15 évre szóló, 16 milliárdos étkeztetési koncesszióval betonoztak be egy céget Salgótarjánban
A Szakácstündér Kft.-nek több mint egy évtizedig nem kell versenyeznie senkivel. A cég végső tulajdonosa egy volt amatőr focista, Csákó Gergő.
A képviselő-testületnek beleszólása sem volt, az önkormányzati cég döntött különböző számítások alapján a közétkeztetés kiszervezéséről. Salgótarjánban ezzel 15 évre megszüntették a verseny lehetőségét, így azt is, hogy más, esetleg olcsóbban dolgozó vállalkozások biztosítsák a szolgáltatást. A 16 milliárdos üzlet nyertese a Szakácstündér Kft. lett, amely akkor került a figyelem középpontjába, amikor Kispesten nyert (volna) el egy hasonló, 10 évre szóló tendert. A cég végső tulajdonosa az akkor 24 éves amatőr focista, Csákó Gergő volt.
Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén belüli köznevelési intézmények gyermek-, diák és alkalmazotti étkeztetésének biztosítására, az intézmények főző- és tálalókonyháinak üzemeltetésére írt ki többszakaszos koncessziós eljárást a Salgótarjáni Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálata (KIGSZ) augusztus végén. A tendernek a közelmúltban lett meg az eredménye. Eszerint a Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Kft. kapta meg a megbízást.
A felhívásra első körben 2024. szeptember 16-ig lehetett jelentkezni. A meghatározott időpontig összesen három cég: a Prizma-Junior Közétkeztetési Zrt., az FH Gasztro Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft., valamint a Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Kft. jelezte a részvételi szándékát. Mindhárom céget fel is kérték ajánlattételre.
Majd október közepén felkerült az ekr.gov.hu-ra az ajánlatok elbírálásáról szóló összegzés, amely szerint a Szakácstündér Kft. tette a legolcsóbb árajánlatot. November végén pedig kihirdették az eredményt:
a Szakácstündér Kft.-vel kötik meg a nettó 16,3 milliárd forintos megbízási szerződést.
Hogy ez így lesz, azt egy olvasónk – vélhetően salgótarjáni lakos – már szeptemberben, a részvételi szakaszban megjósolta nekünk emailben.
A nyertes cég feladata lesz a bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai korosztály és a kollégiumi lakhatásra jogosultak részére a közétkeztetés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora biztosítása, valamint az intézmények főző- és tálalókonyháinak üzemeltetése.
A leírás szerint a Salgótarjáni KIGSZ átengedi a tulajdonában lévő konyhák és a hozzájuk tartozó berendezések, eszközök hasznosításának jogát évi nettó 10 millió forint koncessziós díj ellenében, valamint átengedi a szülőktől beszedett térítési díjak 100%-át és az igényelt normatív támogatást a ténylegesen megrendelt adagszámok arányában.
Cserébe a koncessziós jogosult, azaz a Szakácstündér Kft. a főző/melegítő konyhák vonatkozásában köteles legalább nettó 300 millió Ft értékű fejlesztést elvégezni a szerződés hatálybalépésétől számított 60 hónap, azaz öt év alatt.
Kinek éri meg?
Ha a Salgótarjáni KIGSZ sima közbeszerzést indított volna, akkor a közétkeztetésről szóló 676/2020. kormányrendelet alapján legfeljebb 2 éves időtartamra köthettek volna szerződést. A koncesszióra azonban más szabályok vonatkoznak.
A 2014/23/eu irányelv 18. cikk szerint:
- a koncessziók időtartama korlátozott. Az ajánlatkérő szerv vagy közszolgáltató ajánlatkérő az igényelt építési beruházások vagy szolgáltatások függvényében felbecsüli az időtartamot.
- Az 5 évnél hosszabb időtartamra szóló koncessziók esetében a koncesszió maximális időtartama nem haladhatja meg azt az időtartamot, amely alatt – ésszerű feltételezések alapján – a koncessziós jogosult számára megtérülnek az építési beruházás vagy a szolgáltatás megvalósítása érdekében eszközölt befektetései, és a befektetett tőke ésszerű hozamot tud termelni, figyelembe véve a konkrét szerződéses célkitűzések teljesítése érdekében eszközölt befektetéseket is. A számításkor figyelembe veendő befektetésekbe a kezdeti befektetések és a koncesszió időtartama során tett további befektetések is beletartoznak.
Megkerestük ezért a salgótarjáni önkormányzatot, hogy megtudjuk: milyen háttérszámítások alapján döntöttek a közétkeztetés koncesszióba adása mellett, és volt-e testületi vita/szavazás a döntésről. Ha nem, akkor mi volt ennek az oka. Azt is megkérdeztük, miért egy külsős céget, az IMPERIAL TENDER Közbeszerzési és Tanácsadó Kft.-t kérték fel az eljárás lebonyolítására.
A kapott válasz szerint Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése nem döntött a közétkeztetési szolgáltatási koncesszióval kapcsolatban, mert
„a Salgótarjáni Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálata (KIGSZ), mint önkormányzati költségvetési szerv és önálló jogi személy alapító okiratában foglalt alapfeladata a közétkeztetési feladatok ellátása, erre tekintettel a KIGSZ indította el ajánlatkérőként a Kbt. szerinti koncessziós beszerzési eljárást, és annak eredményeként kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a koncessziós szerződést.”
Az önkormányzat elküldte a megtérülési számítást és az abban foglaltak hitelességét igazoló független könyvvizsgálói jelentést is. Ezek ide és ide kattintva tölthetők le. Hogy a számítások helyesek-e, és hogy ki lesz a koncesszió valódi nyertese, azt majd az idő dönti el.
Zeisler Judit, a Transparency International (TI) Magyarország szakpolitikai vezetője szerint mindenesetre „az autópálya és a hulladék koncessziók példája eddig azt mutatta, hogy azokkal az adófizetők nem jártak jól. Ez egyelőre nem mondható ki a most megkapott adatok alapján a salgótarjáni esetben, azonban az biztosan állítható, hogy
az eljárás rendkívül hosszú időre, 15 éves időtartamra zárja le a piacot, és kizárja a további verseny lehetőségét.”
Arra, hogy miért pont az IMPERIAL TENDER Kft.-t bízták meg a tender lebonyolításával, nem kaptunk választ. Pedig a cégről tudni lehet, hogy tulajdonosa Nagy László és Nagyné dr. Czira Melitta. A Czira név talán ismerős lehet sokaknak. Nem véletlenül: Czira Melitta Nagykőrös leköszönő fideszes polgármesterének, Czira Szabolcsnak a hozzátartozója. De ennél is érdekesebb, hogy a család Szíjj László oligarchához is kötődik: Szíjj egyik lánya a politikus fiának a felesége.
Botrányos debütálás Kispesten
A Szakácstündér Kft. neve először 2019-ben bukkant fel a médiában, amikor Hadházy Ákos felhívta fel a figyelmet a kispesti önkormányzat menza-tenderére. A felhívásra mindössze egyetlen ajánlat érkezett az akkor mindössze pár hónapja alapított Szakácstündér Kft.-től, amely el is nyerte (volna) a 10 milliárd forintos megbízást. Különös volt, hogy a Szakácstündér Kft. alvállalkozójaként az a Klassz Menza Kft. volt feltüntetve, amely korábban a szolgáltatást nyújtotta Kispesten, és amelynek tulajdonosi háttere a G7 szerint kapcsolatba hozható Mészáros Lőrinccel.
„Lerágott csont” – A kispesti közétkeztetés tízmilliárdos „közbeszerzése” biztosan nem.
„Lerágott csont a Lackner-ügy…Posted by Hadházy Ákos on Wednesday 11 December 2019
Hadházy Ákos 2019-es posztja a Facebookon
Gajda Péter (MSZP), Kispest polgármestere nehezményezte a parlamenti képviselő kijelentéseit arról, hogy szerinte verseny nélkül egy kamucégnek adták a megbízást, ezért feljelentette rágalmazásért. Hadházy Ákos azonban megnyerte a pert.
Ezzel párhuzamosan Ferenczi István LMP-s önkormányzati képviselő közérdekű bejelentése alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság is megvizsgálta a közbeszerzési eljárást, és azt a határozatot hozta, hogy a versenykorlátozó döntést meg kell semmisíteni, az önkormányzatnak pedig 100 milliós bírságot kell fizetnie. Az önkormányzat fellebbezett, így a bírságot végül nem kellett kifizetniük.
A Szakácstündér Kft. így végül Kispesten nem, de 2021-ben Újpesten behúzott egy hasonlóan nagy, nettó 9 milliárd forint értékű közétkeztetési tendert. Akkor (is) 3 cég tett ajánlatot: az Eatrend Kft., a Prizma-Junior Közétkeztetési Kft. és a Szakácstündér Kft. Az Eatrend Kft. azonban nem nyújtotta a kért hiánypótlást, így a céget kizárták.
Milliárdos bevétel
A kaposvári Szakácstündér Kft.-t 2018-ban alapították, székhelye a Budapest, Szigligeti utca 42.-ben volt. Érdekesség, hogy ugyanide volt bejegyezve az Azerimpex Kereskedelmi Kft. is, amelynek a hazai tömegétkeztetési piac egyik neves szereplője, Süllős Gyula volt a tulajdonosa. Emiatt a kapcsolat miatt is vélik sokan úgy, hogy a kft. valójában Süllős érdekeltsége.
Gyakorlatban azonban a Szakácstündér Kft. tulajdonosa – a WellingtonBay Gazdasági és Szolgáltató Zrt.-n keresztül – az 1995-ös születésű Csákó Gergő. Róla mindössze annyit lehet tudni, hogy egykor amatőr focista volt, és az Index szerint rejtőzködő életet él, illetve elég bizalmatlan ember hírében áll.
Csákó cége mindenesetre hamar nyereséges lett, amiben közrejátszhat az is, hogy felvásárolták a közétkeztetési piacon elég ismertnek számító Menza Minta Kft. étkeztetési üzletágát. A társaság bevétele a 2019-es 1 milliárdról 4,8 milliárdra nőtt 2023-ra, míg az adózott eredmény 260 millióról 437 millióra emelkedett.
Segíts nekünk megtervezni az évet, töltsd ki ezt a rövid és anonim kérdőívet!
Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. A címlapkép illusztráció (forrás: pixabay.com)