Bírói végzést hamisított egy válóperes ügyvéd, hogy lehúzza az ügyfelét

Vádat emeltek az ügyvéd ellen. The post Bírói végzést hamisított egy válóperes ügyvéd, hogy lehúzza az ügyfelét first appeared on 24.hu.

Bírói végzést hamisított egy válóperes ügyvéd, hogy lehúzza az ügyfelét

Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalai ügyvéd ellen, aki bírói végzést hamisítva csalt ki pénzt ügyfelétől.

A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 60 éves ügyvéd házasság felbontása iránt indított perben, meghatalmazás alapján látta el az alperes férfi jogi képviseletét a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt. Még 2021 decemberében egy e-mailt küldött ügyfelének, amelyhez csatolt egy saját maga által készített bírósági végzést, feltüntetve rajta a bírósági ügyszámot és az eljáró bíró nevét is.

A hamis okirat szerint a bíró arra hívta fel az alperest, hogy ha korábbi nyilatkozatának megfelelően igazságügyi pszichológus szakértő bevonását kéri, akkor nyolc napon belül helyezzen elnöki letétbe 195 ezer forintot a szakértő várható költségeire, különben a bíróság elutasítja az indítványát.

A hamis közokirat alapján, az ügyvéd biztatására a sértett néhány nap múlva átutalta a kért összeget, de arról nem volt tudomása, hogy nem bírói letéti számlára, hanem az ügyvéd lakossági bankszámlájára került a pénz. Az ügyvéd cselekményére akkor derült fény, amikor négy hónappal később, az ítélethirdetést követően a bíró tájékoztatta az alperest arról, hogy nem volt olyan végzés, amiről az ügyvédje tájékoztatta.

Az áldozat ezt követően szólította fel a védőjét a pénz visszafizetésére, aki ezután megtérítette az okozott kárt. A vádlott ügyvédi hivatásából folyó kötelességét megszegve, haszonszerzés céljából okozott jogtalan hátrányt ügyfelének, ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene.

The post Bírói végzést hamisított egy válóperes ügyvéd, hogy lehúzza az ügyfelét first appeared on 24.hu.