A ballisztikus rakéta bevetésével Putyin az Ukrajnát támogató országoknak üzent

Oroszország a háborúban most először közepes hatótávú ballisztikus rakétát (IRBM) vetett be Ukrajnában múlt héten. Ezek a rakéták csaknem kivédhetetlenek a légvédelem számára, precíz csapásmérésre azonban nem alkalmasak. Használatuk inkább a nyugati országoknak küldött üzenet, és a lépés még az előző Trump-adminisztráció idején történtekre vezethető vissza. Akkor ugyanis Amerika – Kína fenyegetésére és Oroszország szerződésszegésére hivatkozva – felmondta a középtávú nukleáris rakétákat korlátozó egyezményt.

„Putyin megnyomta a gombot”; „Az ukrajnai háború új szakaszba lépett”; „Most van baj: interkontinentális ballisztikus rakétával válaszolt Putyin?” – néhány szalagcím a magyar sajtóból, ugyanarról a hírről: ukrán források november 21-én hajnalban jelentették, hogy Oroszország egy újfajta rakétát lőtt ki Dnipro városára.

Az első híradások még interkontinentális ballisztikus rakétáról (ICBM, Intercontinental Ballistic Missile) szóltak, később Vlagyimir Putyin tévébeszédében viszont azt mondta, hogy nem interkontinentális, hanem középtávú ballisztikus rakétát (IRBM, Intermediate Range Ballistic Missle) „teszteltek”.

De pontosan miben különbözik az IRBM az eddig bevetett rakétáktól? Mi lehet Oroszország célja egy ilyen támadással? Indokolt-e a pánik, és hoz-e fordulatot a háború menetében a fegyver? Szakértő segítségével válaszolunk ezekre a kérdésekre.

Milyen rakétákat vetettek be eddig?

Az ukrajnai háború során eddig mindkét oldal nagy számban vetett be rakétákat. Ezek közül a legnagyobb figyelmet azok a nagy hatótávú eszközök kapták, amelyek több száz kilométeres távolságból indítva képesek nagy pusztítást okozni. Az orosz arzenálban ilyen például a földről indítható 9K720 Iszkander, vagy a repülőgépekről indítható H–47M2 Kinzsal hiperszonikus ballisztikus rakéta. Az ukrán oldalon pedig ilyen a britektől kapott Storm Shadow cirkálórakéta (más néven robotrepülő), vagy az amerikai gyártmányú ATACMS ballisztikus rakéta.

Oroszország a háború kezdete óta használ ilyen eszközöket, Ukrajna viszont a támogatói megkötések miatt fokozatosan, és mostanáig csak korlátozva vetett be sok fegyverrendszert.

„A nagy hatótávolságú tüzérségi eszközök, valamint a nyugati gyártmányú robotrepülőgépek és ballisztikus rakéták bevetése körüli politikai megkötések már a 2022-es háború eleje óta visszatérő elemei az ukrán vezetés és támogatói közötti alkudozásnak” – mondta az Átlátszónak Kemény János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

„Az ukrán vezetés azt remélte, hogy a nagyobb hatótávolságú eszközök alkalmazása olyan hatásokat hozhat az orosz logisztika és vezetési rendszer rombolásában, mint amilyeneket a HIMARS rendszer bevetése hozott 2022 nyarán. A nyugati országok, élükön a Biden-adminisztrációval az oroszokkal való közvetlen konfliktus megelőzésére igyekeztek az eszkalációt menedzselni, és ennek jegyében

bizonyos eszközöket csak hosszas késlekedéssel vagy egyáltalán nem bocsátottak az ukránok rendelkezésére.

Az amerikai kezdeti megkötés ennek megfelelően az volt, hogy az átadott amerikai eszközöket Ukrajna csak az 1991-es határai között alkalmazhatja”.

Az amerikai kormány végül a múlt héten engedélyezte az ATACMS bevetését Oroszországon belüli célpontok ellen. A Kreml ezt a sokadik „vörös vonalként” értékelte, és további eszkalációt helyezett kilátásba. Ezután következett a dniprói rakétatámadás.

Megfigyelők az első, nyilvánosságra került felvételek alapján arra tippeltek, hogy az oroszok ICBM-et vetettek be – ilyen rakétát eddig a történelem során bizonyítottan egy haderő sem vetett még be háborúban. Ennek oka, hogy az ICBM a hidegháború terméke, és kifejezetten a nukleáris elrettentésre tervezték.

A rakéták hatótávolsága több ezer kilométer, működési elvük pedig a következő: a rakéta a kilövés után elhagyja a Föld atmoszféráját, majd a célpont fölé érve a robbanófejeket hordozó, úgynevezett visszatérő egységek leválnak a rakétáról, ezeket a gravitáció és a lendület viszi tovább a célpontig, hasonlóan egy ágyúlövedékhez. ICBM-mel végrehajtott támadást a mai napig alig tudnak kivédeni a rakétavédelmi eszközök, mivel azok tipikusan a rakéták hajtóművét tudják célba venni. Ilyennel azonban az ICBM-ekről leváló visszatérő egységek nem rendelkeznek.

Trump előző elnökségéig nyúlik vissza a konfliktus

A Szovjetunió és az Egyesült Államok már a hidegháború korai szakaszában rendelkezett annyi ICBM-mel, hogy azokkal el tudták volna pusztítani egymás összes nagyvárosát. Első nukleáris csapást azért nem mert indítani egyik fél sem, mert a rakéták beérkezéséig a másik szuperhatalomnak még bőven lett volna ideje válaszcsapásra. Így az ICBM-arzenálok garantálták az úgynevezett a „kölcsönös megsemmisítés doktrínáját”.

Ennek az egyensúlynak a felborulását kockáztatta az, amikor a szuperhatalmak elkezdtek középhatótávú ballisztikus rakétákákat (IRBM) telepíteni egymás határaihoz közel. Ezek szintén nehezen védhetők ki, és elvileg akár rövidebb idő alatt, a válaszra esélyt sem adva lehetett volna velük csapást mérni. A szuperhatalmak emiatt többször is egyezségeket kötöttek, hogy korlátozzák az IRBM-ek telepítését, legutóbb az 1987-es INF-egyezmény keretében. Ennek értelmében a szovjetek és az amerikaiak is felszámolták az Európába telepített IRBM-eket.

A még Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov által megkötött

INF-szerződés 2019-ig élt, amikor Donald Trump akkori és most újraválasztott amerikai elnök felmondta az egyezményt,

arra hivatkozva, hogy Oroszország már korábban megsértette a szerződést, illetve hogy Kína hasonló rakétákat fejleszt, hiszen ők nem írták alá az INF-egyezményt. Az orosz vezérkari főnök pedig már 2007-ben azt mondta, hogy az INF-szerződés gyakorlatilag értelmét vesztette, miután a kelet-európai NATO-tagállamok amerikai gyártmányú rakétaelhárító rendszereket (vagyis nem támadó rakétákat, hanem azokat kivédeni hivatott eszközöket) telepítettek.

Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár aláírja az INF-szerződést. Forrás: Wikimedia Commons

Putyin 2024. november 21-én, a dniprói rakétatámadás utáni tévébeszédében azt mondta: egy új IRBM-rendszert, az 9M729 Oresnyik („mogyoróbokor”) rakétákat teszteltek, nem nukleáris töltettel. Az orosz elnök arról beszélt, hogy Oroszország ilyen és ehhez hasonló, rövidebb hatótávolságú rakétákat fejleszt, az USA hasonló fejlesztéseire válaszul.

„Ma az USA nemcsak gyárt ilyen eszközöket, hanem – mint látjuk – csapatai kiképzése során kidolgozta fejlett rakétarendszereinek a világ különböző régióiba, köztük Európába történő átadásának módszerét. Sőt, a gyakorlatok során a használatukra való képzést is biztosítja” – állította.

Éles rakétateszt üzenetként

Mi lehet tehát Oroszország célja az ICBM ukrajnai bevetésével? Elsősorban nem az, hogy az ukrajnai háborúban konkrét katonai célokat érjenek el – erre valószínűleg az Oresnyik rakétarendszer kevésbé alkalmas. A cél sokkal inkább a hidegháborús fenyegetést felelevenítő fegyver demonstrálása a nyugati közvélemény és állami vezetők felé.

Kemény János szerint „mivel az ukrán kormány látványosan fellépett az ATACMS alkalmazhatóságának kiszélesítéséért, és azok programozásához amerikai támogatás kellett, emiatt az orosz fél politikai kérdésként kezelte azok bevetését orosz területek ellen, és 2024 szeptemberében Putyin elnök személyesen is nyomatékosította, hogy Oroszország ellenséges lépésként értékelné azok orosz terület elleni bevetését. A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta alkalmazása, valamint Putyin elnök személyes bejelentése annak használatáról egyfelől az orosz „vörös vonalak” aláhúzására szolgálhat.”

A szakértő szerint „feltételezhetően a támadás üzenete az, hogy

Oroszország rendelkezik működő, nukleáris hordozásra is alkalmas arzenállal, amit hajlandó is bevetni.

A rakéta bevetése és Putyin összehangolt nyilatkozata arra enged következtetni, hogy az Ukrajnát támogató nyugati országok még mélyebb részvételét az orosz vezetés igyekszik a fenyegetései megerősítésével elrettenteni.”

Kemény János hozzátette: Putyin beszéde alapján a bevetésre került eszköz az Oresnyik nevű közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, amiről alig áll rendelkezésre nyilvános forrásból elérhető információ. „A mostani közepes hatótávolságú rakéta bevetése orosz részről mindenképpen jelzésértékű, de a rakéták komplexitása és költségvonzatai miatt nem várható huzamosabb alkalmazásuk. Amennyiben valóban új rakétáról van szó, úgy az Ukrajnában való bevetés egyfajta tesztként is értékelhető, bár itt még korai egyértelmű következtetéseket levonni. Jelenleg nyitott kérdés az is, hogy a szélesebb nemzetközi közvélemény miként fogja ezt az eseményt értékelni és lereagálni.”

Főleg civil áldozatok lehetnek

Az Oresnyik képességeiről eddig keveset tudni. Putyin beszédében egyfajta csodafegyverként írta le a rakétát, ami hiperszonikus sebességgel képes lecsapni, de az ilyen állításokat érdemes fenntartásokkal kezelni, mivel az orosz állami források hajlamosak eltúlozni a friss fegyverrendszereik képességét. Elég csak a T-14 Armata tankokra vagy az egy év után leállított Zvmivik hajóelhárító rakétaprojektre gondolni.

Amerikai források szerint az Oresnyik az RSZ-26 (Rubezs) ICBM módosított változata, míg ukrán források azt írják, hogy a rakéta roncsai között egy R-30 Bulava alkatrészét találták meg – utóbbi egy, az 1990-es években fejlesztett ICBM.

Az biztosan kijelenthető, hogy

Ukrajna, a legtöbb országhoz hasonlóan nem rendelkezik olyan légvédelemmel, ami alkalmas lenne IRBM vagy ICBM kivédésére.

Ukrajnában a legfejlettebb légvédelmi rendszer az amerikai Patriot, ami csak cirkálórakéták és taktikai ballisztikus rakéták elfogására alkalmas. Az Egyesült Államok rendelkezik ballisztikusrakéta-elhárító képességgel, ezek közül a THAAD nevű rendszer, amelyet az Egyesült Arab Emirségek vett meg az USA-tól, éles bevetés során lőtt le egy IRBM-et, amit a húti lázadók lőttek ki.

Azonban a THAAD és hasonló, stratégiai ballisztikus rakéták elfogására alkalmas rendszerek korlátozott számban állnak rendelkezésre. Jelenleg olyan mennyiség nincs belőlük, amelyek ki tudnának védeni egy nagyhatalom által indított nagyszabású, több száz ballisztikus rakétával végrehajtott támadást.

Az ICBM-ek és IRBM-ek hátránya, hogy jóval kevésbé precízek, mint a cirkálórakéták vagy más takitikai rakéták (amiket cserébe könnyebb kivédeni). Egy stratégiai nukleáris bombánál, amely másfél kilométeres körben mindent elpusztít, persze nem is számít a pontosság – a stratégiai ballisztikus rakétákat ilyen töltetek hordozására tervezték.

Hagyományos robbanófejjel felszerelve, konkrét katonai célpontok (például egy híd vagy egy lőszerraktár) megsemmisítésére kevéssé alkalmasak, legfeljebb a civilek elleni terrorbombázás új, az eddigieknél félelmetesebb eszközei lehetnek.

Ha csak Oroszország nem fejlesztett ki valami eddig ismeretlen, minden korábbinál precízebb ballisztikus csapásmérő technológiát, akkor az Oresnyik és hasonló eszközök folytatódó alkalmazásának kevés közvetlen katonai eredménye lenne Ukrajnában.

Amennyiben pedig Oroszország a jövőben is bevet IRBM-eket ukrajnai célpontok ellen, annak elsősorban civil áldozatai lesznek. Az Oresnyikkel rokon RSZ-26 egységei egyenként 800 kilogram robbanóanyagot tudnak szállítani – vagyis, ha hagyományos robbanófejjel szerelik fel, nagyjából akkora pusztítást tudnak végezni, mint a korábban már bevetett Iszkanderek (melyek 700 kilogramos robbanófejjel szerelhetők fel). A különbség, hogy az RSZ-26 jóval pontatlanabb, és jóval nehezebb kivédeni, vagyis jóval nagyobb eséllyel csapódnak majd nem katonai célpontba.

Zubor Zalán

Címlapkép: Átlátszó-montázs

Source