír.hu-n.

Szegeder.hu: Újabb vádemelés történt Szabó Bálint ellen, mert a budai Várban dulakodott a rendőrökkel

A Szegeder beszámolója szerint közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint, letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen, erről a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatta pénteken az MTI-t. Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy – a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló – önkormányzati képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

Nyitókép: Szabó Bálint egy rendőrségi intézkedés során. Fotó: Youtube

The post Vádat emeltek egy szegedi képviselő ellen, érzékeny adatokat tett közzé egy lap first appeared on atlatszo.hu.