Azok mentek el a roma-meleg párról szóló dokumentumfilmet megnézni Salgótarjánban, akik előtte kommentelték, hogy buzik

Oláh Kata dokumentumfilmje a Keskeny út a boldogság felé egy roma meleg párról szól, akik a salgótarjáni romatelepről kitörve felköltöztek Budapestre, hogy musicalt írjanak az életükről. A dokumentumfilm azonban nem csak az álmuk hajszolását mutatja be, hanem azt a roma közeget is, ami az elfogadással küzd.

Azok mentek el a roma-meleg párról szóló dokumentumfilmet megnézni Salgótarjánban, akik előtte kommentelték, hogy buzik

Magyarországon, a Salgótarján melletti szegénységbe fulladt Jónástelepen egymásba szeret két roma fiú, Lénárd és Gergő. Gergőt melegsége miatt kitagadja a családja, pár szegénységben eltöltött gyötrelmes év után, a fiúk Budapestre költöznek, hogy megvalósítsák az álmukat: egy roma musicalt szeretnének írni. Oláh Kata dokumentumfilmje, a Keskeny út a boldogság felé ezen a ponton kapcsolódik be a fiúk életébe és követi végig, ahogy küzdenek azért, hogy megvalósuljon az álmuk. Eközben nem csak a két fiú kapcsolatának sokszínűségét mutatja be mesterien, de Gergő családi konfliktusát is, ami a súlyát adja a filmnek.

Gergő és Lénárd történetét még évekkel ezelőtt ismertem meg, amikor az abcug.hu-nál voltam újságíró. Ők már akkor beszéltek arról, hogy van egy rendezőnő, aki dokumentumfilmet forgat róluk, most pedig 5 évvel később elkészült ez a film, amit a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) mutatnak be január 28-án. A dokumentumfilm már most sorra halmozza a nemzetközi sikereket, a Thessaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, de számos nemzetközi fesztivál versenyprogramjába is bekerült.

Oláh Kata rendező, akinek előző filmje, a Digitális nomádom a Jeti Moziban is elérhető, fontosnak tartotta, hogy a filmet ne egy budapesti, értelmiségi közegben mutassák be először, hanem elvigyék szegregátumokba, ahol romákkal beszélgethetnek a film után. Jártak Salgótarjánban, Miskolcon, Debrecenben és Pécsett, mi a szegedi premier előtti vetítésre csatlakoztunk be, ahova sajnos végül nem tudott eljönni a meghívott roma csoport, de sokan voltak a nézőtéren az LMBTQ közösségből.